Ferenc pápa az olasz posta alkalmazottaihoz: Személyes törődéssel forduljatok az ügyfelekhez!

2018. február 12. hétfő 13:11

„Az olasz nemzet történetében az egységet szolgáltátok, amikor segítettetek a családoknak, hogy egymással kapcsolatot tartsanak. Folytassátok ezt a szolgálatot személyes törődéssel, felelős tisztességgel!” – biztatta Ferenc pápa február 10-én az olasz posta alkalmazottjait.

Ferenc pápa az Apostoli Palota Kelemen termében találkozott az olasz posta vezetőivel és munkatársaival. A Szentatya a négyszáz fős delegációhoz intézett beszédében kifejtette, hogy a posta elválaszthatatlanul kapcsolódik Olaszország történetéhez, nemcsak a történelmi eseményekben játszott szerepet, hanem abban is közreműködött, hogy a családok tudják tartani a kapcsolatot távol élő rokonaikkal. Ferenc pápa utalt a kommunikáció, a kapcsolattartás meghatározó szerepére, mely a posta alapvető feladata nemcsak egyének és családok, hanem a különféle régiók között is.

Ferenc pápa méltatta azt is, hogy a posta a szállítás során figyelembe veszi a környezetvédelmi szempontokat is.  Jóllehet, a posta számára fontos a piacgazdálkodás, de nem kizárólag a haszonszerzést követi. „Egy gazdaság és társadalom igazi értéke az emberi kapcsolatokban rejlik, amiről megfeledkezünk akkor, amikor az ügyfeleket csupán sorszámoknak tekintjük – hangsúlyozta a pápa. – A posta feladata ezzel a rövidlátó magatartással szemben, hogy személyes törődéssel forduljon az ügyfelek felé, és a hangsúlyt az emberi kapcsolatteremtésre helyezze. Ezt szolgálja a készséges rendelkezésre állás és a jóakaratú szolgálat.”

Ferenc pápa arra kérte a postai alkalmazottakat, hogy munkájuk során „ne horkanjanak fel”, ugyanakkor hangoztatta, az ügyfelek se lépjenek fel követelésekkel és ne zúdítsák a postai alkalmazottakra személyes panaszaikat. „Akármennyire is nehéz, törekedjenek arra, hogy a mindennapok során a meghallgatás és megértés lelkületével végezzék munkájukat. Ehhez pedig mindennapos »edzés« kell, egyfajta személyes felkészülés, az irgalmasság lelkületével, figyelemmel az apró gesztusokra is” – zárta beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vaticannews.va

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-imadkozom-azokert-akik-eretneknek-belyegeznek
Ferenc pápa: Imádkozom azokért, akik eretneknek bélyegeznek

Ferenc pápa január 15-én közel egy hetes apostoli útra érkezett Chilébe és Peruba. A Szentatya a két országban zártkörű találkozón vett részt a jezsuita szerzetesekkel. Az alábbiakban a beszélgetések leírt változatát tesszük közzé, mely a La Civiltà Cattolica jezsuita folyóiratban jelent meg.

11:57
az-elso-fopasztori-keresztelo-gyori-egyhazmegyeben-csaladok-eveben
Az első főpásztori keresztelő a Győri Egyházmegyében a családok évében

A sopronkövesdi Galavics család jelentkezett elsőként a Győri Egyházmegye felhívására, amiben nagycsaládok jelentkezését várják, akik örülnének, ha negyedik vagy többedik gyermeküket a főpásztor keresztelné meg a családok éve alkalmából. Az első püspöki keresztelőre február 17-én került sor.

2018. február 20. kedd