Bemutatták a püspöki szinódus következő rendes közgyűlésére készített munkadokumentumot

Ferenc pápa – 2017. január 13., péntek | 19:20

Január 13-án Lorenzo Baldisseri bíboros, a püspöki szinódus főtitkára és helyettese, Fabio Fabene érsek a Szentszéki Sajtóközpontban bemutatta az újságíróknak a következő, 2018-ban esedékes XV. rendes közgyűlésre készített munkadokumentumot.

A fiatalokról, hitről és hivatástisztázásról szóló rendes közgyűlést előkészítő tizenhat oldalas dokumentum megadja a szinódus célkitűzését és eljárásmódját. Kezdőmondata Jézus utolsó vacsorán elmondott beszédéből idéz, amelyben önmaga és tanítványai viszonyát a szőlőtő és a szőlővesszők kapcsolatával jellemzi. „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök” (Jn 15,11) – zárta búcsúbeszédét Jézus. Ez az Isten terve minden ember számára és minden időre – tehát a harmadik évezred fiataljai számára is. Az Egyház feladata ennek az örömhírnek a hirdetése.

Az új evangelizációról szóló szinódus és az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás ezt a missziót elemezte a mai világban, míg a családok kísérésének témájával a legutóbbi két püspöki szinódus és az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás foglalkozott. E megkezdett úton halad tovább az új szinódus, mely a fiatalokról, a hitről és a hivatástisztázásról szól.

Az Egyház felteszi magának a kérdést: miként kísérje a fiatalokat, hogyan ismerje fel a szeretetre és az élet teljességére szóló hivatásokat, miközben megkérdezi magukat a fiatalokat is, hogyan segítse őket az evangélium hirdetésének meglelésében. Miként Sámuel és Jeremiás idejében a fiatalok voltak azok, akik észrevették a Szentlélek jeleit, úgy a fiatalok mai világban is segíthetnek az Egyháznak meghallani az Úr szavát. Miközben az Egyház figyeli vágyakozásaikat, megpillanthatja a holnap rá váró világot és azokat az utakat is, melyekre meghívást kapott.

A szeretet mindenki számára konkrét formát ölt a hétköznapokban, és egy sor döntésen keresztül valósul meg, melyek a különböző életállapotok (házasság, felszentelt papság, megszentelt élet stb.), szakmai szempontok, társadalmi-politikai elkötelezettség, életstílus mentén tagolódnak. A hivatásbeli megkülönböztetés célja, hogy felismerjük, miként lehet mindezeket a hit világosságánál felismerni és az öröm teljessége felé vezető konkrét lépésekké átalakítani.

Az Egyház birtokában van annak, ami a fiatalok erejét és szépségét adja: a képességnek, hogy örömmel, fenntartás nélkül tudja magát odaadni, örömmel tud megújulni és új kihívásokkal szembenézni. Az Egyház spirituális hagyományának gazdagsága sok eszközt kínál arra, hogy segítse és kísérje a lelkiismeret és a hiteles szabadság növekedését.

Az előkészítő dokumentum konzultációt kezdeményez Isten népével, ugyanis a szöveg végén egy kérdőív található. A dokumentum címzettjei a püspöki szinódusok, a keleti katolikus egyházak testületeinek tanácsai, a püspöki konferenciák, a Római Kúria dikasztériumai és a legfőbb szerzetes-elöljárók. Tervezik, hogy közvetlen konzultációt folytatnak a fiatalokkal: egy interneten elérhető kérdőíven keresztül szólhatnak majd életükről, elvárásaikról.

A munkadokumentum három fejezetre tagolódik. Az első a mai világ néhány alapvető szociális és társadalmi dinamizmusát körvonalazza, melyek hatnak a fiatalokra és döntéseikre, majd ezeket a dinamizmusokat a hit fényénél vizsgálja. A második rész a megkülönböztetés folyamatának alapvető lépéseit elemzi, amit az Egyház a legfőbb eszközként kínál a fiataloknak arra, hogy a hit segítségével felfedezzék saját hivatásukat. A harmadik részben a hivatástisztázás lelkipásztori feladatának alapvető csomópontjait mutatja be az útmutató. Végül a dokumentum összeállítói felhívták a figyelmet arra, hogy ez nem egy kész és befejezett dokumentum, hanem egy olyan segédanyag, mely elősegíti azt a kutatást, melynek gyümölcsei majd csak a szinódusi út végén lesznek hozzáférhetők mindenki számára.

A munkadokumentum bemutatásának alkalmából Ferenc pápa levélben fordult a fiatalokhoz, melyet ITT olvashatnak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: news.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria