Csodálatos példáját adta a feltétel nélküli szeretetnek. Odafordult a kivetettekhez, a szegényekhez és a betegekhez. Ma az a nagy bajunk, hogy feltételesen szeretünk. Szeretjük a másikat, ha ezt vagy azt megteszi, szeretjük a másikat, ha úgymond „rászolgál”, és azt keressük, mi hasznunk van a dologból.

Mivel feltételekhez kötjük, hogy segítünk-e a másiknak, sajnos, sokszor el is marad a segítségnyújtás. Elakadunk például azon, hogy embertársunk milyen lehetetlen természetű, és az is nagy bajunk, hogy nem merünk elsőnek lépni. A szentek attól válnak naggyá, hogy mernek elsőnek lépni, s nem foglalkoznak azzal, mikor igazolja őket az idő. Biztosak a dolgukban. Tudják, hogy a szeretet nem évül el, hiszen maga Isten sem évül el, aki a szeretet forrása.

Ne csak azért merjünk elsőnek lépni, mert a mulasztás bűnébe eshetünk, hanem azért is, mert Isten mert elsőnek lépni. Ennek tanújele Jézus születése. Istent senki sem kötelezte arra, hogy megváltson minket, önként teszi, hogy életünk jobb legyen.

Sánta János