Aki megfestette a Szűzanya arcát – Szent Lukács evangélista

Október 18-án Szent Lukácsra emlékezünk, aki orvosként Krisztusban fedezte fel az emberiség gyógyítóját, és akit a festők védőszentjeként is tisztelünk. Evangéliumában különös tisztelettel írt Szűz Máriáról, mintegy... »

Mai evangélium – 2018. október 18.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 10,1–9

A boldogság tudománya – A komputertudós, aki optimizmusra tanít

Eörs vallomása kivételes élettörténet, tehetség, észjárás lenyomata. Egy szabad embert mutat be, aki mindig helytállt, helyet talált, bizonyított, bárhol is járt a világon.

Regionális taizéi találkozót rendeznek Grazban

Regionális taizéi találkozót rendeznek október 25. és 27. között az ausztriai Grazban, melyre 16–35 éves fiatalok jelentkezését várják október 18-ig.

Sako bíboros a szinódusról: Új nyelven kell szólni a fiatalokhoz

A szinódus nem politikai parlament, hanem rendkívüli alkalom a párbeszédre, amely segíteni fog megváltoztatni az ifjúságpasztorációt – mondta Louis Raphaël Sako bíboros, iraki káld pátriárka az ifjúsági szinódusról október... »

Újabb öt évre kapott szentszéki akkreditációt a Szent Atanáz-főiskola

A Katolikus Nevelés Kongregációja 2018. szeptember 27-én kelt dekrétumával újabb ötéves ciklusra megújította a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola és a Pápai Keleti Intézet közötti aggregációs szerződést.

Ferenc pápa bemutatta az új helyettes államtitkárt

A Vatikáni Államtitkárság Általános Ügyek Részlegének új vezetőjét, Edgar Peña Parra venezuelai érseket Ferenc pápa október 15-én mutatta be a szentszéki hivatalban.

Udvardy Györggyel ünnepelték a Fatimai Szűzanyát a vajdasági Martonoson

A Szűz Mária neve-templom hagyományos fatimai ünnepét idén október 13-án ülték meg Martonoson. A szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök a helyi papsággal együtt mutatta be.

Kettős jubileum a montreali magyar plébánián

A Magyarok Nagyasszonya Egyházközség alapításának 90. évfordulója és a templom felszentelésének 55. évfordulója alkalmából jubileumi ünnepet tartottak a kanadai Montrealban október 14-én.

Ablakokat és ikonparkot áldottak meg a nyírpazonyi templombúcsún

A Nyírpazonyi Görögkatolikus Egyházközség templombúcsúját szeptember 30-án ünnepelték. A Szent Liturgia keretében megáldották az új ablakokat és a templom körüli ikonparkot.

Elhunyt Daczó Árpád Ernő Lukács erdélyi ferences szerzetes

Életének 98., papságának 74. évében, október 16-án elhunyt Daczó Árpád Ernő Lukács ferences szerzetes.

Ferenc pápa: Ha nem szeretünk, már megtettük az első lépést ahhoz, hogy öljünk!

Október 17-én a Szentatya azt fejtette ki a „Ne ölj!” parancsról szóló katekézisében, hogy nem más ez a parancs, mint Jézus tanítása szerint felszólítás a szeretetre és az irgalomra, és vigyáznunk kell, mert a másik... »

Ferenc pápa Twitter-üzenete október 17-én

A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.

Magvetővé válva – Karakó Roland diakónussá szentelése Nyírkarászon

„Naponta csupán egy embert szólíts meg, hogy az Krisztus tanítványává váljon” – buzdította Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Karakó Roland alszerpapot diakónussá szentelése napján, október 14-én Nyírkarászon.

Ferenc pápa októberi imaszándéka a megszentelt életet élőkért

Ferenc pápa októberi imaszándéka: hogy a megszentelt életet élők élesszék fel küldetésük tüzét, és legyenek jelen a szegények, a kirekesztettek és azok között, akik nem tudják hallatni a hangjukat. A Szentatya ehhez kapcsolódó... »

Ruzsai hívek lengyelországi zarándoklata

II. János Pál megválasztásának negyvenedik évfordulója alkalmából szervezett zarándokutat Lengyelországba október 4. és 7. között a ruzsai Urunk Színeváltozása-plébánia közössége, akik augusztus 20-án vehették át a szent... »

Megújított tatár–magyar őstörténeti kutatások – A PPKE bővülő együttműködései Kazanyban

Október 15-én nyílt meg az oroszországi Tatárföld fővárosában, Kazanyban az ötnapos IV. Nemzetközi Magyar Őstörténeti Szimpózium, amely folytatása a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és az MTA szervezésében Budapesten... »

A moszkvai patriarkátus megszakítja az „eucharisztikus szeretetközösséget” a konstantinápolyival

Az orosz ortodox egyház Szent Szinódusa október 15-én Minszkben gyűlt össze Kirill moszkvai pátriárka vezetésével, hogy megvitassák a konstantinápolyi ortodox szinódus által október 11-én bejelentett állásfoglalást az ukrajnai... »

Megújult a nagyvárad-őssi plébániatemplom

Ünnepélyes szentmise keretében áldotta meg Böcskei László nagyváradi megyéspüspök a belül megújult nagyvárad-őssi plébániatemplomot október 14-én. A munkálatok másfél évig tartottak.

Létezik egy színes világ – Börtöncursillót tartottak Solton

Immár negyedik alkalommal szerveztek cursillót az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézet Solti Objektumában. A szeptember 12. és 15. között megtartott lelkigyakorlat rektora Csibi Tamás volt. Földvári József börtönlelkész... »

Ferenc pápa az északolasz szeminaristákhoz: Pásztorok legyetek, ne klerikusok!

Ferenc pápa október 13-án fogadta a Kelemen teremben a lombardiai szeminaristák négyszáz fős csoportját.

Isten gabonája, melyet a vadállatok foga őrölt tiszta kenyérré – Antiochiai Szent Ignác

A lángoló hite miatt Theophorosznak, azaz Istenhordozónak is nevezett Antiochiai Szent Ignác püspökre és vértanúra emlékezünk liturgikus emléknapján, október 17-én.

„Van egy álmunk!” – A világ vallási vezetői a béke műhelyében munkálkodnak

Ökumenikus imádsággal és ünnepélyes szertartással ért véget október 16-án Bolognában az idén 32. alkalommal megrendezett vallások közötti találkozó, ahol a világ vallási vezetői együtt keresték, építették a béke hídjait.

Szekszárdon is elindult a szentségimádás iskolája

Szeptember 19-én kezdődött a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való felkészülés jegyében tartott szentségimádás iskolája Szekszárdon.

Újabb öt évre kapott szentszéki akkreditációt a Szent Atanáz-főiskola

Újabb öt évre kapott szentszéki akkreditációt a Szent Atanáz-főiskola

A Katolikus Nevelés Kongregációja 2018. szeptember 27-én kelt dekrétumával újabb ötéves ciklusra megújította a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola és a Pápai Keleti Intézet közötti aggregációs szerződést.

Magvetővé válva – Karakó Roland diakónussá szentelése Nyírkarászon

Magvetővé válva – Karakó Roland diakónussá szentelése Nyírkarászon

„Naponta csupán egy embert szólíts meg, hogy az Krisztus tanítványává váljon” – buzdította Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Karakó Roland alszerpapot diakónussá szentelése napján, október 14-én Nyírkarászon.

Ferenc pápa bemutatta az új helyettes államtitkárt

Ferenc pápa bemutatta az új helyettes államtitkárt

A Vatikáni Államtitkárság Általános Ügyek Részlegének új vezetőjét, Edgar Peña Parra venezuelai érseket Ferenc pápa október 15-én mutatta be a szentszéki hivatalban.

Ferenc pápa üzenete a vallások képviselőihez: A béke hídjait építsétek!

Ferenc pápa üzenete a vallások képviselőihez: A béke hídjait építsétek!

Október 14-én a Szentatya arra figyelmeztetett a Bolognában tartott vallásközi imatalálkozóra küldött üzenetében, hogy a vallásoknak a párbeszédet, a békét, a testvéri együttélést kell szolgálniuk, mert különben önmagukat tagadják meg.

Regionális taizéi találkozót rendeznek Grazban

Regionális taizéi találkozót rendeznek Grazban

Regionális taizéi találkozót rendeznek október 25. és 27. között az ausztriai Grazban, melyre 16–35 éves fiatalok jelentkezését várják október 18-ig.

Udvardy Györggyel ünnepelték a Fatimai Szűzanyát a vajdasági Martonoson

Udvardy Györggyel ünnepelték a Fatimai Szűzanyát a vajdasági Martonoson

A Szűz Mária neve-templom hagyományos fatimai ünnepét idén október 13-án ülték meg Martonoson. A szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök a helyi papsággal együtt mutatta be.

Sako bíboros a szinódusról: Új nyelven kell szólni a fiatalokhoz

Sako bíboros a szinódusról: Új nyelven kell szólni a fiatalokhoz

A szinódus nem politikai parlament, hanem rendkívüli alkalom a párbeszédre, amely segíteni fog megváltoztatni az ifjúságpasztorációt – mondta Louis Raphaël Sako bíboros, iraki káld pátriárka az ifjúsági szinódusról október 16-án tartott sajtótájékoztatón.

A moszkvai patriarkátus megszakítja az „eucharisztikus szeretetközösséget” a konstantinápolyival

A moszkvai patriarkátus megszakítja az „eucharisztikus szeretetközösséget” a konstantinápolyival

Az orosz ortodox egyház Szent Szinódusa október 15-én Minszkben gyűlt össze Kirill moszkvai pátriárka vezetésével, hogy megvitassák a konstantinápolyi ortodox szinódus által október 11-én bejelentett állásfoglalást az ukrajnai ortodox egyház autokefáliájáról.

Elhunyt Daczó Árpád Ernő Lukács erdélyi ferences szerzetes

Elhunyt Daczó Árpád Ernő Lukács erdélyi ferences szerzetes

Életének 98., papságának 74. évében, október 16-án elhunyt Daczó Árpád Ernő Lukács ferences szerzetes.

Bátorság, hit, önzetlenség – 150 éves a kőszegi domonkos iskola

Bátorság, hit, önzetlenség – 150 éves a kőszegi domonkos iskola

Emléktábla-avatással, szentmisével, könnyed és tudományos előadásokkal emlékeztek meg október 12-én az Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium alapításának 150. évfordulójáról Kőszegen.

Aranydiplomát kapott Beer Miklós püspök

Aranydiplomát kapott Beer Miklós püspök

Aranydiplomát kapott a hittudomány művelése terén ötvenévnyi tevékenységének elismeréséért Beer Miklós váci megyéspüspök a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. A főpásztort Bölönyi Gabriella kérdezte kitüntetéséről.

Aporofóbia – félelem a szegényektől

Aporofóbia – félelem a szegényektől

Október 15-én hatályba léptek a hajléktalan emberek közterület-használatát korlátozó jogszabályok. A témával kapcsolatban Szőke Péternek, a magyarországi Sant'Egidio közösség vezetőjének írását adjuk közre.

Aki megfestette a Szűzanya arcát – Szent Lukács evangélista

Aki megfestette a Szűzanya arcát – Szent Lukács evangélista

Október 18-án Szent Lukácsra emlékezünk, aki orvosként Krisztusban fedezte fel az emberiség gyógyítóját, és akit a festők védőszentjeként is tisztelünk. Evangéliumában különös tisztelettel írt Szűz Máriáról, mintegy hiteles képet festve így Krisztus édesanyjáról.

Megújított tatár–magyar őstörténeti kutatások – A PPKE bővülő együttműködései Kazanyban

Megújított tatár–magyar őstörténeti kutatások – A PPKE bővülő együttműködései Kazanyban

Október 15-én nyílt meg az oroszországi Tatárföld fővárosában, Kazanyban az ötnapos IV. Nemzetközi Magyar Őstörténeti Szimpózium, amely folytatása a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és az MTA szervezésében Budapesten 2016-ban zajlott nemzetközi tudományos... »