Ferenc pápa ajándéka a Szent Péter téren jelen lévő híveknek

Ferenc pápa – 2018. szeptember 17., hétfő | 16:48

Szeptember 16-án, vasárnap az Úrangyala imádság után Ferenc pápa röviden szólt szombati palermói útjának tapasztalatairól, majd két nappal Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe után egy-egy feszületet ajándékozott a Szent Péter téren összegyűlt híveknek.


A pápa szicíliai apostoli látogatására Boldog Giuseppe Puglisi halálának huszonötödik évfordulója alkalmából került sor. Vasárnap, a Szent Péter téren elmondott Úrangyala imádság után a Szentatya arra kérte a híveket, hogy köszöntsék tapssal a vértanú pap emlékét. Köszönetét fejezte ki a hatóságoknak és mindenkinek, akik hozzájárultak az utazás létrejöttéhez; a repülőgép és a helikopter pilótáinak, továbbá Rosario Gisana és Corrado Lorefice püspököknek kiváló lelkipásztori szolgálatukért; a fiataloknak, a családoknak és a gyönyörű Szicília egész csodálatos népének a szívélyes fogadtatásért.

„Puglisi atya példája és tanúságtétele továbbra is világítson meg mindnyájunkat, és szilárdítsa meg azt a valóságot, hogy a jó erősebb, mint a rossz, a szeretet erősebb, mint a gyűlölet. Az Úr áldja meg a szicíliaiakat és földjüket” – fohászkodott Ferenc pápa, majd a hívek tapsát kérte a szicíliaiak tiszteletére.

Szent Kereszt felmagasztalásának két nappal korábbi ünnepe alkalmából a pápa egy-egy feszületet ajándékozott a Szent Péter téren jelen lévőknek. A feszület Isten szeretetének jele, aki Jézusban életet adott számunkra – fogalmazott a Szentatya. Arra buzdította a híveket, hogy fogadják el ezt az ajándékot, és vigyék el otthonukba, tegyék ki gyermekeik vagy a nagyszülők szobájában, bárhol, de legyen látható helyen a lakásban. Nem dísztárgyról, hanem vallási jelről van szó, amely a szemlélődést és az imádságot szolgálja. A keresztre feszített Jézusra tekintve üdvösségünkre nézünk – hangsúlyozta Ferenc pápa. Ez a pápa ajándéka – tette hozzá. Köszönetét fejezte ki a szerzetesnőknek, a szegényeknek és a menekülteknek, akik az ajándékot szétosztották a hívek között. Mint mindig, a kicsinyektől, az alázatosaktól jut el hozzánk a hit – emelte ki a Szentatya.

A negyvenezer keresztet több mint háromszáz menekült és hajléktalan osztotta szét a zarándokoknak – az Apostoli Alamizsnahivatal szendviccsel és üdítőitallal viszonozta szolgálatukat, szintén a pápa ajándékaként.

Az ezüstözött fémkeresztet kísérő borítékon a következő szöveg olvasható: „Krisztus keresztje magába foglalja Isten egész szeretetét, határtalan irgalmasságát”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria