Ferenc pápa: Az Atya befogadott minket, mi is fogadjuk be a többieket!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ezen az utolsó szombati szentévi kihallgatáson az irgalmasság egyik fontos vonását szeretném bemutatni nektek, ez pedig az inklúzió, a befogadás. Isten ugyanis – a maga szeretettervében – senkit sem akar kizárni, hanem mindenkit be akar fogadni. Például a keresztség által gyermekeivé fogad bennünket Krisztusban, tagjai leszünk az ő testének, amely az egyház. Minket, keresztényeket pedig arra hív Isten, hogy ugyanezt a kritériumot alkalmazzuk: az irgalmasság a cselekvésnek az a módja, az a stílusa, amellyel igyekszünk befogadni életünkbe a többieket, óvakodva attól, hogy önmagunkba és önző, biztonságot nyújtó kereteink közé zárkózzunk.

A Máté evangéliumából vett szakaszban, melyet az imént hallottunk, Jézus egy valóban mindenkinek szóló felhívást intéz az emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terhektől roskadoztok, nálam enyhülést találtok” (Mt 11,28). E felhívásból senki sincs kizárva, mert Jézusnak az a küldetése, hogy minden embernek megmutassa az Atya szeretetét. Nekünk az a dolgunk, hogy megnyissuk szívünket, bízzunk Jézusban, és befogadjuk ezt a szeretetüzenetet, amely lehetővé teszi, hogy belépjünk az üdvösség misztériumába.

Az irgalmasságnak ez a vonása, az inklúzió abban mutatkozik meg, hogy kitárjuk karunkat a befogadásra, és nem zárunk ki senkit, nem osztályozzuk a többieket szociális helyzetük, nyelvük, fajuk, kultúrájuk vagy vallásuk alapján: előttünk csak egy személy áll, akit úgy kell szeretnünk, ahogyan Isten szereti. Az az ember, akivel a munkahelyemen, a lakóhelyemen találkozom: egy személy, akit úgy kell szeretnem, ahogyan Isten szereti. [De mondhatná valaki:] „Az az ember abból az országból való, amabból az országból való, ilyen vallású, olyan vallású…” Egy személy, akit Isten szeret, és akit nekem szeretnem kell! Ez az inklúzió, ezt jelenti a befogadás!

Ma is milyen sok megfáradt és terhektől roskadozó embert találunk! Az utcán, a közintézményekben, az orvosi rendelőkben… Jézus rátekint mindannyiuk arcára, a mi szemünk által is. És a mi szívünk milyen? Irgalmas? Vajon gondolkodás- és cselekvésmódunk befogadó? Az evangélium arra hív minket, hogy ismerjük fel az emberiség történelmében annak a nagy befogadási műnek a tervét, amely – teljesen tiszteletben tartva minden személy, minden közösség, minden nép szabadságát – mindenkit arra hív, hogy fivérek és nővérek családját alkossák, igazságosságban, szolidaritásban és békében, valamint hogy az egyház tagjai legyenek, amely Krisztus teste.

Milyen igazak Jézus szavai, aki arra hív minden megfáradt és kimerült embert, hogy menjenek hozzá, mert nála megpihenhetnek! Kereszten kitárt karjai azt bizonyítják, hogy senki sincs kizárva szeretetéből és irgalmából, még a legnagyobb bűnös sem: senki! Mindnyájan bele vagyunk foglalva az ő szeretetébe és irgalmába. A legközvetlenebb kifejezése annak, amivel őbelé fogadva és foglalva érezzük magunkat, az ő megbocsátása. Mindnyájan rászorulunk arra, hogy Isten megbocsásson nekünk. Mindnyájan rászorulunk arra, hogy találjunk fivéreket és nővéreket, akik segítenek minket, hogy Jézushoz menjünk, hogy megnyíljunk az előtt az ajándék előtt, amelyet a kereszten vitt végbe értünk. Ne akadályozzuk egymást! Ne zárjunk ki senkit! Sőt, alázatosan és egyszerűen váljunk az Atya inkluzív irgalmasságának eszközévé! Az Atya inkluzív irgalmassága: erről van szó! Az anyaszentegyház meghosszabbítja a világban a meghalt és feltámadt Krisztus nagy ölelését. Ez a tér is, a maga oszlopsorával, ezt az ölelést fejezi ki. Engedjük bevonni magunkat ebbe a többieket befogadó mozgásba, hogy tanúi legyünk annak az irgalmasságnak, amellyel Isten befogadott és befogad mindnyájunkat!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír