Előszinódusi záródokumentum: Örömteli, hiteles és interaktív Egyházat szeretnének a fiatalok

Ferenc pápa – 2018. március 27., kedd | 14:15

Március 25-én a virágvasárnapi szentmise végén, az Úrangyala imádság előtt egy panamai fiatal nyújtotta át Ferenc pápának azt a 14 oldalas záródokumentumot, melyet a fiatalokból álló előszinódus egyhetes megfeszített munkával készített, hogy segítsék az ifjúságról szóló októberi püspöki szinódust.

A húsz kisebb nyelvi csoport megbeszélésének eredményeit március 23-án, pénteken este és éjjel szerkesztették egybe, majd szombaton még közösen áttekintették: így született a hat témát felölelő kis füzet, melyben a fiatalok egy olyan Egyházról álmodnak, mely átlátható, tiszta, becsületes, meghívó erejű, megszólításra kész, elérhető, örömteli és interaktív.

A dokumentum három részből áll, melyek témái: a fiatalok előtt álló kihívások és lehetőségek a mai világban; a megkülönböztetés és a kísérés; végül az Egyház nevelői és lelkipásztori munkája. Szerepe többek között abban áll, hogy a püspöki szinódus „Instrumentum laboris”-ába, vagyis a munkadokumentumba foglalják bele mint az érintett fiatalok hangját, véleményét: „Elmondjuk benne azt, hol vagyunk és merre tartunk mi, fiatalok.”

„A fiatalok személyiségének formálásában mi olyan közösségekben keressük önmagunk értelmét, melyek támaszt nyújtanak, építő jellegűek, hitelesek és elérhetők. Legyenek olyan közösségek, melyek értékelnek bennünket. Ez mindenekelőtt a család, aztán csoportok, mozgalmak és az Egyház is természetesen, bár néhányan közülünk úgy látják – fogalmaznak a fiatalok őszintén –, hogy a vallás inkább magánügy. Sok fiatal az Egyházat túl szigorúnak és moralistának tartja, mely főként az erkölcsi szempontokat nézi. Mi inkább egy befogadó, irgalmas Egyházra gondolunk, mely megbecsüli a gyökereit, a kincseit, és szeret mindenkit, azokat is, akik nem követik a standard elvárásokat. Komolyan foglalkoztatnak bennünket a következő kérdések: a szexualitás, a függőségek, a sikertelen házasságok, a felbomlott családok, a nagy társadalmi problémák, a szervezett bűnözés, az emberkereskedelem, az erőszak, a korrupció, a kizsákmányolás, a nők elleni erőszak, az üldözés bármiféle formája, a környezetkárosítás…”

A jövővel kapcsolatban azt írják a fiatalok, hogy sok félelem van bennük, és sokan nem mernek és nem is tudnak álmodni a jövőről. Ugyanakkor készen állnak arra, hogy az Egyház társadalmi tanításából kiindulva közreműködjenek egy jobb világ építésében.

Záródokumentumukban a fiatalok külön fejezetben taglalják, hogy a technológia nem helyettesítheti az emberi kapcsolatokat, utalva azokra az új informatikai eszközökre és módszerekre, melyek sok esetben függőséget okoznak. „Ha nem figyelünk, akkor a digitális terek vakká tesznek bennünket társaink törékenysége iránt. Meg kell tanulni annak a módját, hogyan tudunk segítséget nyújtani azoknak a fiataloknak, akik szinte csak a digitális világban élnek, különösképpen a pornográfia és az internetes zaklatás tekintetében.”

A dokumentumban a fiatalok még olyan témákat hangsúlyoznak, mint hogy vissza kell térni a forráshoz, a Szentírás olvasásához, hogy Jézust hitelesen megismerjék. Új utakat és feladatokat kell keresni a nők számára az Egyházban, és azt is várják a fiatalok, hogy az Egyház maga induljon a keresésükre, és találja meg őket abban a környezetben, amelyben élnek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria