„Ferenc pápa szereti a családokat” – Katekézissorozat gyermekeknek: A kisgyermekek

Ferenc pápa – 2017. február 25., szombat | 17:00

A Magyar Katolikus Családegyesület kétheti rendszerességgel adja közre gyermekeknek szóló katekézissorozatát, amely Ferenc pápa családoknak szóló beszédei alapján íródott. A hetedik részt olvashatják.

Végre elérkezett a pillanat, hogy Ferenc pápa a kisgyerekekről is beszélt! És tudjátok, hogy mit mondott?

Azt mondta, hogy fontosak vagytok! Fontos a példátok, mert megbíztok anyukátokban és apukátokban, és egy szikrányi félelem sincs bennetek amiatt, hogy szüleitek gondoskodására szorultok. A pápának nagyon tetszik az, hogy bizalommal tekintetek a világra; hogy egyszerűen elmondjátok azt, amit gondoltok; hogy tudtok mosolyogni és sírni (a pápa szerint ugyanis a felnőttek már nem képesek erre); hogy elfogadjátok a gyengéd a szeretetet és ti is gyengéd szeretettel fordultok másokhoz.

Istennek nem okoz nehézséget, hogy megértesse magát a gyermekekkel, a gyermekek pedig probléma nélkül megértik Istent.

Pontosan azért, mert a kicsinyek értékes ajándékok az egész emberiség számára, Ferenc pápa igen kemény szavakkal szólt azokhoz, akik eltaszítják, sorsukra hagyják a gyerekeket, azokhoz, akik a gyerekektől megtagadják az ételt, az otthon melegét és az iskolába járás lehetőségét. (Valahányszor nincs kedvetek iskolába menni, mindig emlékezzetek azokra a gyerekekre, akik nem tanulhatnak és játszhatnak a barátaikkal.) A pápa azt mondja, hogy, milyen szomorú és szürke az a társadalom, amelyből hiányoznak a gyerekek!

Minden kirekesztett, elhagyott gyermek, aki koldulva él az utcán, és szükségmegoldásokra van utalva, iskola és orvosi ellátás nélkül, minden ilyen gyermek egy-egy Istenhez felszálló kiáltás. A mennyei Atya egyetlen ilyen gyermekről sem feledkezik meg! Egyetlen könnycseppjük sem hull a semmibe!

A gyermekkatekézis Ferenc pápa 2015. március 18-án és április 8-án elmondott katekézisei alapján készült, amelyek a Szent Péter téren tartott hagyományos szerdai általános kihallgatások keretében hangzottak el.


Fordítás: Móger-Rassay Virág/Magyar Katolikus Családegyesület

Forrás és illusztráció: Pontificium Consilium pro Familia (A Család Pápai Tanácsa)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria