Ferenc pápa beszéde a Rota Romana Bíróság tagjaihoz

Ferenc pápa – 2016. január 22., péntek | 19:59

Január 22-én nyílt meg a szentszéki bíróság új igazságszolgáltatási éve, amelynek kapcsán Pietro Parolin bíboros államtitkár mutatott be szentmisét az Apostoli Palota Pál-kápolnájában a törvényszék tagjainak a jelenlétében. Délben pedig a Kelemen-teremben fogadta a pápa a Rota Romana munkatársait.


„A Rota Romana küldetése mindig Péter utódjának a segítő szolgálata volt, azért hogy a családdal elválaszthatatlanul összekapcsolt egyház továbbra is hirdesse a Teremtő és Megváltó Isten tervét a családi intézmény szent mivoltáról és szépségéről. A Rota Romana, mint a család törvényszéke értelmezése mellett, szeretném kiemelni annak egy másik sajátosságát – mondta a pápa – vagyis hogy az a szent kötelék igazságának a törvényszéke. E két szempont kölcsönösen kiegészíti egymást. Az egyház ugyanis Isten nélkülözhetetlen irgalmas szeretetét mutatja minden család, különösen is a bűn és az élet nehézségei miatt sérült családok felé, és ezzel együtt hirdeti a házasság elengedhetetlen igazságát. Ennek a szolgálata elsődlegesen a pápa és a püspökök feladata.

A családszinódus összefüggésében kollegiális jelleggel végezhettünk el egy bölcs megkülönbözetést, aminek következtében az egyház a világ felé jelezte, hogy nem lehet összekeverni az Istentől akart házasságot bármi másféle együttéléssel. Ezzel a spirituális és pasztorális hozzáállással a Rota Romana tevékenysége a bírói ítélkezésben és a képzésben az opus veritatis-t, az igazság művét szolgálja és mozdítja elő – hangsúlyozta a pápa.

Amikor az egyház a házasság igazságáról konkrét esetben nyilatkozik a hívek javára, mindig szem előtt tartja, hogy bár sokan – saját választás vagy éppen áldatlan életkörülmények miatt – a tévedés objektív állapotában élnek, továbbra is Krisztus és így az egyház irgalmas szeretetét élvezik.

A felbonthatatlan, egyesítő és gyermekvállalásra nyitott házasságra épült család Isten és az Egyház „álmaihoz” tartozik az emberiség üdvösségére.

Ferenc pápa hosszasan idézett Boldog VI. Pál 1966-os tanításából, és kiemelte, hogy „a házasságon és családon keresztül az Isten két emberi valóságot egyesített, mégpedig az élet továbbadását, valamint a férfi és a nő közötti kölcsönös és törvény szerinti szeretetet.”

„Az egyház, mint anya és tanítómester jól tudja – folytatta a pápa –, hogy a hívek között vannak erős hitűek, amit a katekézis, az imádság és a szentségi élet táplál, de vannak gyenge, elhanyagolt és képzetlen hitűek is. Jó világosan leszögezni, hogy a hit minősége nem lényegi feltétele a házassági beleegyezésnek, amit a mindig is érvényes tanítás szerint csak természetes szinten fenyegethet veszély. Ugyanis a hit habitusa a keresztség pillanatában kiárad és továbbra is titokzatos módon kifejti a hatását a lélekben, akkor is, amikor a hit nem fejlődött tovább, és pszichológiailag mintha hiányozna is.

Nem ritkán a házasfelek, akik a házasságkötés során csak korlátozott ismerettel rendelkeznek Isten üdvözítő tervéről, és jobbára csak a természet ösztökéje vezeti őket, csak a családi életben fedezik fel azt, amit a Teremtő és Megváltó Isten rendelt számukra. A hitbeli képzettség hiánya, valamint a házasság egységéről, felbonthatatlanságáról és szentségi méltóságáról való tévedés csak akkor érvénytelenítik a házassági beleegyezést, amennyiben meghatározzák az akaratot. Éppen ezért a házasság szentségi jellegét érintő tévedéseket nagy körültekintéssel kell mérlegelni” – emelte ki a pápa.

Az egyház megújult elkötelezettséggel továbbra is úgy ajánlja a házasságot, hogy lényegi elemei megtartása mellett – gyermeknemzés, házastársak közös java, egység, felbonthatatlanság és szentségi mivolta – az ne csak kevesek kiváltsága legyen, hanem mint olyan valóság, melyet Krisztus kegyelmével a megkeresztelt hívek meg tudnak élni. Ennek megfelelően sürgető szükség van arra, hogy az egyház megtalálja a házasságra való felkészítésnek a megfelelő módját, egyfajta új katekumenátust, melyet sok szinódusi atya is óhajtott már.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír