Miklósa Erika operaénekessel folytatódott a „Hitem”, a Magyar Kurír – Új Ember podcastsorozata

Nézőpont – 2024. május 18., szombat | 13:02

Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc-, Prima Primissima díjas, a Magyar Szent István-renddel kitüntetett koloratúrszoprán énekesnő volt a Magyar Kurír és az Új Ember Hitem című podcastsorozatának ötödik vendége.

Miklósa Erika ezúttal egy bensőségesebb beszélgetés során mesélt életének egy-egy szakaszáról. Meg lehet-e fogalmazni azt az érzést, amikor az isteni erő jelenléte szinte megtapasztalható a színpadon? Miklósa Erika életében négy alkalommal fordult ez elő.

A beszélgetésben szó esik pályájának sarokköveiről, arról, hogy azokat hogyan élte meg. „A körülmények az ember életében változhatnak, de a távlati tervei, a céljai nem” – hangsúlyozta.

Hogyan lehet megmenteni egy tehetséges, ám elkeseredett fiatalt az összeomlástól, attól, hogy esetleg eldobja magától az életét? Hogyan vélekedik az anyaságról? A „saját” gyermek, „fogadott” gyermek, „vérszerinti” gyermek fogalmakat megfelelően értelmezi-e a társadalom? Miért igazabb, erősebb a „halálon is túli” szeretet említése, mint az „örökké” szó kimondása?

A szerkesztő, Fodor Endre kérdéseire adott válaszokat hallgatva egy hitében erős, határozott, céltudatos anyát, feleséget, világhírű operaénekest ismerhetünk meg.

A Magyar Kurír és az Új Ember podcastsorozatának legújabb része a Spotifyon keresztül IDE KATTINTVA, a YouTube-on pedig ITT hallgatható meg.

A felvétel a Magyar Katolikus Rádióban készült; ezúton is köszönjük a támogatásukat.

A sorozat szerkesztője Fodor Endre újságíró, egyetemi oktató.

Köszönjük, ha Olvasóink feliratkoznak a podcastcsatornára, és a beszélgetést megosztják másokkal is!

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria