A perui püspököket fogadta a pápa

Ferenc pápa – 2017. május 17., szerda | 13:18

Ötven perui főpásztor tesz hivatalos ad limina látogatást a héten a Vatikánban. Május 15-én, hétfőn délelőtt találkoztak Ferenc pápával az Apostoli Palotában.

Közel három órán át tartott a találkozó Ferenc pápa és a perui főpásztorok között. A korábban szokásos beszédek helyett Ferenc pápa kötetlenül beszélget el a világegyház különböző pontjairól érkező püspöktestvéreivel, akik föltárják előtte örömeiket és gondjaikat. Családias hangulatú volt a perui püspökökkel való találkozó is, hiszen az argentin Bergoglio pápa jól ismeri a latin-amerikai földrész helyzetét.

A Vatikáni Rádiónak a limai érsek, Juan Luis Cipriani Thorne bíboros nyilatkozott. Először is nagy öröm találkozni a Szentatyával, aki közvetlen volt és emlékeztetett minket az Evangélium öröme kezdetű buzdítás szavaira: menjetek, keressétek az embereket, álljatok mellettük és papjaitok mellett, mint pásztorok – kezdte interjúját a limai bíboros, aki szerint a pápa olyan, mint a Szentlélek élő jelenléte, aki személyén keresztül szól hozzájuk. „Nagy öröm volt számunkra, hogy a pápa elmondta: 2018-ban szeretne eljönni Peruba. Még nincs pontos dátum az utazási naptárában, de a peruiaknak ez már önmagában nagyszerű hír.”

A pápa jól ismeri a latin-amerikai egyházat és sokat beszélt a kontinensre jellemző népi ájtatosságról. Közel áll hozzá a hitnek ez a kifejeződése, ezért arra biztatta a perui püspököket, hogy erősítsék a népi ájtatosságot és a Mária-tiszteletet. Ferenc pápa kiemelte Porres Szent Mártont és Limai Szent Rózát, akinek most emlékezünk halála négyszázadik évfordulójára. Arra is buzdította a perui püspököket, hogy legyenek mindig pásztorok, közel az emberekhez, megélve az ő gondjaikat. A püspökök éljék meg jobban a szeretetközösséget, hiszen az egység élő tanúságtétel, jel az emberek számára. Apostoli és missziós lendületre biztatta őket, hogy lelkipásztori szolgálatukat az emberekhez való közelségben, a gyengédségben és a megbocsátásban végezzék. Végül pedig a püspöki konferenciát érintő konkrét kérdésekről is szó volt – mondta a Vatikáni Rádiónak a limai érsek.

Az elsődleges kihívás, ami a perui egyház előtt áll, az az, hogy válaszoljanak az emberek istenkeresésére. Az emberek vágyják Isten közelségét, hisznek Istenben, ezért a püspököknek több papi hivatást kell ösztönözniük, alaposabban kell képezniük a világiakat és a szerzeteseket, mindenkit a maga területén. Ennek alapja pedig a püspökök közötti, illetve a pápával való intenzívebb szeretetközösség. A szentatya egyértelműen a missziós küldetés és az emberekhez való közelség irányába jelölte ki az utat. Mindez az imádságon, a szentmisén, az Isten és a Krisztus iránti szereteten nyugszik. „Nagyon örülünk annak, hogy a pápa szeretne eljönni Peruba! Várjuk szeretettel!” – mondta Juan Luis Cipriani Thorne.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria