A pápa köszöntötte a káld szinódus tagjait

Ferenc pápa – 2017. október 6., péntek | 12:22

„Isten irgalmassága enyhítse a háború sebeit, amelyeket közösségeitek szívükben hordoznak, hogy végre megkönnyebbüljenek” – ezekkel a szavakkal fordult Ferenc pápa október 5-én a káld egyház tagjaihoz, akik ezekben a napokban tartják szinódusukat Rómában.

A tanácskozás középpontjában olyan kérdések állnak, mint a keresztények kényszerelvándorlása, a falvak újjáépítése, a kitelepítettek visszatérése, az Egyház különleges jogai, a liturgikus kérdések és a hivatáspasztoráció.

Megragadom az alkalmat, hogy rajtatok keresztül köszöntsem a szeretett iraki föld híveit, akik kemény próbatételt éltek meg – fogalmazott a Szentatya. – Osztozom a reményben a közelmúltbeli hírek miatt, amelyek az élet és a tevékenységek újjászületéséről szólnak a régióban és a városokban, amelyeket eddig fájdalmas és erőszakos elnyomás sújtott.

Ferenc pápa buzdította a káld egyház tagjait, hogy az egység építőiként fáradhatatlanul munkálkodjanak, segítsék elő a párbeszédet és a közélet minden szereplője közötti együttműködést, valamint a kitelepítettek visszatérését, továbbá a megosztottság és a testvérek közötti ellentétek felszámolását.

Irak egyes régióban lezárult egy tragikus fejezet, ám még mindig nagy a jövőt illető bizonytalanság. Nemzeti kiengesztelődési folyamatra van szükség – hangsúlyozta a pápa. – Azt kívánom, hogy sose hiányozzon a lelkierő, a remény, a munkakészség, amelyek az irakiak megkülönböztető jegyei. Maradjon szilárd az elhatározásotok, hogy nem engedtek a nehézségek láttán felmerülő csüggedésnek, amely továbbra is jelen van, annak ellenére, hogy mennyi minden történt az újjáépítés terén elsősorban a Ninivei-fennsíkon.

A Szentatya utalt a diaszpóra témájára is. Kérte, hogy ennek átgondolása során vegyék figyelembe a konkrét helyzeteket, amelyekben az egyházi közösségek élnek – a vallásszabadság tekintetében is. Arra buzdította a káld egyház képviselőit, hogy segítsék elő a szeretetközösséget és a testvériséget a latin rítusú közösségekkel, tegyenek tanúságot erről annak érdekében, hogy megszűnjön a megosztottság és a viszály.

Az ökumenikus és vallásközi párbeszéd mindig saját egységünkből és katolikus szeretetközösségünkből induljon újra – buzdított a pápa, és biztosította a káld szinódus tagjait arról, hogy ebben a segítségükre lesz a Keleti Egyházak Kongregációja.

Végül a papi hivatásra jelentkezőkre utalva a Szentatya hangsúlyozta: el kell kerülni, hogy olyan személyeket fogadjanak be a szemináriumokba, akiket az Úr nem hívott el; jól meg kell vizsgálni a fiatalok hivatását, és ellenőrizni kell annak hitelességét.

Ferenc pápát beszéde előtt Louis Raphael Sako, a káld egyház pátriárkája köszöntötte. Utalt a Kurdisztán függetlenségére vonatkozó szeptember 25-i népszavazásra, amely súlyos feszültséget keltett Irakban. „Köszönet atyai és szeretetteljes lelki közelségéért a nehéz helyzetben, amelyet népünk évek óta átél Irakban és Szíriában, továbbra is bizonytalan távlatokkal. Ezekben a napokban nagyon aggódunk a feszültség megnövekedése miatt is, amely a népszavazás kapcsán alakult ki Kurdisztán és a bagdadi kormány között. Percről percre azt reméljük, hogy minden a párbeszéd által oldódik meg, mindenki jogait tiszteletben tartva, nem pedig háború által” – fogalmazott a káld egyházi elöljáró.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Nevs.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria