2008. 11. 21.
„Sárospatak sajtójáért” díjban részesítette Szent Erzsébet napján Hörcsik Richárd polgármester Szerdahelyi Csongort, a jubileumi Szent Erzsébet-év során végzett tevékenységért.
2008. 11. 14.
Az embertársainkon való segítés, a másik emberhez való odafordulás mentette meg az emberiséget az embertelen időszakokban – áll az MKPK körlevelében, amelyet a november 23-i templomi gyűjtés alkalmából adott közre a Konferencia. A körlevelet teljes t
2008. 11. 05.
November 17-én, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén az esztergomi bazilikában délután 4 órakor ünnepélyes szentmisét mutat be Paskai László bíboros.
2008. 10. 15.
Október 19-én, vasárnap a 10 órakor kezdődő szentmise után kerül sor a Bobály Attila szobrászművész által készített, közadakozásból megvalósult Árpád-házi Szent Erzsébet-szobor megáldására a szécsényi ferences templomban.
2008. 01. 15.
Milyen témákkal foglalkozik január 15-i adásában a Katolikus Krónika?
2007. 12. 17.
A legfiatalabb Szent Erzsébet teret a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban advent harmadik vasárnapján avatta fel Berencsi Béla, a település polgármestere, a Seregély István ny. érsek által bemutatott ünnepi szentmisét követően.
2007. 12. 03.
A Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek toruni provinciája, az Uniwersytet Miko³aja Kopernika és a Toruni Egyházmegye közös szervezésében november 26-tól 28-ig háromnapos nemzetközi konferenciával emlékeztek meg Árpád-házi Szent Erzsébet szül
2007. 11. 26.
November 25-én Pápai Lajos győri megyéspüspök szentelte fel a felvidéki komáromszentpéteri római katolikus templom kertjében felállított Szent Erzsébet-szobrot.
2007. 11. 26.
A városi közgyűlés döntése alapján Árpád-házi Szent Erzsébetről nevezték el Miskolc egyik újonnan épített utcáját.
2007. 11. 26.
Szent Erzsébet-emlékhely a leleszi premontrei monostor tövében és a radi római katolikus templomban.
2007. 11. 23.
A Szent Erzsébet-év lezárásaképpen november 21-én konferenciát tartottak a szent királylányról az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya Történettudományi Bizottsága és a Művészettörténeti Bizottság szervezésében.
2007. 11. 22.
November 19-én délelőtt 10 órakor a munkácsi Tours-i Szent Márton-székesegyházban Majnek Antal püspök ünnepi szentmise keretében zárta be a Szent Erzsébet-évet.
2007. 11. 22.
A felvidéki katolikus magyarság számos rendezvénnyel kapcsolódott be a Szent Erzsébet-évbe, amelynek egyik eseményeként november 25-én Erzsébet-szobrot helyeznek el a komáromszentpéteri templom kertjében.
2007. 11. 22.
Velencében és Padovában is megemlékeztek Szent Erzsébetről, születése 800. évfordulója alkalmából. November 17-én a padovai Szent Antal-bazilikában Paskai László bíboros mutatott be szentmisét, előző nap pedig a trivenetói magyarok egyesülete szervez
2007. 11. 22.
A Nagybecskereki Egyházmegyében két helyszínen rendezték meg a Szent Erzsébet jubileum záróünnepségét. Erzsébetlakon, a Szent Erzsébet plébániatemplomban a déli és központi esperesi kerület, Magyarcsernyén pedig az északi és keleti esperesi kerület h
2007. 11. 21.
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében kétnapos konferenciával és érseki hálaadó szentmisével fejeződött be a Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából tartott jubileumi év.
2007. 11. 21.
AZ MKPK által meghirdetett jubileumi évhez igen sok intézmény, plébánia, egyesület csatlakozott. Az elmúlt napokban sokhelyütt kisebb ünnepséggel zárták le az egész évben zajló eseménysorozatot.
2007. 11. 20.
November 19-én véget ért Eisenachban a „Szent Erzsébet egy európai szent” címmel megrendezett 3. thüringiai tartományi kiállítás.
2007. 11. 20.
November 14. és 18. között az egyházmegye meghívására Győrbe látogatott az Erfurti Egyházmegye segédpüspöke, Reinhard Hauke, valamint egy 15 fiatalból álló csoport.
2007. 11. 20.
November 17-én ünnepelte a Székesfehérvári Egyházmegye a jubileumi Szent Imre- és Szent Erzsébet-év lezárását. Az év összegzését kértük Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspöktől.
2007. 11. 20.
November 19-én téravatással és ünnepi szentmisével zárult a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett jubileumi év Kiskunhalason.
2007. 11. 20.
Tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Szeged–Csanádi Egyházmegye Családnapját november 17-én. A dóm plébánián „Szent Erzsébet, korunk lángoló szentje” mottóval megrendezett programot a Családpasztorációs Központ és a Karitász közösen szervezte.
2007. 11. 19.
Marcaliban a város és a plébánián működő szeretetszolgálatok összefogásával 112 csomagot gyűjtöttek össze, amelyeket az ünnepi szentmise keretében megáldott „Szent Erzsébet-kenyerekkel" együtt osztanak szét a rászorulók között.
2007. 11. 19.
Tata városának önkormányzati képviselőtestülete egyhangú döntéssel évfordulós szentünkről nevezte el a városi kórházat.
2007. 11. 19.
A Szent Erzsébet ünnepét megelőző vasárnapon Pákozdi István egyetemi lelkész mutatott be búcsúi szentmisét Leányváron.
2007. 11. 19.
A díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat kezdeményezésére 1999-ben alapította az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére és a díjazott személyes példájának felmutatására.
 

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat