A görög melkita püspökök jártak a pápánál

Ferenc pápa – 2018. február 13., kedd | 18:55

Ferenc pápa szívében és imáiban közel áll a szenvedő közel-keleti keresztényekhez, és bátorító szavakkal fordul a görög melkita egyház szinódusához, akiket hétfőn fogadott a Vatikánban, miután Libanonban véget ért ülésük.


Ferenc pápa a találkozón elsősorban azokról a nehézségekről beszélt, amelyeket ma számos közel-keleti keresztény közösségnek el kell szenvednie, melynek tagjai próbatételek közepette élik meg hitüket Jézus Krisztusban. „A görög melkita egyház püspökei és papjai életükkel mutatott tanúságtétele bátorítsa a híveket a szülőföldjükön maradásban” – buzdított a pápa. A főpásztorok azért érkeztek Rómába, hogy közös szentmisével nyilvánítsák ki az egyházi kommuniót, amelyet Ferenc pápa tavaly júniusban engedélyezett I. József (Jusszef Abszi) pátriárkának.

„Kedves testvérem”-nek nevezte a pápa a levélben a pátriárkát, akit szüntelen imáiról biztosított. Ez az ima nem választható el a szeretett Szíriáért és az egész Közel-Keletért mondott fohásztól, ahol a görög melkita egyház mélyen gyökerezik és értékes szolgálatot végez Isten népe javára. Ez a jelenlét nem korlátozódik a Közel-Keletre, hanem évek óta kiterjed azokra az országokra is, ahova sok görög melkita hívő költözött egy jobb élet reményében. A pápa tehát a diaszpórában élő híveket és pásztoraikat is imáiba foglalja, és szeretettel emlékezik rájuk.

A lelkipásztoroknak ma jobban, mint valaha az a feladatuk, hogy tanúságot tegyenek Isten szenvedő népe előtt a szeretetközösségről, az egységről, a közelségről, a szolidaritásról, az átláthatóságról – írta tavalyi levelében a pápa. Folytassák tehát ezt az utat – buzdította most a görög melkita főpásztorokat. – Életüket töltse be Isten szívének teljessége. Ne kényelmesedjenek bele a földi örömökbe, ne elégedjenek meg a már meglévő dolgok előrevitelével, hanem mindig fölfelé törekedjenek. Hordozzák magukban a magasságost, ne ragadjanak bele a langyos és megszokott élet kísértésébe. Legyenek szegény lelkipásztorok, ne ragaszkodjanak a pénzhez és a fényűzéshez, miközben körülöttük szenved a nép. Hirdessék következetesen a húsvéti reményt, örökös zarándoklatban testvéreikkel együtt. Ferenc pápa végül felhívta a figyelmet a február 23-ra a békéért meghirdetett ima- és böjtnapra. Ezen a napon különösen is megemlékezik majd Szíriáról, melyet az elmúlt években mérhetetlen szenvedés sújtott.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria