Miután a múlt pénteken a Szentatya Rómában bezárta a Papság évét, a tegnapi idézettel, pontosan 365 nappal a tavalyi megnyitás után a "365 gondolat a Papság évére" sorozat véget ért. Köszönjük mindenkinek a figyelmét, aki követte az elmélkedéseket! A sorozat első része már megjelent nyomtatásban, második kötete pedig hamarosan nyomdába kerül. Megjelenése után beszerezhetőségéről ezen az oldalon lesz elérhető információ:

http://www.fokolare.hu/modules.php?name=News&new_topic=4

Új eget és új földet láttam.
Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak,
és tenger sincs többé.
Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem
alászállt az égből, az Istentől.
Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony.
Akkor hallottam, hogy a trón felől
megszólal egy hangos szózat:
"Íme, Isten hajléka az emberek között!
Velük fog lakni
és ők az ő népe lesznek,
és maga az Isten lesz velük.
Letöröl szemükről minden könnyet.
Nem lesz többé halál,
sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság,
mert az elsők elmúltak."
Akkor a trónon ülő megszólalt:
"Íme, újjáteremtek mindent!"

Krisztus Egyházában a Szentlélek mindig egyszerre objektív és szubjektív módon él és van jelen: egyrészt mint intézmény, regula vagy egyházfegyelem, másrészt mint inspiráció, az Atya iránti szeretetteljes engedelmesség és mint a fogadott fiúság lelke. A két oldal egymástól elválaszthatatlan, miután Krisztus törvénye alatt állunk, melynek testet kell öltenie bennünk (...).

Bizonyos, hogy "amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségben" (Kol 3,4), és akkor a Lélek intézményi vonatkozása eltűnik, ahogy a feltámadott Úrban már el is tűnt. Helyébe a fogadott fiúság lép, hiszen akkor már nem kell engedelmességet tanulnunk, mert az ösztöneinkben lesz és így szabadságunkká válik. A Lélek objektív értelemben csak annyiban fog irányítani bennünket, amennyire ez eredeti isteni működéséből fakad: a szeretet lángjának tanújaként és élesztőjeként.

A végső cél az egység, vagy úgy is mondhatnánk, hogy az egész teremtett világ szentháromságossá alakítása. Amilyen Isten szentháromságos mivoltában, olyanná lehetünk mi is, és olyanná is kell válnunk: kommunió-egységgé, sokféleségből születő egységgé, egységes sokszínűséggé.

Ha mindezt képpel szeretnénk kifejezni, azt mondhatnánk, hogy Krisztus testévé kell válnunk, amelyben olyan szoros kapcsolatban állunk egymással, mint a test különböző tagjai és szervei. Valamennyien kölcsönösen osztoznak az életben, hogy Krisztussal, a Fővel és a Szentlélekkel mint éltető lélekkel felépítsék Krisztus egyetlen testét az Atyaisten dicsőségére.

Minél inkább hangsúlyozzuk, hogy az Egyháznak intézményes formát kell öltenie, és minél inkább hierarchikus felépítésű közösség, annál inkább szükséges, hogy szentháromságos kommuniónak tekintsük és így is éljük meg. (...)

Az egyház az új emberiség kezdete, mely (...) kizárólagos szeretettel újfajta kölcsönösségre törekszik. Ez a megbocsátásból és abból fakad, hogy képes komolyan venni a minden emberi lény iránti személyes szeretetet, beleértve az ellenséget is (vö. Mt 5,43).

Ezzel már részben fel is vázoltuk a szentháromságos kapcsolatok világát. Kölcsönös kiengesztelődésben élni, a mások feletti ítélkezést abbahagyni, személyes aggodalmainkat félretenni és ezáltal éppúgy figyelmet szentelni a távoliaknak, mint a közelieknek: ebben áll a szentháromságos kommunikáció alapvető minőségi újdonsága. Ez az Egyház létezésének célja. (...)

Az Egyház az a hely, ahol Isten tevékenykedik, mivel egyek vagyunk az ő nevében és úgy élünk együtt, hogy jelen legyen a szentháromságos Isten valósága, s a köztünk lévő Úr életünket Isten életébe kapcsolhassa.