Csehország és Szlovákia ortodox metropolitáját fogadta a pápa

Ferenc pápa – 2018. május 12., szombat | 15:26

Ferenc pápa május 11-én, pénteken délben az Apostoli Palotában fogadta Rasztiszláv eperjesi érseket, Csehország és Szlovákia ortodox metropolitáját, aki kíséretével együtt zarándokúton vesz részt Rómában.

Római látogatása során Rasztiszláv metropolita felkeresi az apostolfejedelmek sírjait, meglátogatja a Santa Maria Maggiore-, valamint a Szent Sebestyén-bazilikát, és liturgiát tart a Szent Kelemen-templomban, Szent Cirill sírjánál.

A vatikáni audiencián Ferenc pápa az ortodox metropolitához intézett beszédében a közös ortodox–katolikus egységtörekvésről, Szent Kelemen, továbbá Szent Cirill és Metód történelmi küldetéséről, valamint az evangelizáció és a kultúra kapcsolatáról beszélt.

A Szentatya arra emlékeztette vendégeit, hogy látogatásuk válasz Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának egy évvel ezelőtti eperjesi látogatására. Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből idézett a pápa – „Ezért arra törekedjünk, ami a békességre és kölcsönös épülésünkre szolgál” (Róm 14,19) –, majd hálát adott a közös lelki kötelékekért, melyek arra bátorítanak, hogy tovább folytassák a kölcsönös épülést és a béke keresését. Felidézte a római Szent Kelemen-bazilika szerepét: itt temették el Szent Cirillt, a szlávok apostolát, kinek prédikációi előmozdították a hit elterjedését a szlávok földjén, és akit Kelet és Nyugat egyházai egyaránt szentként tisztelnek.

A pápa felidézte Cirill és Metód történelmi szerepét, amikor Tesszalonikából elvitték II. Adorján pápának Szent Kelemen pápa ereklyéit, aki Péter apostol harmadik utóda volt Róma püspöki székében, és aki Trajánusz császár uralkodásának idején, keleti száműzetésben halt meg.

Cirill és Metód gesztusa a szentség közös örökségére emlékezteti a keresztényeket, amit újra és újra meg kell osztani egymással – szögezte le a Szentatya, és a két szent testvér példája nyomán emlékeztetett a múlt század ateista üldöztetéseire, melyek az akkori Csehszlovákiát érintették. – A világban ma is van keresztényüldözés, ami arra ösztönöz, hogy még inkább keressük az egységet.

A szlávok szent apostolai az evangelizáció és a kultúra kapcsolatára is emlékeztetnek – folytatta beszédét a Szentatya. – Jóllehet bizánci kultúrán nevelkedtek, volt bátorságuk, hogy az evangéliumi üzenetet lefordítsák a Nagymorva Birodalom szláv népei számára. Amikor az evangéliumot egy meghatározott kultúrában megtestesítették, hozzájárultak a kultúra fejlődéséhez.

Szent Cirill és Metód apostoli küldetése, akiket II. János Pál pápa Európa társvédőszentjeivé avatott, ma is az evangelizáció modellje számunkra – mondta Ferenc pápa. Hozzátette: Krisztus hirdetéséhez nem elegendő a régi formák ismételgetése; figyelmesen kell hallgatni a Szentlélekre, aki mindig új utakra indít minket.

Szent Cirillnek és Metódnak sikerült legyőzniük a különféle kultúrájú és hagyományú keresztény közösségek között támadt megosztottságokat – emelte ki beszéde végén Ferenc pápa, idézve II. János Pál pápa Slavorum apostoli kezdetű enciklikájából: „A két szent az ökumenizmus hiteles előfutára volt.” Arra figyelmeztetnek bennünket, hogy az egység nem egyformaságot jelent, hanem a különbözőség kiengesztelődését a Szentlélekben.

A Szentatya azt kívánja, hogy a szentek tanúságtétele kísérje el a mai ökumenikus törekvéseket a teljes egység felé. Örömmel üdvözli a katolikus és ortodox egyházak közötti teológiai párbeszéd nemzetközi vegyesbizottságát. Reményének adott hangot, hogy a 2016-ban Chietiben az Egyház első évezrede péteri primátusáról és zsinati jellegéről elfogadott közös nyilatkozat továbbviszi és elmélyíti a dialógust ebben a témában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria