A pápa megáldotta Szent Benedek fáklyáját

Ferenc pápa – 2016. március 3., csütörtök | 18:30

A Szentatya március 2-án, szerdán megáldotta Szent Benedek fáklyáját. Az áldásra a Szent Péter téren, az általános kihallgatás végén került sor.

A Pro Pace et Europa Una fáklyát („A békéért és Európa egységéért”) 300 fős küldöttség vitte a Vatikánba. Ferenc pápa hálájának adott hangot a kezdeményezésért, és arra buzdította a delegáció tagjait, hogy mindig emeljék a magasba a nyugati monachizmus atyjának értékeit, aki kijelölte a helyes utat Európa népei számára. A Norciából, Subiacóból és Montecassinóból érkezett küldöttség megajándékozta Ferenc pápát Szent Benedek regulájának új kiadásával.

A bencés fáklya a Vatikánból Montecassinóba érkezik majd vasárnap délután, a vesperás imádságra és a Szent Benedek tiszteletére tartott ünnepségre, valamint a katonai eskütételre és a történelmi felvonulásra.

Ezt követően március 10-én továbbindul Hollandiába, mivel jelenleg Hollandia az Európai Unió Tanácsának soros elnöke, és ahogy a fáklyát vivő küldöttség tagjai Ferenc pápának elmondták: „Hollandiának nagy szüksége van a benedeki üzenet fényére”. A fáklyát szintén a három bencés város küldöttsége viszi el Amszterdamba és Hágába, illetve a Szent Egmond-kolostorba. A március 12-ig tartó látogatás során intézményi szintű találkozókra is sor kerül polgári és egyházi hatóságokkal.

* * *

Szent Benedek fáklyájának zarándoklata 1964-ben indult el, amikor VI. Pál pápa Európa fővédőszentjének nyilvánította Szent Benedeket. A fáklya minden évben különböző városokba utazik, mielőtt visszatérne az olaszországi Montecassino bencés kolostorába, gyalogos zarándoklattal Norciából.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria