– Amikor a Szentszék lehetővé tette az anglikánok visszatérését a saját rítusuk megtartásával, sokan úgy érezték, „bárányt lop” a pápa, és újra az az elv érvényesül Rómában, miszerint az ökumené annyit tesz: a más keresztény felekezetek egyesüljenek a római katolikus egyházzal.

– Az Anglicanorum coetibus apostoli rendelkezésnek és a Vatikán gesztusának meglepően jó fogadtatása volt. Volt már erre példa, amikor 1977-ben az Egyesült Államok episzkopális egyházában női papokat „szenteltek”, és azok, akiknek ez nem tetszett, megalakították a Tradicionális Anglikán Közösséget (Traditional Anglican Communion), mely Rómához fordult. Róma pedig önálló plébániákat hozott létre a hozzá közeledőknek. Most viszont önálló egyházmegyébe, személyi ordinariátusba szervezik őket. A mostani rendelkezésre Róma is készült, és az anglikánok is számítottak rá, nem érte őket váratlanul. Róma ráadásul a folyamatos megkeresésekre válaszul lépett így. 1992-ben szenzáció volt, amikor az anglikán egyház a nők pappá szentelése mellett döntött, 1994-ben meg is történt az első ilyen eset. Ekkor az egy hónapja elhunyt Graham Leonard, londoni anglikán segédpüspök híveivel csatlakozott Rómához, és feltételesen pappá szentelték, ahogy most is történni fog majd azokkal, akik ezt kérik. Minden esetet megvizsgálnak, mivel nem lehet tudni, kinél van meg az apostoli kézrátétel folytonossága.

Olyat viszont nem fogad vissza a katolikus egyház, aki római katolikus pap volt korábban, de átigazolt az anglikánokhoz, mint John Anthony Hepworth (1944–) ausztrál anglikán érsek, aki felszólította híveit, hogy vegyék komolyan a Vatikán felszólítását. Oda-vissza nem lehet ingázni, mert az komolytalan volna.

Az anglikán egyházban 1867 óta tartják meg a Lambeth-konferenciákat. Ezek egyikén is úgy határoztak, hogy a nőket is pappá, valamint püspökké szentelik, sőt amikor a 2008-as konferencia közeledett, háromszáz konzervatív anglikán püspök úgy döntött, ők nem vesznek részt ezen az összejövetelen, mivel napirenden volt az azonos nemhez vonzódók és azonos neművel együtt élők pappá és püspökké szentelésének kérdése. Ők Jeruzsálemben megalapították a GAFCON-t (Global Anglican Future Conference – kb. „konferencia az anglikán jövőért”). Nagy volt a veszély, hogy kettészakad az amúgy is elég lazán összefogott anglikán egyház (a canterburyi érseknek csak tiszteletbeli elsősége van, joghatósága nincs a többi részegyház fölött). Ez szerencsére nem történt meg, és Róma se szerette volna. Walter Kasper bíboros, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács elnöke is ekkor az anglikán egyház egysége mellett szólalt fel.

A reformáció után ugyanis nagyon gyorsan tovább szakadtak az újabb felekezetek az átfogó vezetés hiánya miatt, és azért, mert a teológiában és az egyházszervezet kérdésében nem volt megegyezés. Ha most még tovább szakadnak mondjuk az anglikánok, ezzel azt sugallnák, hogy bárki létrehozhat egyházat. Így szakadozik tovább – evangéliumi szóhasználattal – „Krisztus varratlan köntöse”.

– Ráadásul ezzel, gondolom, még bonyolultabbá válik az ökumenikus párbeszéd, mert még egy újabb felekezettel kezdődhetnek meg a tárgyalások.

– Így van. A szakadás az emberi bűn és gyarlóság következménye. Személy szerint az önzésre és a negatív érzelmekre vezetem ezt vissza: az önzésben nem vagyunk képesek elfogadni, hogy engedelmeskednünk kellene valakinek. Esetleg a másik nem éppen példamutató élete annyira megdöbbent, hogy nem tudom emiatt különválasztani az életét a tanításától, és ezért létrehozok egy olyan felekezetet, ami nézetem szerint jobban megfelel Krisztus eredeti tanításának. De Jézus mégiscsak egyetlen egyházat alapított, és előre megmondta, hogy botrányok mindig lesznek. A hitemet azonban Istenbe kell vetnem, nem pedig az emberbe. Jézus épp arra a Péterre bízta és alapította az egyházat, aki háromszor megtagadta őt. A népek apostola pedig az a Pál lett, aki előtte üldözte Krisztus egyházát. A különböző egyházakat csak jobb híján nevezzük „egyháznak” a mindennapi életben, mivel annyira bevett lett ez a szó a keresztény felekezetek megjelölésére. A hivatalos dokumentumok azonban egyházi jellegű közösségekről beszélnek. A velünk azonos szentségi hitet valló keleti egyházakra pedig a „nővéregyházak” kifejezést használjuk. A püspöki szukcesszió, az azonos teológiai tanítás, az azonos szentségtan és az érvényesen bemutatott szentmise azonban a protestáns felekezeteknél nincs meg, ám nekik más az egyházfelfogásuk is. Mindez természetesen nem ellenük van, ahogy a 2000-es Dominus Iesus deklaráció sem ellenük készült. Az nem is ökumenikus dokumentum volt, hanem az üdvösségről és az egyházról szólt. Sajnos protestáns testvéreink úgy érezték, őket sérti a Dominus Iesus egyházdefiníciója.

– Az anglikán egyház hídnak fogja fel magát a katolikusok és a protestánsok között. Felfoghatjuk őket így?

– Nem az egész anglikán egyház fogja fel magát így, csak egyik irányzatuk, az anglo-katolikusok. Az anglo-katolicizmus John Henry Newmannel lett elfogadott, akit a pápa szeptemberben fog boldoggá avatni. Az angol királynőnek sem tetszik az anglikánok egy részének Rómához csatlakozása, és Vincent Nichols westminsteri (katolikus) érseket saját képviselőjéhez kérette, hogy erről tárgyaljanak.

– A gyakorlatban nyilván olyan nehéz kérdésekben kell dönteni, hogy ha egy anglikán pap csatlakozik Rómához, mi lesz a templomával, a gyülekezetével. Viszi magával, vagy újat építenek?

– Az anglikánok keresztsége érvényes, és számos liturgikus szokásuk van, ami a középkorra vezethető vissza, hiszen nekik nem volt „második vatikáni zsinatjuk”. Aki kéri az átvételét, annak le kell tennie a hitvallást a Katolikus Egyház Katekizmusa szerint, el kell fogadnia a szentségeket, valamint a pápa személyét, a péteri tisztséget. A westminsteri érsek és az anglikán prímás, aki egyben a canterburyi érsek is, kiadott egy közös nyilatkozatot, így legfelsőbb szinten úgy tűnik, nincs konfliktus, de jogi kérdések biztos fellépnek. Amikor pedig tavaly novemberben Rowan Williams a pápánál járt, nem adott hangot semmilyen felháborodásnak. Nem a háta mögött zajlottak a folyamatok, mindenről tájékoztatták. Már XXIII. János pápa fogadta az akkori canterburyi érseket, Geoffrey Fishert, VI. Pál pedig 1966-ban odaadta saját gyűrűjét Michael Ramseynek, a századik canterburyi érseknek, s azóta, ha a canterburyi érsek a Vatikánba látogat, azt húzza fel – így tett Williams is.

– Volt olyan kifogás is, hogy aki szeretne, nyugodtan térjen át, de egyénileg, és attól kezdve járjon a katolikus templomba, de ne alapítsanak „anglikán szekciót” Rómából.

– Épp az az igazi ökumenizmus, hogy nem kebelezzük be az átvételüket kérőket, hanem – kis túlzással – azt mondjuk, hogy mindenki maradjon a helyén, amellett, hogy elfogadja az apostolok óta vallott hitvallást, a szentségeket és a pápát. Az anglo-katolicizmus – ami John Henry Newman és az Oxford Mozgalom miatt már régen benne van az angliai köztudatban – majdnem kétszáz éve kezdett Rómához közeledni. Mindig is voltak áttérő hívek, papok, püspökök. Most viszont nagyon sokan szeretnének egyszerre áttérni, ezért lépett a Vatikán. A Rómához csatlakozók nem a hitből dezertálnak, hanem egy teljesebb hithez kapcsolódnak.

– Mennyiben változnak a szertartásaik? Érvénytelenül miséztek eddig?

– A Normák című dokumentummal rögtön szabályozták az átlépés körülményeit is. Megtarthatnak minden, sokszor a középkortól megőrzött szertartást, kiegészítve a szentségek és a pápa elfogadásával, valamint a hitvallás letételével. Nem miséztek érvénytelenül, mivel nem vallották az eukarisztia szentségét, tehát nem is volt a mi, katolikus felfogásunk szerinti szentmiséjük. Most viszont elfogadják ezt, meg a papság szentségét is, ezért szentmisét fognak bemutatni, de ehhez a szertartásokon nem kell sokat változtatniuk, habár azok nyilván kiegészülnek a „katolikus” többlettel. A papokat pedig feltételesen újraszentelik, arra az esetre, ha nem lennének érvényesen felszentelve. Amikor ugyanis elszakadt az anglikán egyház, akkor püspökei még érvényesen voltak felszentelve, azaz számos anglikán pap esetében meglehet az apostoli kézrátétel folyamatossága – amit Newman is vallott magáról. Marcel Lefevbre is érvényesen, csak épp egyházfegyelmileg nem megengedetten szentelt püspököket. Azonban egy forma is szükséges az érvényességhez. Az anglikán hagyományokat nem kell megtagadni, viszont kiegészülnek.

– A pápa szabadabbá tette a zsinat előtt általános régi római rítus szerinti liturgia bemutatását, és folyamatban van a „reform reformja”, a liturgikus túlkapások lenyesegetése. Mintha ezt is erősítené, ezzel egy irányba mutatna a középkori szertartásokat megőrző anglikánok visszafogadása.

– Ez elképzelhető, s részemről ezt megértem. A zsinattal elindult egy egyszerűsödési folyamat, amely, úgy tűnik, nem mindig vezetett jóra. Mintha a misztériumot lehúztuk volna a magunk hétköznapi szintjére. Például: bárhol lehet misézni. Természetesen Mindszenty és több pap is misézett a börtönben, de ez különleges eset volt és engedéllyel tették. Ugyanakkor nincs szó visszarendeződésről. A „reform reformja” kifejezés is azt jelenti, hogy nem vetjük el a zsinat eredményeit, azonban a tapasztalatok alapján igazítunk rajtuk. Az anglikánoknak most az ő szempontjukból úgymond szerencséjük van, hogy nem kell a zsinat után egyszerűsített liturgiához igazodniuk. Ráadásul a „tridenti” liturgia bemutatásának engedélyezése az ortodoxoknál is jó visszhangra talált, nyilatkozatban üdvözölték. A zsinati reformok bizonyos értelemben eltávolítottak minket tőlük. Nyugat-Európa amúgy is teljesen liberális lett, mutatja ezt épp az anglikán egyház helyzete, mely erkölcsileg kifogásolható döntéseket hoz. Az ortodoxok viszont már a római katolikusokra is úgy tekintenek, mint akik nagymértékben szekularizálódtak. Nekünk az ő liturgiájuk kicsit hosszúnak tűnik, hozzájuk képest mi rohanunk. A latin kultúra pragmatikusabb, a keleti görög pedig misztikusabb.

Az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet februárban és márciusban csütörtök esténként 17.30 és 19 óra között várja az érdeklődőket nyílt előadásaira és beszélgetéseire. Az idei előadásokról itt olvashat. Korábban Kránitz Mihályt arról kérdeztük, hogy protestánsok-e az anglikánok, az interjú itt olvasható. 

Szilvay Gergely/Magyar Kurír