A befogadás adományáról írt üzenetet Ferenc pápa a bosei ökumenikus közösségnek

Ferenc pápa – 2017. szeptember 8., péntek | 10:37

A Szentatya szeptember 6-án levelet küldött Enzo Bianchi testvérnek, az észak-olaszországi bosei ökumenikus közösség alapítójának abból az alkalomból, hogy aostai monostorukban szeptember 6. és 9. között tartják az ortodox lelkiség 25. nemzetközi találkozóját.

Az idei összejövetel témája a „Befogadás adománya”, melynek jegyében a résztvevők áttekintik azt a rendkívül gazdag keleti keresztény lelki hagyományt, melynek jegyében kolostorok, közösségek, falvak, városok és országok fogadták be a jövevényeket.

Az idei rendezvény kiemelkedő rangját jelzi Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Teodor (Tavadrosz), Alexandria és egész Afrika görög ortodox pátriárkájának jelenléte.

Levelében a pápa a bosei ökumenikus közösség aostai találkozójának témáját „meggyőző erejűnek és időszerűnek” nevezi, hiszen igaz, hogy „a vendéglátás adomány, amit elsőként is úgy kaptunk”.

Egy olyan világ vendégei vagyunk, melyet értünk teremtettek, és amit meg kell őriznünk, nekünk, akik magunk is átmenetileg vagyunk itt: jövevények, idegenek ezen a földön, mert vendégként meghívást kaptunk a mennybe, amelynek polgártársai leszünk – utal Ferenc pápa üzenete Pál apostol Filippieknek írt levelének egyik ismert részletére: „A mi hazánk azonban a mennyben van” (Fil 3,30).

Mint vándortanítványoknak hivatásunk abban áll, hogy tekintetünket arra szegezzük, ami nem ismer alkonyt: a soha el nem múló szeretetre (1Kor 13,8), hogy befogadjuk egymást mint az Úr adományait, hogy segítő szeretettel kölcsönösen törődjünk egymással; együttérzéssel vegyünk részt a szenvedők fájdalmában, miközben rossznak tekintjük a többieket ért csapásokat – idézett a Szentatya Nicolas Cabasilas 14. századi bizánci ortodox misztikus teológus Élet Krisztusban című művéből.

Ferenc pápa az összejövetel résztvevői számára alázatos és őszinte meghallgatást és megfontolást kíván, hogy mindinkább növekedjenek a vendéglátás testvéri és érett érzései, oly módon, hogy miközben a mennyek országa felé zarándokolunk, nyerjünk ösztönzést mind több bátor és konkrét lépés megtételére a teljes közösség felé vezető úton. Végül a Lélek ajándékainak bőségét kérte a résztvevőkre és a találkozóra a Szentatya, cserébe kérve imádságukat.

Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke is üzenetet küldött a bosei közösség találkozójára. Koch bíboros azért nem tud idén személyesen részt venni az aostai ökumenikus összejövetelen, mert szeptember 5-től 9-ig a görögországi Lerosz szigetén a Katolikus Egyház és az Ortodox Egyház nemzetközi vegyesbizottságának az ökumenikus párbeszéd jegyében meghirdetett konferenciáját vezeti elnökként. A leroszi kongresszus a tavalyi olaszországi tanácskozás folytatása, amelyen közzétették a Szinodalitás és a primátus az első évezredben. Az egyház egysége szolgálatában a közös megértés felé című dokumentumot.

A „Befogadás adománya” téma a keresztény lelkiség szívét érinti. Nem véletlen, hogy a keresztény hit legnagyobb titkát, a Szentháromságot éppen Ábrahám vendégségének jelenetével ábrázolták – utalt a bíboros Andrej Rubljov Szentháromság-ikonjára. Példaértékű gesztusában Ábrahám tapasztalatot szerez arról, hogy miközben megvendégeli az idegent, önmaga lesz Isten vendége – emeli ki Kurt Koch, felidézve Jézus szavait: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.” (Jn 13,20)

De még mélyebben és ellentmondásos módon: az, aki befogad, szerez tapasztalatot arról, hogy őt magát befogadta Isten – fogalmaz a bíboros. – Ábrahám vendéglátásának ikonja nemcsak az ember vendéglátásáról szól, hanem Istenéről is. Az eucharisztiát jelképezi, amelyben a Szentháromság mindenkit meghív arra, hogy részt vegyen az ő isteni közösségében. A megváltottak mennyei lakomájáról beszél Jézus az egyik példabeszédében: „Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket.” (Lk 12,37)

A Szentháromság nem elvont fogalom – hangsúlyozza a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke, idézve Nyikolaj Fjodorov orosz filozófust: „A Szentháromság a mi szociális programunk.”

A mai migránsválság kihívása kapcsán a bíboros Max Weber gondolatát idézte a meggyőződés és a felelősség etikájáról. De hogyan lehet a meggyőződést felelősséggel alkalmazni? – tette fel a kérdést Kurt Koch, majd Ferenc pápa és Bartholomaisz pátriárka Leszbosz szigeti közös nyilatkozatára utalt: az igazi felelősség nem határolja le a vendéglátást; ellenkezőleg, kiterjeszti azt, de ezzel egyidejűleg válaszolni akar azokra a kiváltó okokra, melyek számtalan embert indítottak arra, hogy jobb életkörülményeket keressenek.

E kijelentését Koch bíboros azzal is megerősítette, hogy emlékeztetett Ferenc pápa és Kirill pátriárka 2016. február 12-i közös nyilatkozatára, mely elsősorban a migráció sokféle kiváltó okára hívta fel a figyelmet, amelyeket a különféle konfliktusok és a javak egyenlőtlen elosztása eredményeznek.

Végül azon jókívánságának adott hangot Kurt Koch, hogy a találkozó legyen alkalom az ortodoxok és katolikusok között egy olyan közös útra, mint amelyen az emmauszi zarándokok jártak, akik egymás közt vitatkoztak, de a feltámadt Úr kíséretében és társaságában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria