A márkói Szent Márk-templom – Érsekségi ékességek (113.)

Márkó község középkori elődjének plébániatemploma Szent Márk tiszteletére lehetett szentelve: erre következtettek a 20. század fordulóján élő történetírók (Békefi Remig, Sörös Pongrác), idézve egy 1359-ből származó említést, mely szerint Scenmarc településen – amely nevét feltehetően a templom védőszentjéről kapta – a templom ajtaját a bándi jobbágyok feltörték. A Szentmárk településnév emlékét Márkó alakban őrzi a mai község.

Kutatások szerint a középkorban itt Szentmárk, Bere, Endréd és Mesteri települések lehettek, nagyrészt a bakonybéli bencés apátság birtokaiként. A hódoltság után az elnéptelenedett puszták területe a veszprémi káptalan birtokába került, amely Padányi Biró Márton nagyprépost vezetésével a környező helységekből telepített be német ajkú gazdákat, többek között azzal a feltétellel, hogy Bere, Mesteri és Márkó pusztatemplomait fölépítik.

A plébániát 1743-ban megalapították, a templomot azonban mégsem a középkori templom romjai felett építették újjá. 1745-ben egy falusi lakóház felhasználásával kis szükségkápolnát alakítottak ki, amelyben egy Szűz Mária-kép volt, és az 1747-es egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a kápolna Nepomuki Szent János tiszteletére akkor még épülőfélben volt. A Padányi Biró Márton – immár püspök – által 1748-ban Szent Mihálynak szentelt kis harang egy fa haranglábon kapott helyet; 1749-ben cibóriumot szenteltek.

A régi templom romjairól 1743 és 1747-ben még szólnak történeti források. Helye a Bánd felé vezető úton, közvetlenül a mai település határán kívül lehetett; régészeti megfigyelések ugyan érintették, de feltárása még várat magára.

A ma látható barokk templomot a hívek a káptalan támogatásával 1747–1754 között építették Szent Márk tiszteletére, és Dubniczay István veszprémi kanonok szentelte fel. Az írott források megőrizték az ünnepélyes alapkőletételt végző Szokob Jakab, 73 éves helyi kőműves nevét. Kis fa fiatoronnyal rendelkezett; a 18. század végi egyházlátogatás három oltárt jegyzett fel az épületben. A templom ma látható, kőből és téglából épült homlokzati tornyát 1782-ben kezdték építeni.

A templom a település mai központjában, a Veszprémből Bándra vezető út jobb oldalán, a Hárskút felé vezető út kereszteződésében, enyhe kiemelkedésen, kerített templomkertben áll. Az egyhajós templom keletelt. A nyugati homlokzat elé lépő háromszintes tornyot elegáns, tagolt sisak zárja. A hajót keskenyebb, kint tompaszögű poligonális záródású szentély követi, melynek északi oldalához alacsonyabb sekrestye csatlakozik. Több kőkeretes barokk bejárata van, egy-egy a hajó oldalfalain középtájon, és egy a homlokzati tornyon; szegmensíves ablakai a déli oldalon nyílnak. A torony homlokzati architektúrája gazdagabb, az oldalhomlokzatokon csak egyszerű lizénák jelzik a szakaszhatárokat.

A templom belső terében a hajó három csehsüvegboltozatos szakaszra tagolódik, a szentélynégyszöget csehsüvegboltozat, a záradékot csúcsíves háromszögű boltsüveg-cikkelyek fedik. A falazott karzaton 1824-ben megújított orgona áll. A belső kifestést a 20. század elején megújították, ezt az állapotot az 1970-es évekbeli plébániai adatgyűjtés során készült felvételek őrzik; az 1998-as felújítás során ezt elfedték, és napjainkban a falak két színre színezettek.

A berendezés több kvalitásos darabbal büszkélkedhet. Ilyen a fából faragott, de vörös márványt utánzó festésű (feltehetően felülfestett) keresztelőmedence, fedelén Jézusnak a Jordánban való megkeresztelését ábrázoló faszoborral. A barokk stallum és szószék mára kissé megkopott, de eredetileg márványt imitáló kékesszürke festésű fa berendezési tárgy, amelyet kék betétek, aranyozott kagylómotívumok és virágfüzérek díszítenek, a hangvető alján a Szentlélek galamb alakban, felette egy puttó szobra, aki a keresztet tartja, jobbjában kehely és gabonaszál, balljában horgony. Említésre méltó a két 19. századi mellékoltár: délen Szent Vendelé, északon Szűz Máriáé.

A legjelentősebb műtárgy a barokk főoltár: a szentély teljes terét kitöltő faragott fa építmény architektonikus szerkezetű. A koporsó alakú menza és a nyitott kupolával koronázott pasztofórium mögött íves térfalat képez a háromrészes építmény. Alsó zónáját magas lábazatként kezelték, szélső szakaszai a szentély oldalfalához csatlakoznak, egy-egy ajtó nyílik rajtuk az oltár és fal közötti keskeny térbe. Közép felé két-két oszlopszék, majd egy-egy díszes volutás konzol következik, előbbi felett két-két szabadon álló oszlop és közép felé kettős pilaszterek. Az ajtók, illetve a konzolok felett két-két szent közel életnagyságú álló szobra található: Szent József, és Nepomuki Szent János, kezében a feszülettel, és egy-egy diakónusi öltözetű, ma attribútum nélküli alak, az utóbbi mellett állót Szent István protomártírral azonosítják. Az oltárépítmény e második zónáját a támaszok helyzetének megfelelő tagolt háromrészes párkány zárja.

A középső szakaszt elfoglaló, törtíves keretbe foglalt rész nagyméretű oltárképet foglal magába: a névadó Szent Márk (ünnepe: április 25.) látomását megörökítő olajképet. A díszes képkeretet záró kagylómotívum felnyúlik az építmény harmadik zónájába, amelyet tagolt, de egyenes oldalú lábazat felett az építmény oromzata képez: a baldachinra emlékeztető, növénydíszes, volutás, íves párkányokkal határolt díszes keret, két szélén egy-egy ülő angyalfigurával, középen háromkaréjos mélyebb mezőben felhők közt a Szentháromságot megjelenítő szobrokkal.

A barokk oltárkép festőjének nevét nem ismerjük, jóllehet a kép jó kvalitású 18. századi munka. Szent Márk evangélistát írópulpitus előtt állva ábrázolja, lábánál szimbóluma, az oroszlán, előtte nyitott könyv – az evangélium – és tintatartó, jobbjában toll, bal kezével felfelé mutat, ahová tekintete néz. Felette felhők közt puttók, míg az alak és környezete sötét épített háttér előtt jelenik meg, a felső régiót Márk és az oroszlán tekintetének irányából, jobb fentről érkező fénysugarak világítják meg. A kompozíció igen régi ikonográfiai hagyományba illeszkedik: már Karoling-kori miniatúráknak is gyakori témája az író evangélista, aki isteni sugallatra foglalja írásba Jézus életét. Szemléletesen, korának festészeti eszközeivel fogalmazza ezt meg a barokk oltárkép.

A templomot 1860-ban felújították. Az oltárépítmény hátoldalán látható festett felirat – talán az oltárt megújító – festő nevét örökítette meg. A főoltár az 1960-as évekre igen rossz állapotba került, egyes elemei leszakadással fenyegettek. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség 1965-ben alakult farestaurátor csoportja 1968–1969-ben előbb felmérte a márkói főoltárt, majd sor kerülhetett a Szent István protomártír szobor műhelybe szállítására, tisztítására. A teljes oltár helyreállítása, valamint a keresztelőkút és stallum restaurálása 1984-ben történt meg. Az oltár szerkezeti megerősítésén túl a tisztítás feltárta a finom márványozást, egyes részletek eredeti aranyozását, ezüstözését. A Magyar Műemlékvédelem évkönyvben megjelent beszámolók szerint a szentek szobrain „az elveszett attributumok rekonstruálására nem volt lehetőség”. A restaurátori munka során történeti vonatkozású megfigyelést is tettek: „a megcsonkított, a boltozat alá beszorított kagylós oromzat helyzetéből arra lehet következtetni, hogy az oltár máshonnan került” a márkói templom mai szentélyébe. A körülmények tisztázása további kutatást igényel.

A műemlék templomon jelenleg is folynak restaurátori munkák: legutóbb a főbejárat kőkeretes ajtaját állították helyre. A munkák várhatóan folytatódnak.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Veszprémi Főegyházmegyiei Könyvtár és Levéltár

Magyar Kurír