Ferenc pápa: Az Eucharisztia segít, hogy odafigyeljünk rászoruló embertársainkra

Ferenc pápa – 2017. június 18., vasárnap | 18:01

Június 18-án délben a szentatya arról elmélkedett, hogy az Oltáriszentség milyen fontos szerepet tölt be életünkben, az Angelus elimádkozása után pedig a menekültekkel való személyes találkozás szükségességét emelte ki.

Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Olaszországban és sok más országban a mai vasárnapon tartják Krisztus testének és vérének ünnepét, gyakran latinul így nevezik: Corpus Domini vagy Corpus Christi. Az egyházi közösség minden vasárnap egybegyűlik az Eucharisztia, a Jézus által az utolsó vacsorán alapított szentség körül. Ugyanakkor minden évben abban az örömben is részünk van, hogy a hit eme központi titkának szentelt ünnepet tartunk, hogy teljesen kifejezzük ragaszkodásunkat Krisztushoz, aki eledelként és üdvözítő italként adja magát nekünk.

A mai evangéliumi szakasz, mely Szent János könyvéből való, az „élet kenyeréről” szóló beszéd (vö. Jn 6,51–58) részlete. Jézus kijelenti: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. […] A kenyér, amelyet én adok, az én testem, a világ életéért” (Jn 6,51). Azt akarja mondani, hogy az Atya örök életet adó eledelként küldte őt a világba, és hogy ezért áldozatul fogja adni önmagát, az ő testét. Jézus ugyanis a kereszten odaadta az ő testét és kiontotta az ő vérét. A megfeszített Emberfia az igazi húsvéti bárány, aki kivezet a bűn szolgaságából, és támogat az ígéret földje felé vezető úton. Az Eucharisztia az ő testének a szentsége, amelyet azért adott, hogy éltesse vele a világot. Aki ezzel az étellel táplálkozik, az Jézusban marad és őérte él. Magunkba fogadni Jézust azt jelenti, hogy benne létezünk, fiakká válunk a Fiúban.

Jézus az Eucharisztiában – miként az emmauszi tanítványokkal tette –, mellénk szegődik, akik a történelem zarándokai vagyunk, hogy táplálja bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet; hogy megerősítsen minket a megpróbáltatásokban; hogy támaszt nyújtson az igazságosságért és békéért folytatott küzdelmünkben. Isten Fiának ez a szolidáris jelenléte mindenhol ott van: a városokban és a vidéki településeken, a világ északi és déli területein, a keresztény hagyományú országokban és azokban az országokban is, ahol az első evangelizáció zajlik. Az Oltáriszentségben lelki erőként kínálja önmagát, hogy segítsen gyakorlatba ültetnünk az ő parancsát – úgy szeretni egymást, ahogyan ő szeretett minket –, hogy olyan befogadó közösségeket építsünk, amelyek odafigyelnek mindenki, különösen a legnyomorultabb, a legszegényebb, a leginkább rászoruló emberek szükségleteire.

Az, hogy az eucharisztikus Jézussal táplálkozunk, azt is jelenti, hogy bizalommal rá hagyatkozunk, és hagyjuk, hogy ő vezessen minket. Azt jelenti, hogy befogadjuk Jézust saját „énünk” helyére. Ily módon az eucharisztikus egyesülésben (az áldozásban) a Jézustól kapott ingyenes szeretet, a Szentlélek működése révén, táplálja az Isten iránti, valamint a testvéreink iránti szeretetet, akikkel mindennapi utunkon találkozunk. Azáltal, hogy Krisztus testével táplálkozunk, egyre jobban és konkrétabban Krisztus misztikus testévé válunk. Erre emlékeztet minket Pál apostol: „Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,16–17).

Szűz Mária, aki mindig egységben volt Jézussal, az élet kenyerével, segítsen minket abban, hogy fel tudjuk fedezni az Eucharisztia szépségét, hogy hittel táplálkozzunk belőle, és így közösségben éljünk Istennel és testvéreinkkel.

A szentatya szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim!

Holnapután lesz a menekültek világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezett. Az idei év témája: „A menekültekkel. Ma jobban, mint valaha, a menekültek pártjára kell állnunk.” Ez a téma. Konkrétan oda kell figyelnünk a nőkre, a férfiakra, a gyermekekre, akik háborús konfliktusok, erőszak és üldöztetés elől menekülnek. Az ő fájdalommal és reménnyel teli történeteik meghallgatása alkalmat adhat a testvéri találkozásra és egymás igazi megismerésére. A menekültekkel való személyes találkozás ugyanis elveszi félelmeinket és megszünteti a torz ideológiákat; segít, hogy növekedjünk emberségben, teret nyit a nyitottság érzelmei előtt, és hidak építésére késztet.

Lélekben közel vagyok a kedves portugál néphez, amikor pusztító tűzvész sújtja a Pedrógão Grande körüli erdőket, sok az áldozat és a sérült. Imádkozzunk csendben.

Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és zarándokok! Külön is köszöntöm azokat, akik a Seychelle-szigetekről, Sevillából (Spanyolországból), valamint Umuaramából és Toledóból (Brazíliából) érkeztek. Köszöntöm a Napoliból, Arzanóból és Santa Caterina di Pedarából jött híveket.

Külön is köszöntöm a Közép-afrikai Köztársaság és az ENSZ nagyszámú képviselőjét, akik ezekben a napokban azért vannak Rómában, hogy részt vegyenek egy, a Szent Egyed közösség által szervezett találkozón. Szívemben őrzöm annak a látogatásnak az emlékét, amelyet 2015 novemberében tettem abban az országban, és kívánom, hogy – Isten segítségével és mindenki jó szándékával – újra elindítsák és megerősítsék a békefolyamatot, mely szükséges feltétele a fejlődésnek.

Ma este a Lateráni Szent János-bazilika előtti téren szentmisét mutatok be, amelyet körmenet követ a legméltóságosabb Oltáriszentséggel a Santa Maria Maggiore-bazilikáig. Mindenkit hívok, hogy akárcsak lélekben is, vegyen részt a szertartáson, itt főleg a klauzúrában élőkre, a betegekre és a rabokra gondolok. Ebben a rádió és a televízió is segít.

Kedden elzarándokolok Bozzolóba és Barbianába, hogy lerójam tiszteletemet Don Primo Mazzolari és Don Lorenzo Milani előtt, két olyan pap előtt, akiknek olyan üzenete van, amelyre manapság nagyon nagy szükségünk van. Ebben az esetben is köszönetet mondok mindazoknak, kivált papoknak, akik kísérni fognak engem imájukkal.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria