2012. 04. 13.

Idén tartják itthon a piarista hivatás évét. A rend generálisa, Pedro Aguado húsvét előtt többnapos látogatás keretében tájékozódott a magyar piarista rendtartomány utánpótlásáról. Ezen alkalomból beszélgetett vele a Magyar Kurír.
2012. 01. 25.

Letölthetővé vált Udvardy György pécsi megyéspüspök 2011. december 9-i ifjúsági katekézisének szöveges változata.
2011. 12. 20.
Három éven át ünnepelte a rendalapítás négyszáz éves évfordulóját a Congregatio Jesu, amit sokan még ma is angolkisasszonyokként ismernek. Barnai Brigittát, a budapest-belvárosi szerzetesközösség tagját kérdeztük a jubileumról és a rend életéről.
2011. 11. 03.
Szabályozatlan piac nem létezik, a szabad piac pedig nem az önérdekkövetés, hanem az együttműködés terepe. A válságot nem lehetett előre látni, a kockázatvállalás fontos dolog. A fogyasztói társadalom nem a kapitalizmus következménye.
2011. 11. 02.
A kapitalizmus szószólói ugyanúgy a fogyasztás visszaszorításában érdekeltek, mint az egyház. Társadalmi igazságosságról a posztmarxista baloldal szeretett beszélni.
2011. 10. 27.

„Pro regno Dei” e jelmondattal kormányozza 1999 óta Bábel Balázs a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegyét. A Magyar Kurír a Grősz-emlékév lezárása alkalmából beszélgetett a főpásztorral.
2011. 09. 15.

Mi fán terem a városjáték? Erről kérdeztük Teresa Worowskát, a Szentjánosbogár egyik alapítójat. A városjáték a közösség szombaton kezdődő jubileumi hetének része lesz egy teaházzal, koncertekkel és egy játékpedagógiai műhellyel együtt.
2011. 09. 10.

„A huszonöt év minden pillanatában a legjobb tudásommal azt akartam szolgálni, hogy az embereket Krisztushoz vezessem.” - mondta szerkesztőségünknek Veres András megyéspüspök, aki nyáron ünnepelte ezüstmiséjét.
2011. 09. 09.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye nemrég vette át az önkormányzattól a mátészalkai Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskolát. Az iskola átvételének körülményeiről Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspököt kérdeztük.
2011. 09. 01.

Nem minden felajánlott iskolát vett át a katolikus egyház, az egyházi iskolák pedig nem kapnak több támogatást, mint amit az önkormányzatok a saját iskoláiknak ténylegesen kifizetnek – mondta a Magyar Kurírnak Erdő Péter bíboros, prímás.
2011. 06. 28.

Nem igaz, hogy bölcsész munkanélküliekkel van tele az ország – mondja Botos Máté történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja.
2011. 06. 23.

Szabályozatlan piac nem létezik, az állam és a piac nem áll szemben egymással, nem vezet jóra a multiellenesség, a pápai enciklikák pedig tartalmaznak kapitalista bekezdéseket, mondja Balázs Zoltán katolikus közgazdász-politológus.
2011. 05. 31.
Beszélgetés Christl Ruth Vonholdttal, a DIJG intézet igazgatójával, aki már több konferencia vendégelőadójaként járt Magyarországon. Az általa vezetett intézet a nemi identitás fejlődését és a család szerepét vizsgálja.
2011. 02. 05.

Székely János cigány történelemről, segélyről, integrációról és arról, hogy miért sikeresebbek az egyház cigánypasztorációs kezdeményezései az állami romaprojekteknél.
2011. 02. 04.

Hol az egység, a katolicitás, ha a legalapvetőbb megnyilvánulásokban szétesést tapasztalunk? - teszi fel a kérdést Osztie Zoltán belvárosi plébános, a KÉSZ leköszönő elnöke.
2011. 01. 29.

Forrong a vallás, a filozófia és tudomány határterülete – mondja Mezei Balázs vallásfilozófus, a PPKE-BTK Filozófiai Intézetének vezetője, az ELTE oktatója, az MTA doktora, akinek nemrég jelent meg Mai vallásfilozófia című kötete.
2011. 01. 22.

A jóléti államoknak vége, a hagyomány a szabadság és a sokszínűség hordozója, a jó rend pedig nem megtervezhető „rendszer”, hanem tökéletlen állapot, amelyben egyszerre van jelen a hagyomány, az autoritás, a konfliktus és a szabadság.
2011. 01. 17.
Bokor Tamás kommunikációs szakértő civil újságírásról, a digitális bennszülöttekről és arról, hogy az egyháznak olyan „beszélő fejekre” van szüksége, akiket előre tud tolni a média frontvonalába.
2010. 12. 27.

- mondja Székely András, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének és a Kopp Mária által alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munkatársa és felesége, Tünde.
2010. 12. 08.

Az Avvenire című olasz katolikus napilap interjút készített Andrea Bocellivel, aki népszerű énekesként vállalja az evangélium terjesztését.






