Ferenc pápa arra hív, hogy a kereszt szempontjából tekintsünk minden fájdalomra

Ferenc pápa – 2017. szeptember 14., csütörtök | 12:59

A Szentatya szeptember 13-án, a szerdai általános kihallgatás végén a különböző nyelvű hívek csoportjait – közöttük a magyar zarándokokat – köszöntve emlékeztetett arra, hogy az Egyház szeptember 14-én a Szent Kereszt felmagasztalását ünnepli.

„Mindig emlékezzetek arra, hogy Krisztus keresztje által győzte le a gonoszt, a halált és adta nekünk az életet, állította vissza a reményt. Fedezzétek mindig fel és fogadjátok be Jézus keresztjének a szeretetre és az üdvösségre vonatkozó üzenetét” – buzdított a pápa.

Majd arról is szólt, hogy ez az ünnep arra emlékeztet bennünket: az életszentség útja a kereszten át vezet. „Ebből a szemszögből kell megítélni minden szenvedést: a betegséget, az igazságtalanságot, a szegénységet és a sikertelenséget. A kereszt legyen számunkra a megtisztulás, az élet, a lelkierő forrása. Krisztussal hordozva a mindennapi keresztünket és a nehézségeket, tanuljuk meg Tőle a képességet Isten akaratának megértésére és elfogadására.”

Ferenc pápa végül a fiatalokhoz és a betegekhez fordult: „Kedves fiatalok, erősítsétek meg a párbeszédet Istennel, terjesszétek világosságát és békéjét. Kedves betegek, találjatok vigaszt Jézus Urunk keresztjében, aki folytatja megváltó művét minden ember életében.”

Az új házasokat pedig arra biztatta a Szentatya, tartsanak fenn állandó kapcsolatot a keresztre feszített Krisztussal, hogy szerelmük mindig egyre igazabb, termékenyebb és tartósabb legyen.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Pixabay.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria