Ferenc pápa: Az isteni irgalom reménye szabaddá tesz minket

A Szentatya az első olvasmányból indult ki. A Számok könyvéből való részlet Bálám prófétáról szól, akit a király arra bérelt fel, hogy átkozza meg Izraelt. Mindannyian bűnösök vagyunk, Bálám is az volt, de ne rémüljünk meg, mert Isten nagyobb a mi vétkeinknél – mondta a Szentatya. – Bálám találkozik az Úr angyalával, és szíve megváltozik. Nem másik párthoz csatlakozik, hanem a tévedés helyett az igazságot választja, azt mondja, amit lát. Kinyitja szívét, megtér, ezért távolra lát, és meglátja az igazságot. Mert jóakarattal mindig látszik az igazság, mely reménnyel tölt el.

A remény – a pápa szavai szerint – nagy keresztény erény, melyet az Úr ad nekünk, és amely távolra lát, túl a problémákon, a fájdalmakon, a nehézségeken, és túl bűneinken. Ha olyan emberrel találkozom, akiben ott van a reménység erénye, még ha életének nehéz időszakát éli is – betegség vagy a gyermekei miatti aggodalom miatt –, a fájdalmak között is megőrzi éleslátását, mert képes túllátni a nehézségeken. Ez jelenti a reményt. Az egyház ma ezt ajándékozza nekünk. Azt kéri, hogy emberek maradjunk a problémák közepette is. A reménység új távlatokat nyit, szabadságra vezet, és mindig helyet talál arra, hogy megoldjuk a helyzetet.

Az evangéliumban olyan főpapokkal találkozunk, akik azt kérdezik Jézustól, milyen tekintély alapján cselekszik. Nekik nincsenek távlataik, számításaikba bezárkózott emberek, merevségük áldozatai. Az emberi méricskélések bezárják a szíveket, a szabadságot, míg a remény szabaddá tesz minket. Milyen szép, ha egyházi személy, férfi vagy nő reménysége szabad és nagylelkű. De mennyire visszás és káros egy egyházi nő vagy férfi klerikális merevsége, ami híján van a reménynek. Az irgalmasság szentévében két út áll előttünk: azoké, akik reménykednek Isten irgalmában, mert tudják, hogy Isten az Atyánk, aki mindig megbocsát; és azoké, akik saját rabságukba zárkóznak, saját merevségükbe, és semmit sem tudnak Isten irgalmáról. Ezek írástudók, tanult emberek voltak, de tudományuk nem mentette meg őket.

Ferenc pápa végül egy Buenos Aires-i élményét elevenítette fel. 1992-ben történt, órák óta gyóntatott, amikor végre találkozott egy idős, nyolcvanéves asszonnyal, akinek szeme továbblátott, tele volt reménységgel. Így fordult hozzá: „Nagymama, maga miért jön gyónni, hiszen nincsenek bűnei.” „Atyám, mindenkinek vannak bűnei, és Isten mindent megbocsát” – mondta az asszony. „De ezt honnan tudja?” – kérdezte a majdani pápa. „Mert ha Isten nem bocsátana meg, akkor a világ nem létezne” – válaszolta az idős hölgy. – Isten mindent megbocsát, egyedül arra vár, hogy te közeledj hozzá – zárta homíliáját a Szentatya.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír