Ferenc pápa albániai útjának programja

Ferenc pápa – 2014. szeptember 18., csütörtök | 10:54

P. Federico Lombardi SJ szóvivő szeptember 15-én ismertette a közelgő pápai út programját a Szentszék Sajtótermében összegyűlt újságíróknak – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

„Mindössze egynapos, tehát rövid, de intenzív látogatásról van szó, amelynek során a pápa tisztelegni akar az ateista kommunizmus által meggyilkolt vértanúk előtt, valamint bátorítani kívánja a párbeszédet és az együttélést a különböző vallások között” – jelölte meg az út két legfontosabb célját a szentszéki szóvivő.

„Az úti cél kiválasztásából is kitűnik az argentin pápa figyelme a perifériák iránt – mutatott rá Federico Lombardi. – Albánia volt az első állam, amelyik alkotmányba foglalta az ateizmust. Ferenc pápa pedig – ahogy Koreából visszafelé jövet már hangsúlyozta – szívén viseli a különböző vallások békés, pozitív, harmonikus együttélését. Reményei szerint az Albániában jól működő együttélés a különböző felekezetek között üzenet lehet más országoknak is a világ többi részén.”

„A lelkipásztori látogatás a fővárosra, Tiranára összpontosul. A Szentatya hat beszédet mond, mindegyiket olaszul. Az út kiemelkedő pillatanai lesznek – az elnöki palotában történő ünnepi fogadás mellett – a szentmise a Teréz anya téren, a vallásközi találkozó a Máriáról, a Jó Tanács Anyjáról elnevezett katolikus egyetemen, valamint a vesperás az új tiranai székesegyházban, ahol a kommunista üldözés túlélőinek tanúságtételei hangzanak el. A pápa fölkeresi még a Betánia Központot, ahol fogyatékos és elhagyott gyermekeket gondoznak” – tájékoztatta az újságírókat a szóvivő.

„Az albániai út két kiemelkedő alakja Teréz anya és II. János Pál pápa lesz – fűzte hozzá Federico Lombardi. – Emlékezzünk a szent pápa 1993-as történelmi látogatására, amikor szó szerint újjáteremtette az albán helyi egyházi hierarchiát, amelyet a kommunista rezsim megsemmisített. Wojtyła pápa négy albán püspököt szentelt akkor, és az ateizmus tapasztalatairól elmélkedett egyik nagy beszédében. II. János Pál 1993-as útja természetesen eszünkbe jut, amikor Ferenc pápát elkísérjük Albániába.”

Egy újságírói kérdésre, amely arra vonatkozott, hogy az Iszlám Állam (IS) vagy más dzsihadista csoportok részéről érkezett-e fenyegetés a Szentatya személyét illetően, P. Lombardi így válaszolt: „Nincs semmilyen konkrét fenyegetés vagy speciális veszély, amely miatt a pápának máshogy kellene viselkednie, vagy meg kellene változtatni nemzetközi útját. A pápa nyugodtan indul Albániába, ahol ugyanazzal a nyitott autóval jár majd, amelyet a Szent Péter téren is használ az emberek között, hiszen elve az, hogy akadályok nélkül szeretne találkozni az emberekkel.”

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria