
„Szentkúton mi arra törekszünk, hogy ne csupán kiszolgáljuk a zarándokok igényeit, hanem teljesítsük azokat a célokat, amelyeket az egyház a búcsújáróhelyeknek szán. Látva, hogy körülöttünk sok minden eddig működő dolog összedől, az új lehetőségek felkínálásával egy kicsit előre akarunk menekülni.” Hogy miként, arról kérdezte a Magyar Kurír Kálmán Peregrin OFM szentkúti kegyhelyigazgatót. A beszélgetés első része a mátraverebély-szentkúti kegyhely fejlesztésével foglalkozik, a második a ma zarándokló embert helyezi a középpontba.
Május 18-án véget ért Isztambulban a Milánói Ediktum 1700. évfordulója alkalmából rendezett szeminárium, amelyet a konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus a CCEE közreműködésével szervezett.
„Egy megújult pünkösd a Szent Péter teret szabadtéri Cenákulummá változtatta – mondta Ferenc pápa a Regina Coeli Mária himnusz elimádkozásakor.
„Nem az a baj, hogy bűnösök vagyunk, hanem az, hogy nem hagyjuk, hogy Krisztus szeretete átalakítson bennünket” – hangsúlyozta péntek reggeli homíliájában a Szentatya. Pénteken reggel a Szent Márta Házban megtartott szentmiséjén a Vatikáni Múzeumok alkalmazottai vettek részt. A pápa homíliájának középpontjában a napi Evangélium állt, amelyben a feltámadt Jézus háromszor kérdezi meg Pétertől, hogy szereti-e Őt. A szeretet párbeszéde ez az Úr és tanítványa között – állapította meg a Szentatya.
Május 18-án, szombaton reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén Ferenc pápával koncelebrált Daniel Grech atya, a római vikariátusról.
Ferenc pápa beszéde a Pápai Missziós Művek évi közgyűléséhez.

A pápai követ Boldog Charles de Foucauld lelkiségének követői, a Jézus Kistestvérei szerzetesnővérek meghívására érkezett a kis faluba.
Május 18-án, szombaton Marco Gnavi, a római Santa Maria in Trastevere-bazilika plébánosa tartott előadást a Sapientián.
Don Bosco ereklyéje útjának első állomása 2013. május 17-én és 18-án Szombathely volt.
A húsvéti idő lezárását, a Szentlélek eljövetelét ünnepli az Egyház május 19-én, pünkösdvasárnap.

Néhány sajtótermék újdonságként tálalta, hogy Ferenc pápa „zéró toleranciát” hirdetett az egyházi személyek által elkövetett pedofil bűncselekményekkel kapcsolatban.
Július 14. és 17. rendezik meg a harmadik közép-európai keresztény-zsidó biblikus hetet Kőszegen, melynek témája a Teremtés könyve lesz.
28. elmélkedés – ...alászállt a poklokra
A keresztény nemzet összetartozásának történelmi zarándokhelyén, Csíksomlyón, a Somlyó-hegy nyergében idén is a világ minden tájáról érkezett zarándokok népesítetté be a hegyoldalt. A szentmise meghívott szónoka Ternyák Csaba érsek volt.
A Milánói Ediktum emlékére a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus a CCEE közreműködésével tanulmányi konferenciát szervezett Isztambulban a vallásszabadság témakörében május 17-18-án.

A választott színektől, adott hangsúlyoktól függően egy üvegablak uralhatja, de szolgálhatja is a teret, rossz esetben zavarhatja, jó esetben kibonthatja, megelevenítheti a fény által. Összhang esetén a tér éke, koronája. Vezetni tudja a tekintetet, a szentély új dimenzióra felnyíló kapuja lehet. Középpontjában Krisztust látjuk. Bizalmat sugárzó, szerető, hívó és befogadó alakja megszólítja az embert. Magyar Krisztina a Szent Margit Gimnázium kápolnájának szentélyébe készített üvegablakot.
Újabb közösségekhez kerül Bada Márta Jézus szenvedéstörténete című képsorozatának másolata az Ars Sacra Alapítvány segítségével.
Május 23-án Hegedűs Endre ad koncertet Kertesi Ingriddel és Bokor Juttával, a Magyar Állami Operaház magánénekeseivel a Patronában.
Tizedik alkalommal gyűltek össze a katolikus óvodák képviselői a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet meghívására május 10-én.
Ferenc pápa a XXVIII. Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából júliusban Brazíliába utazik, és Rio de Janeiróban részt vesz a nemzetközi rendezvényen.
Az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával Hit és Közösség címmel indított projektet 2013. február 1-től a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium Miskolcon.
A kopt ortodox pátriárka május 14-én Milánóban találkozott Angelo Scola bíboros érsekkel Nagy Konstantin milánói ediktumának 1700. évfordulója alkalmából.
1700 év telt el azóta, hogy Nagy Konstantin császár 313-ban rendelettel garantálta a vallási és lelkiismereti szabadságot.
Füzes Ádám mutatja be az Ecclesia Szövetkezet óvodásoknak szóló hittankönyv-családját.
Répcelakon rendezték meg a Szombathelyi Egyházmegye családi majálisát.
A Szent Margit Plébánia, amely Sopron legnagyobb katolikus közössége, ebben az esztendőben is megrendezi egyházközségi családi napját a Lövérekben pümkösdhétfőn.
Több mint 120 ezren jelentkeztek a lelkiségi mozgalmak és közösségek pápával való találkozására. Az esemény interneten élő közvetítésben követhető.
Pünkösdkor, május 18-án és 19-én lelkiségi mozgalmak és közösségek gyűlnek össze a Szent Péter téren és találkoznak Ferenc pápával.







