Egyházzenei koncert, érseki tárlatvezetés és díjátadó a veszprémi Gizella-napokon

Hazai – 2024. május 11., szombat | 21:10

Dán énekegyüttes koncertjével kezdődött május 10-én a Szent Mihály-főszékesegyházban a Veszprémi Főegyházmegye Boldog Gizella tiszteletére szervezett kétnapos eseménysora. Május 11-én a Gizella-napok ünnepi szentmiséje után Udvardy György érsek átadta a Szent Imre- és Gizella-díjakat. A nap folyamán a főpásztor rendhagyó tárlatvezetést tartott a megújult érseki palotában és a székesegyházban.

A Veszprémi Főegyházmegye Boldog Gizella tiszteletére szervezett ünnepi programjait a dániai Naestved városból érkezett herlufsholmi templomi énekegyüttes koncertje nyitotta meg május 10-én 18 órakor.

Herlufsholm korábban bencés apátság volt, amely a reformáció idején az evangélikus egyház tulajdonába és használatába került. Itt alapította meg egy gazdag dán előkelő Dánia első kórusiskoláját.

A veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban rendezett hangverseny első részében dán darabok hangzottak el – köztük a karmesternek, a feleségének és az egyik kórustagnak kompozíciói –, a továbbiakban Karl Nielsen késő romantikus zeneszerző egy húsvéti műve, majd James Whitbourn kortárs angol zeneszerző miséje. A koncertet az orgona mellett szaxofonkíséret is színesítette.

A vasárnapig tartó Gizella-napok programját ITT olvashatják.

A Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjének, Boldog Gizellának tiszteletére mutatott be szabadtéri szentmisét Udvardy György érsek május 11-én, szombaton 10 órakor Veszprémben a Szentháromság téren.

A szentmise zenei szolgálatát a főegyházmegyéből érkező kórusok mellett a Mendelssohn Kamarazenekar látta el; közreműködtek a Magyar Honvédség Légierő Zenekarának fúvósai. Vezényelt Dankos Attila zeneigazgató, orgonaművész.

*

A főpásztor a Gizella-napok ünnepi szentmiséje keretében átadta a Gizella-díjat. Az elismerést idén Fekete Gyöngyi, a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájának egykori vezetője, volt munkatársa vehette át.

A Gizella-díjat kapó Fekete Gyöngyi több mint huszonöt éven át szolgálta a Veszprémi Főegyházmegyét. Már az 1996-os egyházmegyei zsinaton a családpasztoráció fontossága mellett emelt szót, 1997-től pedig a Márfi Gyula érsek alapította családpasztorációs munkacsoport meghatározó egyénisége lett, miközben mindennapi civil munkája mellett tevékenykedett a közösség élén. Férjével, Istvánnal az indulástól kezdve a Veszprémi Főegyázmegye családpasztorációjának egyik referens házaspárja. A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája 2001-ben alakult, melynek vezetésére Gyöngyit kérték fel. Ő pedig mély hittel, rendíthetetlenül szervezte és fogta össze a lelkinapokat, zarándoklatokat, majálisokat, jegyeskurzusokat, családtáborokat, képzéseket, szülői estéket, a baba-mama klub és a vigaszcsoport alkalmait. Jelentős feladatot vállalt a Veszprémi Főegyházmegye lelki egészségszolgálatának létrejöttében és a lelki problémákkal küzdő felnőttek és gyerekek, válságba jutott családok megsegítésében is.  Az ő nevével fémjelezhető a Családunk nevet viselő folyóirat is, mely országosan egyedülálló, egyházmegyei családpasztorációs újságként vált ismertté.

A díjazott tevékenységéről bővebben ITT olvashatnak.

A Szentháromság-téren megtartott ünnepélyes díjátadón a Gizella-díj mellett a Szent Imre-díjakat és okleveleket is átadták. Utóbbi elismerésekkel a főegyházmegye azon fiatalokat bátorítja és jutalmazza, akik az egyházmegye oktatási intézményeiben tanulnak, és lelkiismeretes munkájukkal, tanúságtevő hitéletükkel és közösségeikben végzett szolgálatukkal valóban példamutatóak társaik számára.

Az elismerésben részesült diákok névsora intézményi bontásban IDE kattintva olvasható.

Az ifjúságnak szóló elismerések átadása után a veszprémi érsekség által meghirdetett országos hittanverseny győzteseit szólították színpadra. A szakértő zsűri külön értékelte az állami és egyházmegyei iskolák diákjainak beküldött pályázatait. Kutiné Gyűrű Eszter hitoktatási vezető elmondta, idén több mint 300 pályamunka közül kellett választaniuk, a felhívásra pedig számtalan nívós, remek alkotás érkezett.

*

Nem mindennapi idegenvezetéssel, Udvardy György veszprémi érsek vezetésével járhatták végig a megújult Érseki Palota egyes helyiségeit és a Szent Mihály-főszékesegyházat az érdeklődők május 11-én, szombaton.

Bepillanthattak az Érseki Palota lépcsőházának, az úgynevezett vesztibülnek, a díszteremnek és a metszet szalonnak felújításába, és kisétálhattak a nagyközönség számára ritkán elérhető erkélyre és teraszra.

A főpásztor ezután a Szent Mihály-főszékesegyházba invitálta a látogatókat, akik e különleges tárlatvezetésen röviden megismerhették az ősi székesegyház történetét, az 1910-es és 1975-ös felújítás főbb ismérveit, valamint az ezekből fakadó dilemmákat a jelen megújulás során, legyen szó a falfestésről, az üvegablakok vagy az orgona megújulásáról. Az érsek kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jelenleg itt elhelyezett Gizella-ereklye a várprojekt befejeztével a Gizella-kápolnában lesz megtekinthető.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria