Ferenc pápa az evangelizálásról: Az Egyház legyen mindig az irgalmasság eszköze

Ferenc pápa – 2017. szeptember 30., szombat | 14:00

Az Egyház ebben a történelmi pillanatban úgy érzi, meg kell újítania erőfeszítéseit és lelkesedését az evangelizálás örökös küldetésében – erről beszélt a pápa szeptember 29-én az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa tagjainak, akik ezekben a napokban tartották ülésüket a Vatikánban.

A dikasztérium feladata, hogy az egyházi közösségben tovább éljenek az irgalmasság szentévének gyümölcsei, melyet az Egyház nagy hittel élt meg, újra fölfedezve a kiengesztelődés szentségét. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kihunyjon ez a nagy lelkesedés – figyelmeztetett a Szentatya. – Az Egyház felelős azért, hogy továbbra is szüntelenül az irgalmasság eszköze legyen. Így az evangélium befogadását az emberek az üdvösség eseményeként élhetik meg, teljes és végleges értelemmel töltve meg a személyes és közösségi életet.

Az irgalmasság hirdetése és az arról való tanúságtétel szervesen hozzátartozik minden igehirdető feladatához, éppen a neki fenntartott irgalmasság erejénél fogva – Ferenc pápa itt emlékeztetett Szent Pál Timóteushoz írt első levelére, amelyben így fogalmaz az apostol: „Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első. De éppen azért nyertem irgalmat, hogy Jézus Krisztus először is rajtam mutassa meg végtelen türelmét, példaképül azoknak, akik a jövőben hisznek majd benne, és így eljutnak az örök életre.”

Az evangelizálás természeténél fogva Isten népéhez tartozik – állapította meg a Szentatya, majd két jellemző vonást emelt ki. Az első az, hogy az egyes népek és kultúrák gazdagítják az Egyházat, amelynek küldetése, hogy az egész emberiséget egységbe terelje. A második pedig az evangelizálásra való meghívás, amely arra hív minden egyes személyt, hogy beleilleszkedjen az emberek közötti kapcsolatok bonyolult szövevényébe. Ez különösen érvényes a mai korban, amelyben a technológia gyümölcseként egy új kultúra jelentkezik, amely egyfelől lenyűgöz az elért vívmányaival, másfelől nyilvánvalóan hiányzik belőle a személyek közti kapcsolat és a másik iránti érdeklődés.

Fontos tehát behatolni az emberek szívébe, hogy fölfedezzük azt az istenélményt, amely segít, hogy nyugodtan nézzünk előre, ugyanakkor segíti az Isten utáni vágyakozást is, amely nyugtalanít sokakat, akik a közöny mélységébe hullva nem tudják értékelni az életet. De ha befogadnak a szívükbe, el tudjuk vinni nekik az evangelizálás örömét – mondta végül Ferenc pápa az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa tagjainak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria