Várszegi Asztrik püspökké szentelésének harmincadik évfordulóját ünnepelték Pannonhalmán

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 11-én szentelte Várszegi Asztrik bencés szerzetest négy paptestvérével együtt püspökké Paskai László bíboros Esztergomban. A pannonhalmi bencés szerzetesközösség február 15-én ünnepi... »

A legfontosabb, amit tudnunk kell

Évközi 6. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 6,17.20–26)

Szilvágyi Zsolt: Alapkövek

Szilvágyi Zsolt Aradon született 1977-ben. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, Fuldában és Münsterben végezte. A könyv alapjául a 2012-2015 között a temesvár-józsefvárosi plébánián elhangzott tematikus szentbeszédek... »

Püspöki szentmise a betegek világnapján Nagyváradon

A betegek világnapján, február 11-én a nagyvárad-olaszi Szentlélek kiáradása-templomban koncelebrált szentmisét mutatott be Böcskei László megyéspüspök. A misén kiszolgáltatták a betegek kenetét; szentbeszédet mondott Giosanu... »

Az a nap a tengerparton

Csodálatos képekben elmesélt, kedves, romantikus, olykor kissé szomorkás történet sodró szerelemről, elfedett sebekről és leküzdhetetlennek tűnő nehézségekről, amelyek szálai egyetlen pillanatban futnak össze a tengerparton.

Ferenc pápa Twitter-üzenete február 16-án

A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.

Az élet igéje – 2019. február

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely... »

Különleges koncertet és utat szerveznek az isonzói csaták áldozatainak emlékére

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara március 24-én a ljubljanai Cankarjev Dom kulturális központban részese lesz az isonzói csaták áldozatainak emlékére rendezett koncertnek, melyen Avgust Ipavec zeneszerző, katolikus pap művét... »

Végleges a döntés: McCarrick egykori bíborost laikus állapotba helyezték vissza

Február 16-án reggel a Hittani Kongregáció közleményt adott ki, melyben tudatja, hogy laikus állapotba helyezte vissza Theodore Edgar McCarricket, egykori bíborost, Washington emeritus érsekét. A Szentszék Sajtóterme által publikált... »

Ferenc pápa: Ne féljünk találkozni Krisztussal az idegenekben és a migránsokban!

Február 15-én délután maga a Szentatya nyitotta meg szentmisével a „Félelemtől mentesek” című háromnapos találkozót Sacrofanóban, amelyet az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) „Bevándorlók” nevű alapítványa, az olasz... »

Útravaló – 2019. február 16.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.

Mai evangélium – 2019. február 16.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 8,1–10

Erdő Péter: Nagyszerű lenne, ha az Eucharisztikus Kongresszust boldoggá avatás is kísérhetné

Bizakodni lehet, hogy Mindszenty József bíboros boldoggáavatási eljárása újabb lépést tesz a 2020-as magyarországi Eucharisztikus Kongresszusig Erdő Péter bíboros, prímás szerint, aki vatikáni tanácskozásai végén Ferenc pápa... »

Befejezés előtt Mel Gibson feltámadásról szóló filmje

Talán már idén, de legkésőbb 2020 húsvétja előtt a közönség elé kerül A passiónak, minden idők legsikeresebb vallási témájú filmjének folytatása, mely a feltámadásról szól – adta hírül spanyol filmes portálokra... »

Pap bácsi, kösd be a cipőmet! – Anekdotagyűjtemény jelent meg Szent II. János Pál pápáról

A Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatának legújabb kötetében Szent II. János Pál életének egy-egy érdekes epizódját idézik fel azok, akik személyesen is ismerték. A történeteket Koncz Éva gyűjtötte és fordította magyar... »

Restaurálták az Esztergomban őrzött Ulászló-graduálét

Restaurálták az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár gyűjteményének hatalmas méretű liturgikus díszkódexét, az úgynevezett Ulászló-graduálét. A műtárgy a könyvtár honlapján digitalizált formában is megtekinthető.

A KÉSZ nyilatkozata a tudományszervezés aktuális kérdéseiről

Közzétesszük a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) nyilatkozatát, melyet február 15-én adott ki.

A pápa fogadta a Microsoft elnökét

A vatikáni sajtóközpont megbízott igazgatója, Alessandro Gisotti február 13-án tájékoztatta az újságírókat a pápa és Brad Smith, a Microsoft elnöke magántalálkozójáról, amelyen Vincenzo Paglia érsek, a Pápai Életvédő... »

„Nem fejmosásra, hanem lábmosásra van szükség ebben a világban” – Villanófényben Stella Leontin

Ma kaptuk a szomorú hírt, hogy Stella Leontin, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilika plébánosa váratlanul a Mennyei Atya házába költözött. A lelkipásztort, az embert bemutató írásunkkal emlékezünk rá.

Székely János püspök Mindszenty József hősies erényeinek elismeréséről

Székely János püspök Mindszenty József hősies erényeinek elismeréséről

Székely János szombathelyi megyéspüspök közleményét adjuk közre Mindszenty József hősies erényeinek elismeréséről.

Elhunyt Stella Leontin

Elhunyt Stella Leontin

A Váci Egyházmegye és a máriabesnyői plébánia fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy dr. Stella Leontin kanonok, címzetes prépost, érdemes főesperes a Máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilika plébánosa váratlanul a Mennyei Atya házába költözött.

Isten mindig megbocsát, de a természet sosem – Őslakos népek képviselőivel találkozott a pápa

Isten mindig megbocsát, de a természet sosem – Őslakos népek képviselőivel találkozott a pápa

A szentszéki szóvivő arról tájékoztatta az újságírókat, hogy Ferenc pápa február 14-én, csütörtökön délelőtt a FAO római székházában tett látogatásakor Amerikából, Afrikából, Ázsiából és a csendes-óceáni régióból származó harmincegy őslakos nép harmincnyolc... »

Erdő Péter bíboros megköszönte Ferenc pápának Mindszenty József hősies erényeinek elismerését

Erdő Péter bíboros megköszönte Ferenc pápának Mindszenty József hősies erényeinek elismerését

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása február 14-én személyesen mondott köszönetet Ferenc pápának a Mindszenty bíboros hősies erényeit elismerő határozat jóváhagyásáért.

Sepsiszentgyörgy kétezer ingyenes szálláshelyet ajánl fel a pápalátogatás idejére

Sepsiszentgyörgy kétezer ingyenes szálláshelyet ajánl fel a pápalátogatás idejére

Sepsiszentgyörgy kétezer szálláshelyet ajánl fel a város iskolai kollégiumaiban és sportlétesítményeiben Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói látogatásának időszakára – jelentette be február 14-én tartott sajtótájékoztatóján Antal Árpád, a székelyföldi város... »

„A pápa bátorítani akar bennünket” – Böcskei László nagyváradi püspök körlevele a pápalátogatásról

„A pápa bátorítani akar bennünket” – Böcskei László nagyváradi püspök körlevele a pápalátogatásról

A közeledő erdélyi, csíksomlyói pápalátogatással kapcsolatban adott ki körlevelet február 13-án Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke. Az alábbiakban közzétesszük a dokumentumot.

Végleges a döntés: McCarrick egykori bíborost laikus állapotba helyezték vissza

Végleges a döntés: McCarrick egykori bíborost laikus állapotba helyezték vissza

Február 16-án reggel a Hittani Kongregáció közleményt adott ki, melyben tudatja, hogy laikus állapotba helyezte vissza Theodore Edgar McCarricket, egykori bíborost, Washington emeritus érsekét. A Szentszék Sajtóterme által publikált közleményt alábbiakban magyar nyelven közreadjuk.

Indiában bebörtönözték Teréz anya rendjének egyik tagját – A helyi egyház küzd az igazságért

Indiában bebörtönözték Teréz anya rendjének egyik tagját – A helyi egyház küzd az igazságért

Csaknem hét és fél hónapja van börtönben Concelia Baxla nővér, a Szeretet Misszionáriusai (Teréz anya nővérei) rend tagja az indiai Dzshárkhand államban. Theodore Mascarenhas SFX püspök, az indiai katolikus püspöki konferencia titkára hosszú idő után a napokban meglátogathatta az idős... »

Elhunyt Katona Ferenc Farkas ciszterci rendi áldozópap

Elhunyt Katona Ferenc Farkas ciszterci rendi áldozópap

A Ciszterci Rend Zirci Apátsága fájó szívvel, de Isten akaratát elfogadva tudatja, hogy Katona Ferenc Farkas ciszterci rendi áldozópapot életének 90., szerzetességének 72., áldozópapságának 62. évében, a szentségekkel megerősítve 2019. február 9-én hazahívta a Mennyei Atya.

Dobszay Benedek OFM a magyar ferences rendtartomány elmúlt évéről

Dobszay Benedek OFM a magyar ferences rendtartomány elmúlt évéről

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány elmúlt évéről, terveikről, a csíksomlyói pápalátogatásról, Szent Ferenc és az egyiptomi szultán 800 éve történt találkozásáról kérdezte Dobszay Benedek tartományfőnököt Szerdahelyi Csongor a Katolikus Rádió műsorában. Az interjút... »

„Nem fejmosásra, hanem lábmosásra van szükség ebben a világban” – Villanófényben Stella Leontin

„Nem fejmosásra, hanem lábmosásra van szükség ebben a világban” – Villanófényben Stella Leontin

Ma kaptuk a szomorú hírt, hogy Stella Leontin, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilika plébánosa váratlanul a Mennyei Atya házába költözött. A lelkipásztort, az embert bemutató írásunkkal emlékezünk rá.

Teremtésvédelmi kalendárium – Leltárhiány a virágos hagyatékban

Teremtésvédelmi kalendárium – Leltárhiány a virágos hagyatékban

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Tudta, hogy a történelmi Magyarországon több mint 4000 növényt számláltak meg a kutatók, s a mai határokon belül is több mint 2100 faj további... »

Befejezés előtt Mel Gibson feltámadásról szóló filmje

Befejezés előtt Mel Gibson feltámadásról szóló filmje

Talán már idén, de legkésőbb 2020 húsvétja előtt a közönség elé kerül A passiónak, minden idők legsikeresebb vallási témájú filmjének folytatása, mely a feltámadásról szól – adta hírül spanyol filmes portálokra hivatkozva az osztrák katolikus hírügynökség, a... »