A palesztin elnököt fogadta a pápa

Ferenc pápa – 2018. december 4., kedd | 10:38

Ferenc pápa december 3-án, hétfőn fogadta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, aki ezt követően találkozott Paul Gallagher érsekkel, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkárával.

A szívélyes légkörben zajló megbeszéléseken kiemelték a Szentszék és Palesztina közötti jó kapcsolatokat, valamint a keresztények pozitív szerepét és a katolikus egyház tevékenységét a palesztin társadalomban, amelyet a 2015-ben aláírt átfogó egyezmény szabályoz. Foglalkoztak a találkozón a palesztin lakosság körében folyó kiengesztelődés útjával, illetve az erőfeszítésekkel annak érdekében, hogy újrakezdjék a békefolyamatot az izraeliek és a palesztinok között. A felek azon kívánságuknak adtak hangot, hogy a nemzetközi közösség újítsa meg elkötelezettségét a két nép törekvéseinek megvalósulása érdekében. Különleges figyelmet szenteltek Jeruzsálem státuszának. Hangsúlyozták, hogy el kell ismerni és meg kell őrizni a szent város egyetemes identitását és értékét mind a három ábrahámi vallás – a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás – számára.

A megbeszéléseken szó esett más konfliktusokról is, amelyek a Közel-Keletet sújtják. Sürgősen elő kell segíteni a béke és a párbeszéd folyamatait a vallási közösségek hozzájárulásával, hogy leküzdjék a szélsőségesség és a fundamentalizmus minden formáját – olvasható a palesztin elnök vatikáni látogatásáról kiadott szentszéki közleményben.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria