A Szentatya elragadtatva hallgatta az aulában felcsendülő zenedarabot Rossini Tell Vilmos c. művéből, a kihallgatás közönsége pedig állva tapsolta meg a zenekart.

A kihallgatáson a Rajkó zenekar mellett egy Szombathelyről érkezett csoport is részt vett, nevezetesen szombathelyi hívek, akiket a Szentatya arra buzdított, hogy a nagyböjti időszakban keressék a személyes megtérés és a lelki megújulás lehetőségeit.

A Szentatya katekézisét a nagy olasz ferences teológus a XIII. században élt Szent Bonaventura alakjának szentelte. Szent Bonaventura, eredeti nevén Giovanni Fidanza valószínűleg 1217-ben született Lazio régió egy kis városában, Bagnoregióban. Kisgyermekként súlyosan megbetegedett és orvos apja sem tudott rajta segíteni. Már halálán volt, amikor édesanyja a nem sokkal korábban szentté avatott Assisi Szent Ferenc közbenjárásáért könyörgött, mire a gyermek visszanyerte egészségét.

Ez az imameghallgatás örökre megpecsételte Giovanni életét. Assisi Szegénykéjének alakja még közelebb került szívéhez párizsi tanulmányai során, melynek befejeztével úgy döntött, hogy belép a Kisebb Testvérek közé, akik 1219-ben telepedtek meg a francia fővárosban. Sok évvel később így vallott hivatásáról: „Isten előtt megvallom, hogy azért szerettem meg még jobban Boldog Ferenc életét, mert ez az élet az egyház növekedésének kezdeteihez hasonlított. Az egyház története alázatos halászokkal kezdődött, csak később gyarapodott kiváló doktorokkal és bölcsekkel. Boldog Ferenc hitét nem az emberi bölcsesség ismerte el, hanem maga Krisztus.”

1243-ban tehát János ferences lett és felvette a Bonaventura (Jószerencse) nevet. Párizsban folytatta tanulmányait, elmélyült a teológia és a Szentírás titkaiban, megismerkedett az Európa minden részéből ide érkező diákokkal és mesterekkel. Kidolgozta személyes teológiai szemléletét és az egyház történetének egyik legnagyobb teológusává vált. Életében és tanításában a legfontosabb helyet Krisztus foglalta el. Azokban az években Párizsban azonban súlyos ellenvetések merültek fel a ferencesek és a domonkosok ellen. El akarták őket tiltani az egyetemi tanítástól, sőt még életformájukat is megkérdőjelezték. A prédikáló rendek által bevezetett változtatások ugyanis túl nagy újdonságot jelentettek, amelyet sokan nem voltak képesek megérteni és elfogadni. Mindehhez olyan emberi gyöngeségek is társultak, mint az irigység és a féltékenység, ami sajnos őszintén vallásos embereknél is előfordul. A történelmi körülményeken túl azonban Szent Bonaventura életműve és példája ma is időszerű. Az egyház ragyogóbbá és szebbé lesz hivatásukhoz hű gyermekei által, akik Isten kegyelméből tanúbizonyságot tesznek a szegény, tiszta és engedelmes életről és arról, hogy az Evangélium örök és a tökéletesség forrása.

A prédikáló rendek elleni támadást IV. Sándor pápa személyes közbelépése enyhítette, legalábbis egy időre. 1257-ben Bonaventura hivatalosan megkapta a párizsi egyetem doktora és mestere címet. Rövidesen azonban megvált a tanítástól, mivel a rend legfőbb elöljárójává választották. Ezt a küldetését 17 éven keresztül folytatta bölcsességgel és felelősségérzettel, látogatta a tartományokat, leveket intézett a testvérekhez, olykor szigorúan fellépett a túlkapások ellen. Szolgálata idején a Kisebb Testvérek rendje nagy fejlődést ért meg. Immár harmincezer tagja volt a rendnek és szükségessé vált, hogy a szent alapító kegyelmi adományainak megfelelően egységes szellemben munkálkodjanak.

A renden belüli szakadás elkerülése végett Bonaventura megírta Assisi Szent Ferenc történelmi alapokon nyugvó életrajzát, melynek címe Legenda Maior, rövidebb formája pedig a Legenda Minor. Ez a mű nem a fantázia szülötte, hanem éppen ellenkezőleg: a legenda szó úgy értelmezendő, mint tekintéllyel rendelkező, hivatalos szöveg. Valóban az 1263-ban tartott pisai általános káptalan elismeri, hogy Szent Bonaventura alkotása a ferencesek alapítójának leghűségesebb életrajza. Bonaventura olvasatában Szent Ferenc az alter Christus, a másik Krisztus, a Krisztust szenvedélyesen kereső ember, aki a szeretet útján szegődik az Ő nyomába és teljességében Hozzá hasonul.

1273-ban Szent Bonaventura életében újabb fordulat történt: X. Gergely pápa püspökké, majd bíborossá nevezi ki és a gondjaira bízza a II. Lyoni Egyetemes Zsinat megszervezésének fontos feladatát. E zsinat célja a latin és a görög egyház közötti egység visszaállítása. Bonaventura nagy odaadással kezdte meg munkáját, ám már nem érte meg a zsinat befejezését, 1274-ben elhunyt. A pápa Szent Bonaventura „Krisztus megismerése” c. művének szavaival zárta szerdai katekézisét. Ezek a szavak az emberi élet értelmére emlékeztetnek: „Itt a földön Isten végtelenségét a gondolkodás a csodálat révén szemlélhetjük, míg a mennyei hazában már a látáson keresztül, amikor hasonlóvá válunk Istenhez és az elragadtatáson keresztül belépünk Isten örömébe.”

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír