Ferenc pápa a panamai politikai vezetőkhöz: Panama az álmok földjévé válik

Ferenc pápa – 2019. január 25., péntek | 10:08

A meghívás földje, a fenntarthatóság példája, multikulturalizmus, őslakosok és reményteli jövő a fiatalok számára – erről beszélt Ferenc pápa Panamavárosban, a Bolívar-palotában az ország politikai, társadalmi vezetőinek és a diplomáciai testületnek január 24-én.

Ferenc pápa beszédében utalt rá, hogy zarándoklata azon a történelmi helyen kezdődik, ahol a venezuelai hazafi, Simón Bolívar összehívta kora vezetőit, hogy valóra váltsa az ország egyesítésének álmát. A dél-amerikai függetlenségi mozgalom vezetője, Nagy-Kolumbia elnöke a 19. század elején azt mondta: ha a világnak fővárost kellene választania, a panamai szorost ajánlanák e megtisztelő célra. Ez segít megértenünk, hogy népeink képesek megalkotni és főként megálmodni egy nagy hazát, amely befogadja, tiszteletben tartja és beépíti minden nép és kultúra gazdagságát – mondta a Szentatya. – Ezt az ihletet követve úgy tekinthetünk Panamára, mint az álmok és a népek összehívásának földjére.

Panama stratégiailag kiemelt földrajzi hely az egész világ számára. Óceánok és földrészek természetes összekötője, az egész amerikai kontinens legkeskenyebb országa. A fenntarthatóság jelképe, ami a kapcsolatok és szövetségek megkötésének képességéből születik. A találkozás földjének megvalósítása mindenki hozzájárulását igényli: az emberi méltóság, a minőségi oktatás és a megfelelő munka biztosítását mindenki számára, különös tekintettel a szegényekre – hangzott el a Szentatya beszédében.

Ferenc pápa köszöntötte a panamai őslakos népeket, melyek kulturális és világnézeti kincseikkel gazdagíthatják az ország társadalmát. El kell ismerni, meg kell hallgatni és ünnepelni e népek (bribri, buglé, emberá, kuna, nasoteribe, ngäbe és wauana) örökségét, amely hozzájárul Panama arculatának formálásához, a reményre nyitott jövő megteremtéséhez. A Szentatya kiemelte: a közjót csak akkor lehet megvédeni az érdekcsoportok ellenében, ha igazságosan osztják el a javakat. Az új nemzedékek örömteli és lelkes hozzáállása, az őket jellemző szabadság, érzékenység és kritikai készség megkívánja, hogy a felnőttek – és különösen a közéleti vezetők – a rájuk ruházott szerephez méltó és hiteles magatartást tanúsítsanak. Szigor és átláthatóság, felelősség az emberek és a világ iránt: az ilyen viselkedés bizonyítja, hogy a köz szolgálata a tisztesség és az igazságosság szinonimája, és ellene mond mindenféle korrupciónak. Ez azt a feladatot rója főként ránk, keresztényekre, hogy hitelesen olyan emberi politikát folytassunk, amely a személyt helyezi a középpontba.

Az ifjúsági világtalálkozó napjaiban Panama nemcsak a kereskedelem és az átutazó emberek számára lesz stratégiai jelentőségű, hanem a remény csomópontjává válik – fejtette ki a pápa. – Olyan találkozási ponttá, ahol az öt világrészről érkező fiatalok a maguk álmaival és reményeivel együtt ünnepelnek, találkoznak, imádkoznak, és megélik egy emberibb világ megteremtése iránti vágyukat és elkötelezettségüket. Szembeszállnak a rövidlátó mentalitással, amelyet megrontott a beletörődés, a kapzsiság, a technokrácia uralma, amely mindent a versengés és a spekuláció, „az erősebb megeszi a gyengébbet” elv szerint képzel el, elvágva az új jövő távlatát az emberiség elől. Panama az álmok földjévé válik, ahol új irányt mutat a többieket tiszteletben tartó és velük együttérző távlatok felé. Ezekben a napokban új kommunikációs csatornák nyílnak: a megértés, a szolidaritás, a kreativitás és a kölcsönös segítség csatornái, melyek emberléptékűek.

Tudjuk, hogy lehetséges egy másik világ, melynek építésébe a fiatalok szeretnének minket bevonni: a jövőhöz való jog mindenkit megillet. Ferenc pápa Ricardo Miró panamai költő szavait idézte: „Mert látva téged, ó, Hazám, azt mondhatnánk, hogy az isteni akarat formált téged, hogy a rád ragyogó nap alatt benned az egész emberiség egyesüljön.”

A Szentatya végül az ország védőszentje, Antigua Szűz Mária oltalmába ajánlotta Panamát.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria