A víz jelentőségét hangsúlyozza Ferenc pápához írt levelében a FAO főigazgatója

Ferenc pápa – 2019. április 3., szerda | 12:11

Ferenc pápához címzett, április 1-jén kelt levelében Graziano da Silva, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója bolygónk vízkészletének megóvását hangsúlyozta, hogy abból a Föld összes országának minden lakója részesedjen.

„A tiszta vízhez és a higiénés körülményekhez való hozzáférés alapvetők az élethez, az egészséges élet alapját képezik, és emberek millióin segíthetnek a szegénységből és éhezésből való kitörésben” – fogalmazott Graziano da Silva.

Az üzenet előzménye Ferenc pápának a FAO víz világnapi (március 22.) rendezvényéhez kapcsolódó üzenete volt. Ahogy Graziano da Silva fogalmazott, az egyházfő szavai „mindig inspirálólag hatnak és megerősítenek az igazságosabb és támogatóbb világért való munkánkban, ahol az egyenlőség és a társadalmi igazságosság ökumenikus értékek”.

Az ENSZ adatai alapján mintegy négymilliárd ember, a világ lakosságának háromnegyede, szenvedett legalább egy hónapig súlyos vízhiánytól az elmúlt egy évben.

Ennek fényében „még hosszú út áll előttünk, mire a vízhez való jognak mint emberi jognak sikerül érvényt szereznünk” – írta Graziano da Silva. Hivatkozott a 2015-ös Laudato si’ pápai enciklikára, amely „megtanít minket az emberi mivoltunk és a természet közötti egyensúly fontosságára bolygónk fenntartható jövőjének garantálásáért”.

A FAO főigazgatója tiszteletét fejezte ki azon nehéz körülmények között élő emberek, különösen a nők és gyermekek felé, akik vízhiányos térségekben élve órákat kénytelenek gyalogolni az ivóvízért. „Elengedhetetlen, hogy ezek az emberek is hozzájuthassanak a tiszta vízhez. Egy aszályt nem feltétlenül tudunk megakadályozni, de azt igen, hogy az aszály éhínséghez és társadalmi-gazdasági konfliktushoz vezessen” – tette hozzá.

Zárásként Graziano da Silva a FAO elköteleződését hangsúlyozta a Ferenc pápával és a Vatikánnal való együttműködés iránt, a 2030-as fenntartható fejlődési ütemtervhez kapcsolódó ügyekben, különös tekintettel a szegénység, az éhezés, a táplálkozási problémák, a kényszerű migráció elleni küzdelemre és a béke elősegítésére.

Forrás: FAO

Fotó: FAO/Giuseppe Carotenuto

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria