Perger Gyula vezetésével felkeresték az Örök Város híres temetőjében nyugvó magyarok közös sírboltját a 38-as parcellában, a Feltámadott Krisztus-szobornál pedig távol nyugvó saját halottaikért is imádkoztak.

Róma legnagyobb temetője, a Campo Verano a Falakon kívüli Szent Lőrinc-bazilika mellett fekszik. Talán a budapesti Farkasréti temetőhöz hasonlítható, mivel benne az olasz nemzet számos kiválósága lelt nyughelyet, és terebélyes fákkal szegélyezett sétányai meglehetősen eltérnek az átlagos olasz temetők képétől. A Via Tiburtina mellett elterülő, az ókorban a Veranus család birtokát képező mező évezredek óta temetkezési helynek számít, amit a bazilika alatt található katakomba is tanúsít (Santa Ciriaca), ahová Szent Lőrinc diakónust temették. Itt nyitották meg a XIX. század elején Róma új, akkor még a városon kívül elterülő sírkertjét.

A Veranóban helyezték végső nyugalomra a római magyar közösség tagjait is. A jezsuiták, piaristák, premontreiek, kapucinusok – utóbbiak közt Kovács Angelus, a korábbi magyar főlelkész – szerzetesrendjük közös sírboltjában nyugszanak, mások a 38-as számot viselő „külföldiek parcellájában”. Itt a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége vásárolt az 1960-as években közös sírhelyet. Kialakítására a hívek adták össze a pénzt, megáldására 1966-ban került sor, jelenlegi formáját pedig 1983-ban nyerte, amikor új, travertinból készült sírlappal fedték be. Két egymás mellett fekvő közös sírból áll: baloldalt a római magyar közösség halottai, jobboldalt pedig a magyar máltai lovagokéi nyugszanak. Ez utóbbiak között például Báró Apor Gábor, Boldog Vilmos püspök testvére, aki 1944-ig hazánk szentszéki követe volt. Nem messze a „Római Magyar Intézet”, a mai Akadémia elődje egyik képviselőjének sírja található más, többnyire a két háború között elhunyt magyarok társaságában.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír