A pápa fogadta a perui elnököt

Ferenc pápa – 2017. szeptember 22., péntek | 17:00

Ferenc pápa szeptember 22-én, pénteken délelőtt az Apostoli Palotában fogadta Pedro Pablo Kuczynski Gogard perui államfőt. Az audienciát követően az elnök találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Antoine Camilleri prelátussal, a Szentszék államközi kapcsolatainak altitkárával.

A szívélyes légkörben lezajlott megbeszélések során kiemelték a Szentszék és a Perui Köztársaság közötti jó kapcsolatokat, amelynek jelentőségteljes pillanata lesz Ferenc pápa apostoli látogatása a dél-amerikai országba. Megvitatták a közös érdeklődésre számot tartó témákat, mint a fiatalok nevelése, a környezetvédelem, a fejlődés és a szegénység elleni küzdelem. Ebben az összefüggésben utaltak az Egyház hozzájárulására a perui társadalom életéhez. A beszélgetés során áttekintették a regionális és nemzetközi helyzetet – tájékoztat a vatikáni audienciáról kiadott szentszéki közlemény.

Ferenc pápa 2018. január 18. és 22. között tesz apostoli látogatást Peruban. Útjának állomásai Lima, Puerto Maldonado és Trujillo lesznek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria