Egyszer volt, hol nem volt… – Hetedhét-próba Nyírlugoson

Kishírek – 2024. május 16., csütörtök | 13:36

Május 10-én, pénteken immár harmadik alkalommal rendezték meg a nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Óvodában az ügyességi és logikai „hetedhét próbát”, amelynek központi témája a varázslatos mesevilág volt. Hudákné Krekk Anita óvodapedagógus személyes hangvételű beszámolóját – szerkesztett formában – közöljük.

Versenyünkre öt egyházmegyei görögkatolikus óvoda csapata érkezett (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Angyalkert Görögkatolikus Óvoda, Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda, Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda, Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda), az óvodapedagógusok és több lelki igazgató kíséretében. Minden versenyző csapat visszatérő vendégünk volt, és izgatottan várták a rájuk váró feladatokat.

Vendégeinket Sinka Zsoltné igazgatónő, Ignácz András lelki igazgatónk és városunk polgármestere, Hovánszki György is köszöntötte, majd közös ima után elindultak a csapatok a hét állomás meghódítására.

Az évről évre elnyerhető vándorkupát a tavalyi nyertesek, a máriapócsiak hozták magukkal, hogy az idei nyertesek is birtokolhassák egy évig.

Nagy sikert aratott a párkeresős memóriajáték, a királylány gyöngyeinek keresése, valamint a Hamupipőke-módra való sepregetés, a teregetés, a gyöngyfűzés is sok vidám pillanatot szerezett a gyerekeknek.

A „Terülj, terülj asztalkám”-ra roller segítségével kerültek az étkezéshez használt eszközök, ami, lássuk be, igen fejlett mozgáskoordinációt és gyorsaságot kívánt a résztvevőktől.

A gyerekek hangosan buzdították társaikat az élő társasjátékban, ahol a meseszereplők bőrébe bújva juthattak el a mesebeli palotába, a figyelmüket és logikai gondolkodásukat pedig a különböző mesék sorba rendezésében és a kakukktojás kiválasztása során járatták csúcsra.

A hét állomás sikeres teljesítése után a házigazdák a Lúdas Matyi dramatizált változatával szórakoztatták a közönséget. Döbrögi és Matyi története időtlen, minden korosztálynak van mondanivalója, és a drámajáték eszközeinek segítségével felhőtlen perceket élhettünk át együtt.

Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden csapat gazdagodott egy emléklappal, a gyerekek számára összeállított édességcsomaggal, az intézményeket pedig meséskönyvekből és társasjátékokból álló ajándékcsomaggal leptük meg.

A legjobbaknak járó okleveleket a következő csapatok kapták:

1. helyezett: a máriapócsi Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda Tulipán Virágszálak csapata;
2 helyezett: a kisvárdai Angyalkert Görögkatolikus Óvoda Hétpettyes Katicabogár csapata;
3. helyezett. a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda Szent Miklós Barátai csapata lett.

A menetlevelek külön díjazásban részesültek: a legötletesebb menetlevél díját idén az újfehértói Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda „A széttáncolt cipellők” csapata nyerte el.

A tartalmas délelőtt lezárásaként a gyerekek és a felnőttek a dajka nénik által elkészített ízletes palóclevest és csőrögét fogyasztották el.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Simon Szabolcsné

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria