bezárhirdetés

„Köszönöm, hogy hazajöhettem!” – Ősei szülőfalujába látogatott Michael August Blume

Michael August Blume-mal, hazánk apostoli nunciusával és Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével ünnepelte az öröm vasárnapját Himod hívő népe és mindazok, akik a rábaközi faluba érkeztek december 16-án, advent... »

Éljünk úgy, hogy annak Isten is örüljön – Pál Feri atya az örömről

Pál Feri katolikus pappal, mentálhigiénés szakemberrel az örömről beszélgettünk a Gaudete vasárnap apropóján.

Ferenc pápa: Az Egyház is felszólítást kap, hogy fogadja be az evangéliumot

December 16-án, advent harmadik vasárnapján a déli Mária-imádság elmondásakor a Szentatya arra biztatta a hívőket, hogy örömmel készüljenek karácsonyra, fogadják be az evangéliumot, hogy az konkrét valósággá váljon életükben.

Az utolsó szentmise után... – Zarándokok Boldog Brenner János útján

December 15-én Szentgotthárd-Máriaújfalura várták a zarándokokat, akik a szentmise után Székely János püspökkel indultak, hogy végigjárják Boldog Brenner János utolsó útját. A téli éjszakában Máriaújfaluról Rábakethely... »

Búzamezők és borús égbolt – Vincent van Gogh az Uránia mozi műsorán

Talán nem túl szerencsés szomorúsággal kezdeni egy cikket, de muszáj beszélni az auvers-i templomról festett képről, amely annyira megindító. A tragikus sorsú holland festő, Vincent van Gogh búcsúzása ez az élettől, a teremtett... »

„Mindegyik karácsonyfa a mi gyerekünk” – Karácsonyfa-kiállítás a Nagytétényi Kastélymúzeumban

Bár a Nagytétényi Kastélymúzeum felújítás alatt áll, az ünnepek alatt ideiglenesen megnyitották, hogy idén is megrendezzék az iparművészek karácsonyát. A rendezvénysorozat idején iparművészek által feldíszített karácsonyfák... »

Adventi koncertet ad a Makám Budapesten, a terézvárosi templomban

A terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban ad koncertet a Makám együttes december 22-én, „Ó, gyönyörű éj” címmel.

Köszönet Napja – Díjátadó ünnepséget rendeztek Nagykanizsán

Varga László kaposvári megyéspüspök jelenlétében rendezték meg a Köszönet Napját a nagykanizsai Halis István Könyvtárban december 12-én. A rendezvényt az örökségvédelemért Forster Gyula Emlékéremmel kitüntetett Nagykanizsai... »

Szembefordulva az emberrel – Emlékest Mándy Iván tiszteletére

Mándy Iván századik születésnapja alkalmából emlékestet tartottak a New York Művész Páholyban, felelevenítve a Kossuth-díjas író alakját, akit elvarázsoltak a presszógépek, a presszós lányok, a józsefvárosi utcák és a... »

A Duna Palotában látható idén a betlehemijászol-kiállítás

A budapesti Duna Palotában látható idén a betlehemijászol-kiállítás, amely A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) felhívására érkezett és az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotásokat mutatja be január 6-ig.

Papp Miklós: A karácsonyi ikon etikája

Az ikon festett szentírás, képekben, az alkotó a mindennapi evangéliumot festi meg. Az ikon imádság is, az ábrázolt képeken keresztül Istennel beszélgetünk. Legújabb könyvében Papp Miklós görögkatolikus lelkész, morálteológus a... »

Az édes Kosztolányi – és a keserű

Aki ismerős a Jaffa Kiadó világában, az felfedezhette, hogy ebben a hol egyszerűen csak színvonalasan szórakoztató műveket, hol komoly irodalmi értékeket, sokszor ritkaságokat kínáló könyves műhelyben nagyon szívesen adnak ki... »

Párbeszéd a liturgiáról: Misenapló

Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.

Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba... »

Mai evangélium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 3,10–18

Meggyújtották az öröm gyertyáját a Honvédelmi Minisztériumban

Meggyújtották az öröm gyertyáját a Honvédelmi Minisztériumban

A katolikus és a protestáns tábori püspökségek szervezésében december 14-én megtartották a harmadik, gyertyagyújtással egybekötött adventi áhítatot Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban. Az adventi koszorú harmadik gyertyáját Benkő Tibor honvédelmi miniszter gyújtotta meg.... »

Engedjük-e, hogy Isten véssen, csiszoljon, formáljon? – Boldog Brenner János-emléknap Szombathelyen

Engedjük-e, hogy Isten véssen, csiszoljon, formáljon? – Boldog Brenner János-emléknap Szombathelyen

Boldog Brenner János emléknapján, december 15-én megtelt ünneplőkkel a szombathelyi székesegyház. Először ünnepeljük a vértanú pap liturgikus emléknapját: szentmisével, emléktábla- és ligetmegáldással, a vértanúság útján tett zarándoklattal. A Szombathelyi Egyházmegye ünnepén... »

Ferenc pápa a vatikáni karácsonyi koncert fellépőit fogadta

Ferenc pápa a vatikáni karácsonyi koncert fellépőit fogadta

Karácsonyi koncertet rendeznek a zene és a szolidaritás jegyében a vatikáni VI. Pál aulában december 15-én, szombaton; a pápa december 14-én, pénteken fogadta a fellépő művészeket, akikkel megosztotta a nevelésről vallott nézeteit.

Hét kérdés Ferenc pápáról – A Magyar Kurír adventi nyereményjátéka

Hét kérdés Ferenc pápáról – A Magyar Kurír adventi nyereményjátéka

Játékra hívjuk Olvasóinkat! A kérdéseinkre helyes választ adók között Wim Wenders „Ferenc pápa – Egy hiteles ember” című filmjét, valamint az Új Ember Kiadványok sorozatban a pápa katekéziseiből megjelent „Őrzők vagyunk – Szerdai katekézisek 2013–2014” című könyv... »

Újra Gyimesfelsőlokra érkezett a „debreceni Mikulás”

Újra Gyimesfelsőlokra érkezett a „debreceni Mikulás”

A debreceni Sziklára Épített Ház Alapítvány ajándékai idén is megérkeztek Gyimesfelsőlokra Szent Miklós ünnepén.

Rászorulóknak sütöttek mézeskalácsot Padén – KÉPRIPORT

Rászorulóknak sütöttek mézeskalácsot Padén – KÉPRIPORT

Többgenerációs mézeskalácssütést szervezett december 8-án a Szerbiai Kolping Társaság a délvidéki Padén. Az elkészült süteményeket rászoruló időseknek ajánlották fel a részt vevő családok.

Isten szeretet, mert Szentháromság – Cantalamessa atya második adventi elmélkedése

Isten szeretet, mert Szentháromság – Cantalamessa atya második adventi elmélkedése

Raniero Cantalamessa kapucinus atya a vatikáni Redemptoris Mater kápolnában tartotta meg december 14-én, pénteken reggel az adventi időszak második prédikációját a Szentatya és a Római Kúria tagjai számára.

Kirill orosz pátriárka szerint nyomást gyakorolnak az ukrán ortodox egyházra

Kirill orosz pátriárka szerint nyomást gyakorolnak az ukrán ortodox egyházra

A világegyházak, az ENSZ és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet főtitkáraihoz, valamint Németország és Franciaország vezetőihez szóló december 14-i üzenet címzettjei között Ferenc pápa is szerepel.

Ünnepel a ferences rend – Diakónusszentelés Esztergomban

Ünnepel a ferences rend – Diakónusszentelés Esztergomban

Az egyházi rend szentségének első fokozatában részesül Bucskó Nándor december 16-án, vasárnap Esztergomban. Nándor testvér 2018 nyarán került első szolgálati helyére, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba, ahol prefektusi feladatokat lát el.

Egyedülálló kezdeményezés a bakonybéli bencésektől: YouTube-os adventi playlistet állítottak össze

Egyedülálló kezdeményezés a bakonybéli bencésektől: YouTube-os adventi playlistet állítottak össze

Tegnap az esztergomi szeminaristák videója, ma a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostorban élő bencések leptek meg bennünket is. Facebook-oldalukon ajánlják az adventi elmélyülést segítő, általuk összeállított YouTube-playlistet.

Az Egyház társadalmi tanítása  – Fedezzük fel (ismét) a munkáskérdéssel foglalkozó enciklikát!

Az Egyház társadalmi tanítása – Fedezzük fel (ismét) a munkáskérdéssel foglalkozó enciklikát!

Olvasóink megszokhatták, hogy Egyházunk tanítását, a pápai megnyilatkozásokat kommentár nélkül, teljes terjedelemben, magyar nyelven közreadjuk. Tesszük ezt azzal a hittel és abban a meggyőződésben, hogy az Egyház tanítása kommentár nélkül is közérthető és követhető.

Kiút az öncsalás és illuzórikus vágykielégítés útvesztőiből – Ötven éve hunyt el Thomas Merton

Kiút az öncsalás és illuzórikus vágykielégítés útvesztőiből – Ötven éve hunyt el Thomas Merton

Görföl Tibor, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola docense, a Vigilia főszerkesztő-helyettese írását adjuk közre.

Papp Miklós: A karácsonyi ikon etikája

Papp Miklós: A karácsonyi ikon etikája

Az ikon festett szentírás, képekben, az alkotó a mindennapi evangéliumot festi meg. Az ikon imádság is, az ábrázolt képeken keresztül Istennel beszélgetünk. Legújabb könyvében Papp Miklós görögkatolikus lelkész, morálteológus a karácsonyi ikon misztériumáról, üzenetéről... »

GAUDETE! Örvendjetek, mert közel az Úr!

GAUDETE! Örvendjetek, mert közel az Úr!

Advent 3. vasárnapja az öröm vasárnapja. A Gaudete vasárnap a latin „Örvendjetek [az Úrban]” kezdetű, Pál apostol szavait idéző introitusról kapta a nevét.

Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle