
Elfogadta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE)akkreditációját kezdeményező kormányhatározatot a román képviselőház oktatási szakbizottsága - közölte kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Február 19-én, háromnyelvű szentmisén szentelték meg Szatmárnémetiben az Európai Uniós projekt révén felújított Kálvária-templomot. A szertartást Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök vezette.

Az életének 90., szerzetesi fogadalmának 66. évében elhunyt Balogh Mária M. Rita nővér „az újrakezdésben fáradhatatlan szolgálattal az engedelmességre maradandó és követendő példát adott, mint tartományfőnöknő”.

Innovatív egészségügyi eljárással bővült a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Gondozói Szolgálata: egy távdiagnosztikai EKG-készülékkel már otthon is végezhető lesz a kivizsgálás és az eredmények kiértékelése.

A romániai Legfelsőbb Bíróság ítélete nyomán immár megfellebbezhetetlenül az ortodox egyház tulajdonába került a máramarosszigeti kultúrpalota - írja a Krónika erdélyi magyar napilap.

Egyéves kulturális programsorozat indul Szegeden és a vajdasági Nagybecskereken magyarországi és szerbiai katolikus szervezetek együttműködésével.




















