A ciszterci rend tanúságtétele a kommunizmus idején – Interjú Kis Élisabeth-tel

– Hogyan kezdett el érdeklődni a magyarországi ciszterciek iránt?

– Amikor öt éve megérkeztem Magyarországra, hogy könyvet írjak Boldog Brenner Jánosról, alig tudtam valamit a ciszterciekről. A kötethez végzett kutatásaim során ismerkedtem meg a renddel, és csodálattal töltött el mindaz, amit felfedeztem a ciszterciek kitartásáról a kommunista elnyomás alatt 1950 őszétől 1961 tavaszáig. Sajnálom, hogy a magyar egyház történetének ez a dicsőséges fejezete oly kevéssé ismert.

– Bemutatná röviden a ciszterci ellenállás történelmi hátterét?

– Azzal kezdem, hogy ez az ellenállás nem politikai, hanem lelki síkon zajlott. Nem foglalkoztak azzal, hogy a rendszert megdöntsék. A rendet 1950. szeptember 8-án feloszlatták, de már júniustól elkezdődött a szerzetesek internálása. Jóval könnyebb lett volna, ha az akkor Magyarországon élő 223 ciszterci abbahagy mindenféle szerzetesi tevékenységet, amíg a kommunizmus össze nem omlik.

Endrédy Vendel apát azonban letartóztatása előtt elrendelte, hogy a rendnek folytatnia kell a működését az illegalitásban úgy, hogy az engedelmesség és a szegénység fogadalmát a megváltozott körülményekhez igazítsák, a tisztaság pedig „tökéletesen megtartandó úgy, ahogyan a fogadalmunkban vállaltuk”; a szerzetespapokból pedig egyházmegyések legyenek. Azt kívánta, letartóztatása esetén a novíciusok mestere, Sigmond Lóránt legyen az utóda. 1950. október 29-én Budapesten Vendel apátot le is tartóztatták, és a rend tanácsa szavazással Lóránt atyát jelölte ki apáti vikáriusnak, vagyis helytartónak. A következő bő tíz évben ő állt a rend élén, amikor aztán 1961-ben bebörtönözték.

– Milyen vonásokat emelne ki Lóránt atya személyiségéből?

– Engem az fogott meg, hogy ez a kiemelkedően okos szerzetestanár, aki magyart, franciát és hittant tanított a budai Szent Imre Gimnáziumban, majd 35 évesen novíciusmester lett egy félig szemlélődő szerzetesrendben, milyen gyakorlati érzékkel szervezte meg a rend ellenállását. Attól a pillanattól, hogy 39 évesen ő lett a Zirci Kongregáció vezetője Vendel apát helyett, zseniális szervezőkészségről tett tanúbizonyságot. Lóránt atyának olyan egyszerű megjelenése volt, mint egy munkásnak, ami a kommunistákat is megtévesztette. Jól mutatja az alázatát, hogy nem használta az apátcímet. Vezetőként nem volt tekintélyelvű, de volt benne határozottság, ugyanakkor igyekezett megérteni azt, aki másképp gondolkozott, mint ő. Az elnyomás alatt is azt kereste, mi Isten akarata ezzel a megpróbáltatással a rend életében. Cselédszobában lakott, magánórákkal, orosz és francia nyelv tanításával tartotta fenn magát. Volt, hogy megosztotta ételét a koldusokkal. Még ha nem volt is mit adnia, testvéri mosollyal fordult a szegények és elesettek felé. Később a börtönben őszintén örült, hogy egy cellában lehetett köztörvényes bűnözőkkel. Emellett volt egy másik különleges tulajdonsága: a remény erénye. Annyira bízott Istenben, hogy semmiféle helyzet nem ejtette kétségbe. Rendtársa, Kereszty Rókus szerint „meg volt győződve arról, hogy a Gondviselés azért engedte meg a közösség szétszóratását, hogy vezekeljen, megtisztuljon, és felkészüljön egy mélyebb, igazabb és korszerűbb monasztikus, papi és nevelői életformára”.

– Hogyan szervezte meg a ciszterci ellenállást?

– Egyik napról a másikra kellett lakhelyet biztosítania a rábízott több mint kétszáz szerzetesnek, miután a ciszterci intézmények az állam tulajdonába kerültek. 1950 szeptembere és decembere között sikerült mindenkinek szállást találni, de persze ekkor néhányan már börtönben voltak. Az idősebbeket a családjuknál helyezte el; a fiatalabbakat, ha lehetett, szemináriumokba küldte, ha nem, akkor vagy egyetemre mentek, vagy munkát kerestek. A novíciusok a Szent Imre-plébánián, majd a Bakonyban, végül ismét Budapesten végezték titokban a noviciátust; a jelölteket pedig Pannonhalmára küldte a bencés gimnáziumba. A szerzetespapok plébánián helyezkedtek el, s ha ez nem sikerült, munkát kellett találniuk a megélhetésükhöz. Gondoljunk bele: tizenegy éven át képes volt megszervezni az ellenállást úgy, hogy mindegyikőjüket börtön, kínzás és internálás fenyegette.

– Mi volt a pontos munkamódszere?

– Az országot régiókra osztotta, és mindegyik élére kijelölt egy szerzetest. A szétszóratott ciszterciek és Lóránt atya között nehézséget okozott a kapcsolatteremtés. Bizalmi emberek közvetítették a leveleket. Volt, aki rendszeresen értesítette, ha a rendőrség kereste, és Lóránt atya óvatosságból gyakran költözött. Nem őrizte meg a leveleit; olvasás után apró darabokra tépte és a csatornába dobta őket. A levelezés több nyelven folyt, álnevekkel és kódolt nyelven. Például ha egy szerzetes „már nem zenélt”, az azt jelentette, hogy elhagyta a rendet, vagy ha valaki „cukrász lett”, akkor tudták, hogy valaki belépett a rendbe. Papszentelés helyett az „esküvő” szót használták. Lóránt atya általában véletlenszerű találkozásokat szervezett a főváros parkjaiban, padokon vagy a budai hegyekben. Kereszty Rókus atya például azt mondta: ő „egy erdőben lépett be a ciszterci rendbe”. Lóránt atya egyhetes kirándulásokat is szervezett, hogy titokban lelkigyakorlaton vehessenek részt. Arra is ügyelt, hogy csak a vezetők és a képzők tudják, kik a jelöltek és a novíciusok. Utóbbiaknak megtiltotta, hogy családtagjaikat tájékoztassák a belépésükről. Tudták, hogy az Andrássy út 60-ban a bebörtönzöttek táplálékába néha kábítószert tesznek, hogy megtörjék a tudatukat és az akaratukat, ezért úgy gondolta, minél kevesebb ember van beavatva, annál kisebb a leleplezés esélye.

– Lóránt atya példájából mi lehet tanulságos ma?

– Lóránt atya élete arra emlékeztet, hogy amikor az emberi lelkek java és Isten érdeke azt kívánja, semmi nem állíthat meg minket. Ez kapcsolódik Lóránt atya szerzetesi hivatásához is, mert úgy szerette a ciszterci fiait, mint a Jó Pásztor, megadva nekik a lelki táplálékot, még ha ezzel börtön, kínzások vagy akár a halál fenyegette is. Küzdelme megmutatja a szerzetesi hivatás értékét, mert tizenegy éven át nem sajnált semmi fáradságot, hogy megerősítse a ciszterci hivatásokat. Ahogyan Kereszty Rókus írta: „Mindenütt lehetek ciszterci szerzetes, akkor is, ha körülöttem felfordul az egész világ”. Lóránt atya reményteli egyénisége szintén példamutató. Nem panaszkodott a nehézségekről, hanem annak örült, hogy Isten szeretetét elvihetik olyan emberekhez is – a gyárakban, a munkahelyeken, a börtönökben és internálótáborokban –, akikhez az üldöztetés nélkül nem juthattak volna el. Nem nosztalgiázott a múlton; állandóan előre akart haladni. Fontos, hogy Vendel apát, Lóránt atya és lelki gyermekük, Boldog Brenner János példája tovább éljen.

Krisztus szeretetének tüze égett bennük, és megélték Szent Bernát mondását, amelyet a magyar ciszterci rend a jelmondatául választott: „Lángolj, és világíts!”

Forrás: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Fotó: Kis Élisabeth; Wikipédia; Zirci Ciszterci Apátság

Magyar Kurír