Ferenc pápa Barbara Jattát nevezte ki a Vatikáni Múzeum élére

Ferenc pápa – 2016. december 21., szerda | 12:35

December 20-án Ferenc pápa a Vatikáni Múzeum igazgatójává nevezte ki Barbara Jatta művészettörténészt, aki eddig igazgatóhelyettesként dolgozott az intézményben.

Barbara Jatta 2017. január  1-jétől veszi át a Vatikáni Múzeum vezetését. Ő lesz az első nő a múzeum élén, Antonio Paolucci utódaként.

1962-ben született Rómában. 1986-ban szerzett bölcsészdiplomát a római La Sapienza Egyetemen. A következő évben a Vatikáni Írás-, Oklevéltörténeti és Levéltárosi Iskolában szerzett levéltárosi szakképesítést. 1991-ben a La Sapienza Egyetem művészettörténeti specializációját végezte el, majd a grafikatörténet és a metszéstechnika terén mélyítette el szakismereteit. Tanulmányai közben is számos cikke, recenziója jelent meg, kiállítások katalógusát gondozta. 1994-től a Suor Orsola Benincasa Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a grafika történetét tanította a kulturális javak megőrzéséről szóló kurzus keretein belül.

1996-tól a Vatikáni Apostoli Könyvtár metszetgyűjteményének felelőse lett. 2010-ben kapta meg a nyomtatványok részlegéhez tartozó grafikai egység kurátori megbízatását. Ez év júniusában nevezték ki a Vatikáni Múzeum igazgatóhelyettesévé.

Forrás: Vatikáni Rádió magyar és olasz nyelvű szerkesztősége, Avvenire.it

Fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír
(ie)

Kapcsolódó fotógaléria