Kapcsolat a Szentlélekkel – Egyházmegyei ifjúsági találkozót tartottak Nagyváradon

Külhoni – 2024. május 15., szerda | 19:22

Nagyváradon szervezték meg május 11-én, szombaton az egyházmegyei ifjúsági találkozót. Az ifjúsági szentmisét követően György Alfréd kamilliánus szerzetes tartott előadást a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban. Ebéd után több program közül lehetett választani: volt élményszínház, elsősegélyműhely, kézműves-foglalkozás, de lehetőség volt alapvető túlélési technikák elsajátítására is.

Az alábbiakban az egyik résztvevő személyes hangú beszámolóját olvashatják, melyet szerkesztve közlünk.

Pünkösd ünnepére készülve egyházmegyei ifjúsági találkozónkon Isten bennünk élő Szentlelkével kerestük a kapcsolatot, mert ő az, aki megerősít és megszentel minket, hogy meglássuk az egymásban elrejtett istenarcot. A Szentlélek segít nekünk abban, hogy rátaláljunk Istenre, és hogy eszközökké váljunk az ő kezében. A mi hivatásunk az, hogy meglássuk egymás nehézségeit, és egymás mellé álljunk, ahogyan Jézus tette, mert a mi hivatásunk az, hogy az ő szeretetének hordozóivá váljunk.

György Alfréd kamilliánus szerzetes előadásában az idő értékére hívta fel a figyelmünket, illetve arra, hogy nekünk helyünk és szerepünk van a világban, és az Atya számára fontosak vagyunk, minket is az ő szeretett gyermekeinek nevez. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy Isten gyermekei vagyunk, soha nem leszünk egyedül. Jézus sebeinken keresztül közeledik felénk, mert ő az, aki a legjobban átérzi a mi fájdalmainkat.

Alfréd atya tanúságtételében elmondta, hogy a jó Isten őt fogyatékossága ellenére is a papi szolgálatra hívta, mert Istennek a szeretet elég, nekünk pedig elég kinyitnunk a fülünket és a szívünket, hogy befogadhassuk Isten szavát és szeretetét.

A Páli Szent Vincéről elnevezett gyermekmentő szolgálat munkatársa, Kiss Balázs nemcsak hasznos életmentő technikákat mutatott be, de hitéről is tanúságot tett. Ők nemcsak a gyermekek testi, hanem lelki épségéről is gondoskodnak, mivel az életveszélyben lévő és még meg nem keresztelt gyermeket a keresztség szentségében részesítik.

A Szentlélek mindig hív és megerősít minket az Istenbe vetett hitünkben, mert mi mind az ő szeretett gyermekei vagyunk, és a mi hivatásunk az, hogy visszahozzuk Istent a hitetlen világba.

Forrás: Romkat.ro/Loló Gabriella-Brigitta

Fotó: Nagyváradi egyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria