A Testület ülésének elején az egyházmegyék beszámoltak az elmúlt
negyedév egyházmegyei programjairól, közöttük hittanversenyekről, nagyböjti ifjúsági találkozókról, keresztutakról.
A Hajszoló jövője
A megbeszélésen jelen volt Varga Péter, a Hajszoló Országos Ifjúsági Vezetőképző új igazgatója. Tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a következő évfolyam – egy féléves szünet után – az idei év végén indul. A tervek szerint a vezetőképző évfolyamai ezentúl másfél évesek lesznek, egy téli „nyitótáborral” indulnak és egy nyári táborral zárulnak majd.
Ez történt tavasszal…
Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda meghívott munkatársai összefoglalták a márciusi 72 óra kompromisszum nélkül címmel megrendezett szociális–karitatív projekt tanulságait és tapasztalatait, amelyek hasznosak lehetnek egy jövőbeni esetleges hasonló kezdeményezés megszervezésénél. A program összességében sikeresnek volt mondható: több mint 1000 fiatal 46 helyszínen mintegy 106 projektben vett részt.
Elhangzott egy beszámoló a Rómában virágvasárnapon megtartott XX. Ifjúsági Világnapról és az ahhoz kapcsolódó ifjúsági világfórumról, amelynek idén az ifjúság és a munka világának kapcsolata volt a fő témája. Magyarországot egy fiatal közgazdász és a Keresztény Munkásifjú Mozgalom egyik tagja képviselte. Tapasztalatként elhangzott: bár a küldöttek az egész világot arányosan képviselték, a fórum munkájában és az előadásokban is inkább a fejlett nyugati gazdaságok problémáinak tükröződése volt érezhető.
Áprilisban rendezték meg Székesfehérváron a nagy sikerrel zárult Szent Imre Ifjúsági Fesztivált, amelynek tapasztalatairól Nobilis Márió, a találkozó fő szervezője és Tornyai Gábor, az egyházmegyei ifjúsági bizottság tagja számolt be a testületnek. Más egyházmegyék ifjúsági referensei is pozitív benyomásaiknak adtak hangot a rendezvénnyel kapcsolatban.
A május elején megtartott Márianosztrai Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatról Varga János atya, a szervezőbizottság egyik tagja beszélt. Elhangzott: az előkészítésben többen vettek részt, mint tavaly, nemcsak Budapestről, a résztvevők létszáma pedig a tavalyi 100–120-hoz képest több mint 200-ra nőtt. Végigjárta a zarándoklatot, sőt jövőre is tervezi részvételét Udvardy György esztergom–budapesti segédpüspök is, ami motiváló tényezőként hathat a fiatalokra. Az Ifjúsági Bizottság szándéka, hogy továbbfejleszti a zarándoklatot, elsősorban a szervezés és a meghirdetés terén.
Mariazelli Ifjúsági Találkozó és Zarándoklat idén augusztusban
A magyarul Útra fel! címmel meghirdetett mariazelli Közép-európai Ifjúsági Zarándoklattal és Találkozóval kapcsolatban elhangzott, hogy a magyar résztvevők létszáma eddig 550. Az Ifjúsági Bizottság a jelentkezési határidőt június 15-ig meghosszabbította. Jelentkezni továbbra is az egyházmegyei ifjúsági referenseknél lehet. A találkozóról magyarul a Katolikus Ifjúsági Mozgalom honlapján lehet olvasni.
Az augusztus végén Loretóban megrendezendő olasz országos ifjúsági találkozón résztvevő magyar küldöttség mintegy 27 fiatalból áll majd.
Ifjúsági fesztivál a budapesti Városmisszió idején
A budapesti Városmisszió idején a Bakáts téri templom körüli helyszínen ifjúsági fesztivál lesz, amelynek vázlatos programja már megvan. A vidéki egyházmegyék fellépők, előadók, fiatalok részvételével járulnak hozzá az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye rendezvényéhez.
Délután az ülésen megjelent Balás Béla kaposvári megyéspüspök, az Ifjúsági Bizottság elnöke, és az ifjúságpasztorációval kapcsolatos gondolatait és meglátásait osztotta meg a résztvevőkkel. Arra biztatott, hogy minél többféle módon „adjunk tartalmat” az ifjúságpasztorációban: tehát ne csak az élményt, és ne is csak a közösségszervezést célozzuk meg, hanem legyen üzenetünk, tanításunk a fiataloknak, a személyes megszólítás minél több módszerét kipróbálva. Legyünk tisztában az üzenet átadásának helyes sorrendjével és időzítésével is, a korosztályokat is figyelembe véve. A megszólítás nyelvezetével kapcsolatban elmondta: abból kell kiindulni, amilyen helyzetben a fiatal van az adott pillanatban, például egy iskolai osztályban vagy közösségben.
Zánka lesz a „magyar Sydney”?
Kedden sor került a Tanácsadó Testület előkészítő ülésére, amely kizárólag a jövő évi sydney-i Ifjúsági Világtalálkozóval kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tavasszal felhívta az Ifjúság Bizottságot, hogy tegyen javaslatot arra nézve, hogy milyen lehetőségek vannak a magyar fiatalok Sydney-ben való részvételére.
Ekkor állapította meg a Tanácsadó Testület, hogy – miközben a Világtalálkozóra való kiutazás aránytalanul nagy anyagi terhei miatt nagy áldozatok árán is csak kevés fiatal részvétele lenne lehetséges – sokkal több magyar fiatalt el lehet érni ugyanazzal az üzenettel, ha azonos időpontban magyarországi találkozót szerveznek a Világtalálkozóhoz kapcsolódóan. Ennek helyszíne minden bizonnyal Zánka lenne, ahol 2000-ben már sor került egy hasonló országos ifjúsági rendezvényre. A referensek arról is tárgyaltak, hogy – amennyiben a Püspöki Konferencia erről pozitív döntést hoz – egy ilyen jellegű találkozót kiknek, hogyan, mikor kellene meghirdetni, milyen munkacsoportokra lenne szükség, melyek lehetnének fő gondolatai, és hogyan kapcsolódjon az Ausztráliában zajló Világtalálkozóhoz. Külön hangsúlyt fektetnének a kölni Ifjúsági Világtalálkozó alkalmával már sikeresen bevezetett lelki felkészítésre, amelyet ezúttal az ausztrál honlapon e-pilgrimage néven már elindított kezdeményezéshez lehetne hangolni.
Az Ifjúsági Bizottság már az elkövetkezendő hetekben szándékozik segítséget nyújtani ahhoz, hogy az iskolák, mozgalmak és az egyházmegyei ifjúsági referenseken keresztül a plébániai közösségek is tájékoztatást kapjanak arról, hogy 2008-ban milyen országos ifjúsági programok várhatók, és így ezek időpontjait a helyi programok tervezésénél mindenütt figyelembe tudják venni.
Horánszky Anna/Magyar Kurír