Ferenc pápa beszéde az Anglikán–Katolikus Nemzetközi Bizottság tagjaihoz

Ferenc pápa – 2015. április 30., csütörtök | 19:02

A Szentatya április 30-án fogadta a tagokat, akik a napokban újabb ülésre gyűltek össze. Összejövetelük témája az egyetemes és a helyi egyház kapcsolata, különös tekintettel az erkölcsi és etikai kérdéseket illető vitákra és az ezekkel kapcsolatos döntéshozatalra – tudósít a Vatikáni Rádió.

Párbeszédetek annak a történelmi találkozónak a gyümölcse, amelyre 1966-ban került sor VI. Pál pápa és Ramsey érsek között – emlékeztetett Ferenc pápa, majd így folytatta: ez volt az Anglikán–Katolikus Nemzetközi Bizottság megalakulásának kezdete. E találkozó alkalmával mindketten bizalommal teli vágyuknak adtak hangot, hogy „létrejöhessen egy komoly párbeszéd, amely az evangéliumokra és a közös hagyományra alapozva elvezet az igazságban való egységre, amelyért Krisztus imádkozott” (VI. Pál és Michael Ramsey canterburyi érsek közös nyilatkozata, Róma, 1966. március 24.).

Még nem sikerült elérnünk ezt a célt, de meggyőződésünk, hogy a Szentlélek továbbra is ebbe az irányba fog minket vezetni, a nehézségek és az új kihívások ellenére is. Jelenlegi összejöveteletek arról tesz tanúságot, hogy a hagyomány és a történelem, amelyben az anglikánok és a katolikusok osztoznak, ihleti és támogatja erőfeszítéseinket, hogy leküzdjük az akadályokat, amelyek a teljes egység útjában állnak. Tudatában vagyunk annak, hogy a kihívások, amelyekkel szembesülünk, jelentősek, ugyanakkor valós bizalommal vagyunk aziránt, hogy sokat léphetünk még előre együtt – mondta a Szentatya.

Rövidesen öt, magyarázatokkal ellátott közös nyilatkozatot tesztek közzé, amelyek az anglikán–katolikus párbeszéd második szakaszában jöttek létre. Gratulálok nektek ehhez a munkához! Mindez emlékeztet minket arra, hogy az ökumenikus kapcsolatok és a párbeszéd nem másodlagos részei az egyház életének. Az egység ügye nem választható teendő, és a különbségeket, amelyek megosztanak minket, nem kell elfogadni mint elkerülhetetlen dolgokat. Sokan azt szeretnék, ha ötven év alatt nagyobb előrelépéseket tettünk volna az egység érdekében. A nehézségek ellenére sem hagyhatjuk, hogy csüggedtség vegyen erőt rajtunk. Még jobban kell bíznunk a Szentlélek erejében, aki meg tud gyógyítani, és ki tud engesztelni bennünket – meg tudja tenni azt, ami emberileg lehetetlennek tűnik – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Majd így folytatta: Van egy szoros kötelék, amely már most, minden megosztottságon túl összeköt minket: a különböző egyházakhoz és hagyományokhoz tartozó keresztények tanúságtétele, akik hitük miatt üldöztetés és erőszak áldozataivá válnak. És nem csak manapság vannak sokan, az ugandai vértanúkra gondolok – akik között katolikus és anglikán egyaránt vannak. Ezeknek a vértanúknak a vére az ökumenikus elköteleződés új korszakát fogja táplálni, a szenvedélyes vágyat, hogy teljesítsük az Úr végrendeletét, „hogy mindannyian egyek legyenek” (vö. Jn 17,21). E testvéreink tanúságtétele arra buzdít minket, hogy még következetesebben éljük meg az evangéliumot, és erőltessük meg magunkat, hogy elszántan valósítsuk meg mindazt, amit az Úr az egyháztól megkíván.

Ma a világnak sürgősen szüksége van a keresztények közös és örömteli tanúságtételére az élet és az emberi méltóság védelme érdekében, a béke és az igazságosság előmozdításáért – mutatott rá a pápa. – Kérjük együtt a Szentlélek ajándékát, hogy képesek legyünk bátran választ adni az „idők jeleire”, amelyek minden keresztényt egységre és közös tanúságtételre szólítanak fel. A Szentlélek ihlesse gazdagon munkátokat!

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: L’Osservatore Romano

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria