Fogjatok össze a fiatalokkal – Idős papokkal találkozott Ferenc pápa

Ferenc pápa – 2024. május 16., csütörtök | 19:10

A Szentatya május 14-én, kedden délután a Vatikántól nem messze, a Trionfale úton található Szent József-bazilikába látogatott, ahol két órán keresztül zárt ajtók mögött beszélgetett mintegy hetven idős paptestvérrel, akiket legalább negyven éve szenteltek pappá. Lelkipásztori kérdések, magány, nehézségek merültek fel a párbeszéd során, majd a pápa kétszáz kisgyermeket üdvözölt.

Május 14-én délután újabb látogatássorozat vette kezdetét, amikor Ferenc pápa jól ismert fehér Fiat 500L gépkocsiján megérkezett a Szent Péter-bazilikától mindössze tíz perces autóútra található nyugat-római plébániára.

Még ki sem szállt a kocsiból, de első dolga az volt, hogy a másfél éves Rebecca fejére puszit adott, akinek édesanyja hitoktató a plébánián. Taps és éljenzés fogadta a Szentatyát a templom előtt, ahol mintegy kétszázan vártak rá. A környező erkélyekről, ablakokból is „Francesco, Francesco!” kiáltásokat lehetett hallani.

Róma püspökének szeptembertől májusig tartó látogatássorozata után új kezdeményezése, hogy ezúttal a város öt szektorában találkozzon plébánosokkal, káplánokkal, prefektusokkal. Legközelebb, május 29-én a szentelésük tizedik évét ünneplő papokkal találkozik.



A Szentatya üdvözli a plébánia előtt összegyűlt híveket

A Szent József-bazilika a 20. század elején épült, don Luigi Guanella ösztönzésére, X. Piusz pápa támogatásával, és azóta is mindig a szalézi karizmához kapcsolódó követőkre bízták működését. Itt találkozott a Szentatya hetven idős atyával, akik negyven éve szolgálnak papként.

A Szent József-plébánián a római egyházmegye vicegerense (a római egyházmegye püspöki tanácsának alelnöke), Baldo Reina püspök fogadta a pápát Michele Di Tolve püspökkel együtt, aki a diakonátus, papság és szerzetesi élet gondozásáért felelős megbízott, valamint Tommaso Gigliola plébános.

Az újságírókkal pár tréfás mondatot váltott a Szentatya, majd megáldotta az egyik várandós újságírónőt és gyermekét. Az idős papok közül egy 94 éves atya, Antonio Ciamei 70 éve szolgál; valamennyien örömmel és meghatottan fogadták Róma püspökét, akivel előbb közösen imádkoztak a Szűzanyához; majd kétórás párbeszéd következett, kérdezz-felelek formájában.

Ferenc pápa megköszönte a fogadtatást, és arra buzdította idős paptestvéreit, hogy legyenek az emlékezet tanúi, amit a fiatalok bátorságához és erejéhez adva együtt haladjanak velük előre.

A Vatikáni Sajtóközpont tájékoztatása szerint főként lelkipásztori témákról beszélgettek, az egyházmegye és a római plébániák tevékenységéről. A pápa kiemelte a plébánosi munka és a papok utcai szolgálatának értékét. Szelíden, kedvesen kell irányítani a nyájat, mert ha az emberek látják a pásztor kedvességét, akkor közelednek – hangsúlyozta a Szentatya.

Az atyai beszélgetés főként a befogadás, a gyónás szentsége, a meghallgatás és a bocsánatkérés témái körül forgott, valamint a kegyhelyek jelentőségéről.

Szó esett azokról a nehézségekről is, amelyek ebben a korban a papok életében jelentkeznek: az emberek között eltöltött számos évet követő magány, a változtatás küzdelmei, a keserűség, amelyet imával lehet legyőzni; de szóba került az Úr szeretetének emlékezete és a Szűzanyához való gyermeki tartozás tudata is. Ferenc pápa több ízben kiemelte, milyen fontos a fiatal és az öreg papok közötti kapcsolat: „Vitatkozzanak csak, ilyen az élet, de együtt menjünk előre”, „a nagyszülőknek a családban kell maradniuk”.

A pápa a bazilikában találkozott a gyerekekkel

Mialatt zajlott a beszélgetés a papokkal, a közeli Szent József általános iskolából, mely közvetlenül a plébánia mellett található, kivonult 110 ötödik osztályos gyerek egyenpulóverben és sárga sapkában. Ferenc pápa kívánsága volt, hogy röviden üdvözölhesse őket, akik nemrég voltak elsőáldozók. Hozzájuk csatlakoztak még hetvenen, akik hittanra járnak. A gyerekek egy csomagot készítettek, benne rajzokkal, levelekkel a pápának, a sportpálya fölé pedig üdvözlő feliratokat tettek. Összesen tehát majdnem kétszáz gyerek várta türelmetlenül Ferenc pápa érkezését, majd amikor bejelentették, hogy jön, üdvrivalgásban törtek ki.

„Örültök?” „Igeeeeeen!” „És tanultok hittant?” „Igeeen!” – amibe azért egy pár „Neeeem!” is vegyült. A Szentatya mosolyogva arra kérte a gyerekeket, hogy imádkozzanak együtt, mielőtt áldást ad. Az Üdvözlégyet követően végighaladt a gyerekek között, akik egymás hegyén-hátán igyekeztek a pápa közelébe férkőzni, hogy megfogják a kezét, rajzokat, levelet adjanak neki, vagy lefotózzák a telefonjukkal.

Végül a jelen lévő egészen kicsi gyermekek is pápai áldást kaptak, a Szentatya mosolyogva integetett az őt éljenző híveknek.

Mielőtt visszaszállt volna autójába, megállt egy súlyosan beteg fiú kerekesszékénél. Néhány pillanatig csöndben állt mellette, kezét a fiatal férfi homlokára téve, mintegy átérezve szenvedését.

Gyengédség, közelség, szeretet

Ferenc pápa este fél hét körül visszatért a Vatikánba.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria