A szeretet a végső mozgatórugó – Ferenc pápa asztrofizikusokat fogadott a Vatikánban

Ferenc pápa – 2018. június 19., kedd | 10:35

Június 6. és 29. között tartja nyári egyetemét a Vatikáni Csillagvizsgáló Castel Gandolfóban. Az asztrofizikai képzés résztvevőivel június 14-én találkozott Ferenc pápa a Vatikánban. A Szentatya kiemelte: a hit és a tudomány együtt segítenek megérteni a világegyetemet.

Az univerzum tanulmányozása új távlatokat nyit az ember előtt. Az emberi ismeretek azonban nem képesek választ adni a világűr összes kérdésére – melyeket az a maga óriási kiterjedésében nem csak a tudományhoz intéz – a pápa ezzel a megállapítással fordult a Vatikáni Csillagvizsgáló asztrofizikai nyári egyetemének résztvevőihez.

Mindig fontos, hogy tudósok és hívők úgy kezdjük a kutatást, hogy elismerjük: sok mindent nem tudunk. Ugyanennyire fontos az is, hogy soha ne elégedjünk meg egy kényelmes agnoszticizmussal. Mint ahogy soha nem szabad azt gondolnunk, hogy mindent tudunk, attól sem kell félnünk, hogy többet megtudjunk – figyelmeztetett Ferenc pápa.

Ahogy egyre többet értünk meg a világegyetemből, úgy egyre inkább meg kell tanulnunk kezelni a számtalan forrásból érkező információáramlatot. Ez a módszer hasznosítható az internet végtelen világában is – tette hozzá a Szentatya.

Az a mód, ahogyan a csillagászok kezelik ezt az adatmennyiséget, talán reményt adhat azoknak is, akik úgy érzik, hogy az internet és a közösségi oldalak információs forradalma elsodorja őket – szögezte le a pápa.

Kiemelte, a tudósok feladata az, hogy egyre többet tudjanak meg. Majd arra figyelmeztetett, hogy van egy másik fajta tekintet is, amelyik szemléli az univerzumot: a metafizikai látásmód, amely elismeri, hogy mindennek létezik egy ősoka, mely rejtve marad a műszerek előtt; és van egy további látásmód is: a hit tekintete, amelyik befogadja a kinyilatkoztatást. A megismerés eme különböző szintjeinek harmóniája vezet el minket a megértéshez, és a megértés remélhetőleg megnyit minket a tudásnak.

Ferenc pápa beszéde végén Dante Alighieri Isteni színjátékából idézett, miszerint a szeretet az, mely mozgat minden napot és csillagot; azt kívánta, hogy vezesse az asztrofizikusok munkáját a szeretet – szeretet az igazság, szeretet az univerzum és szeretet egymás iránt, mindig együttműködve a különbözőségben.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Observatory Specola Vaticana/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria