A Szentatya a repülőtereken szolgáló lelkigondozókkal találkozott

Ferenc pápa – 2015. június 12., péntek | 20:31

Az evangéliumot mindenütt hirdetnünk kell. A repülőtereken is, ahol általában a rohanás, a feszültség uralkodik. Erre hívta fel Ferenc pápa a légikikötőkben szolgáló lelkigondozók figyelmét, akikkel június 12-én találkozott a Vatikánban. A Vatikáni Rádió német szerkesztősége tudósítása.

A repülőtéren szolgáló lelkigondozók delegációját Antonio Maria Vegliò bíboros, az Elvándorlók és Úton Lévők Lelkigondozásának Pápai Tanácsa elnöke vezette.

A repülőterek mára várossá váltak a városban – mondta Ferenc pápa. – Ebben az összetett világban is szükség van lelkigondozókra, akik az evangéliumot hirdetik. A repülőterek lelkigondozóinak két irányba kell figyelniük: feladatuk egyrészt az utazók, másrészt a repülőtér munkatársainak lelki támogatása.

Ferenc pápa arra is emlékeztetett, a repülőterek ma a migránsok átutazóterei, akiknek különösen szükségük van a lelki támaszra. Ijesztő azok száma is, akik mindenféle úti okmány nélkül vannak úton, akik menekülnek hazájukból, és menedéket kérnek. Rövidebb-hosszabb időre bekerülnek a reptéri fogdákba, ahol senki nem törődik velük.

A reptér a szomorúság színtere is – emlékeztetett a Szentatya a légi katasztrófákra, a repülőgép-eltérítésekre: „Ezekben a helyzetekben a lelkipásztor különösen fontos szerepet kap. Ő segíthet vigasztalást találni a hozzátartozóknak.”

Összességében a repülőtérnek olyannak kéne lennie, ami összeköt – fogalmazta meg Ferenc pápa –, és a lelkipásztor feladata az, hogy ennek sokféleségében az egységet munkálja, amit csak úgy érhet el, ha odafordul az emberekhez.

A reptéri szolgálatot ellátó lelkipásztorok tanácskozásra gyűltek össze Rómában, melyen azzal foglalkoztak, hogy tevékenységük során milyen módon tudnak Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításából meríteni. A tanácskozást Antonio Maria Vegliò bíboros, az Elvándorlók és Úton Lévők Lelkigondozásának Pápai Tanácsa elnöke szervezte.

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria