Ferenc pápa beszéde a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testülethez – I. rész

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk, az alábbiakban ennek első része olvasható.

Excellenciás Urak, Hölgyeim és Uraim!

Az új év kezdete lehetővé teszi számunkra, hogy megálljunk néhány pillanatra napi teendőink gyors egymásutánjában, hogy néhány megfontolást fogalmazzunk meg az elmúlt történésekről és elgondolkodjunk a közeljövőben ránk váró kihívásokon. Köszönöm Önöknek, hogy nagyszámban vannak jelen eme szokásos találkozónkon, amely mindenekelőtt kedvező lehetőséget kínál arra, hogy néhány szívélyes gondolattal és jókívánsággal forduljunk egymáshoz. Szeretném kifejezni közelségemet, Önökön keresztül, az Önök által képviselt népekhez, továbbá azt a kívánságot, hogy a most megkezdett év hozzon békét és jólétet az emberi család minden tagjának.

Külön is kifejezem köszönetemet Ciprus nagykövetének, George Poulides nagykövet úrnak, a kedves szavakért, amelyeket hozzám intézett, első alkalommal mindenki nevében, a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testület dékánjaként. Szeretném mindannyiuknak kifejezni különös elismerésemet azért a mindennapi munkáért, amelyet az Önök országai és szervezetei, valamint a Szentszék közötti kapcsolatok megszilárdítása érdekében végeznek, mely kapcsolatokat új megállapodások aláírása vagy ratifikálása továbberősít.

Itt főleg a Szentszék és a Benini Köztársaság között a Beninben élő katolikus egyház jogállásáról létrejött keretegyezmény ratifikálására, valamint a Szentszék és a San Marinói Köztársaság között az állami iskolákban folyó katolikus vallásoktatásról szóló megállapodás aláírására és ratifikálására gondolok.

A többoldalú megállapodások tekintetében: a Szentszék ratifikálta az UNESCO regionális egyezményét az Ázsiában és a csendes-óceáni térségben folyó felsőoktatás képesítéseinek elismeréséről, és tavaly márciusban csatlakozott az Európa Tanács kulturális útvonalairól szóló kibővített részmegállapodáshoz, ez olyan kezdeményezés, amely azt kívánja bemutatni, hogy a kultúra a béke szolgálatában áll és a különböző európai társadalmak összekapcsoló eleme, mely képes növelni a népek közötti harmóniát.

Különös odafigyelés jele ez az Európa Tanács felé, amelyet hetven évvel ezelőtt alapítottak, amellyel a Szentszék sok évtized óta együttműködik, és amelynek elismeri különleges szerepét az emberi jogoknak, a demokráciának és a jogállamiságnak az előmozdításában, egy olyan térben, amely az egész európai földrészt átfogja. Végül, 2018. november 30-án a Vatikánvárosi Államot felvették az egységes eurófizetési övezetbe (SEPA).

Az engedelmesség ahhoz lelki küldetéshez, mely az Úr Jézusnak Péter apostolhoz intézett felszólításából – „Legeltesd bárányaimat” (Jn 21,15) – származik, arra ösztönzi a pápát – és így a Szentszéket –, hogy az emberiség egész családjával és annak anyagi és társadalmi jellegű szükségleteivel is törődjön. A Szentszék azonban nem akar beavatkozni az államok életébe, hanem arra törekszik, hogy figyelmes és fogékony hallgatója legyen az emberiséget érintő problémáknak, azzal az őszinte és alázatos vággyal, hogy minden ember javának szolgálatára álljon.

Ez az igyekezet az, ami jellemzi a mai találkozót, és ami támogat engem a találkozókon a sok zarándok, akik a világ minden részéből érkeznek a Vatikánba, valamint az azon népekkel és közösségekkel való találkozásokon, amelyeket felkereshettem az elmúlt évben apostoli útjaim során Chilében, Peruban, Svájcban, Írországban, Litvániában, Lettországban és Észtországban.

Ez az igyekezet az, ami ösztönzi az Egyházat mindenütt, hogy békés és megbékélt társadalmak építésének elősegítésén dolgozzon. Ebből a szempontból főleg a szeretett Nicaraguára gondolok, amelynek helyzetét különösen figyelemmel kísérem, abban a reményben, hogy a különböző politikai és társadalmi szereplők a párbeszédben találják meg a megfelelő utat, hogy szembenézzenek egymással az egész nemzet javára.

Ehhez a témakörhöz tartozik a Szentszék és Vietnam közötti kapcsolatok megszilárdítása is, egy Vietnamban élő pápai képviselő kinevezését tervezzük a közeljövőben, akinek jelenléte elsősorban Péter utódának a helyi egyház iránti gondoskodását kívánja kifejezni.

Hasonlóképpen kell érteni a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti ideiglenes megállapodás aláírását a püspökök Kínában történő kinevezéséről, melyre tavaly szeptember 22-én került sor. Amint ismert, ez utóbbi egy hosszú és átgondolt intézményi párbeszéd eredménye; e párbeszéden keresztül sikerült rögzíteni néhány szilárd pontot az Apostoli Szék és az állami hatóságok közötti együttműködésben. Ahogy már említettem a kínai katolikusoknak és az egyetemes Egyháznak írt üzenetben [1], már korábban visszafogadtam a teljes egyházi közösségbe a pápai megbízás nélkül hivatalosan felszentelt püspököket, és kértem őket, hogy nagylelkűen dolgozzanak a kínai katolikusok kiengesztelődése és egy új evangelizációs lendület érdekében. Köszönöm az Úrnak, hogy sok év után most először az összes kínai püspök teljes közösségben van Péter utódával és az egyetemes Egyházzal. Ennek látható jele volt az is, hogy két anyaországi kínai püspök részt vett a fiataloknak szentelt, közelmúltban tartott szinóduson. Reméljük, hogy az aláírt ideiglenes megállapodás alkalmazásával kapcsolatos megbeszélések folytatása hozzájárul a nyitott kérdések megoldásához, valamint az ahhoz szükséges terek biztosításához, hogy az emberek a vallásszabadsággal ténylegesen élhessenek.

Kedves Nagykövetek!

A nemrég megkezdett esztendőben több jelentős évforduló is lesz, az Európa Tanács kevéssel ezelőtt már említett évfordulóján kívül. Ezek közül különösen egyet szeretnék megemlíteni: a Versailles-i szerződés által 1919. június 28-án létrehozott Nemzetek Szövetségének centenáriumát. Miért emlékezzünk egy olyan szervezetre, amely ma már nem létezik? Mert az a modern multilaterális diplomácia kezdetét jelenti, amely által az államok megpróbálják kivonni a kölcsönös kapcsolatokat a háborúhoz vezető elnyomás logikájából. A Nemzetek Szövetségének kísérlete hamarosan megtapasztalta azokat a mindenki számára ismert nehézségeket, amelyek létrejötte után pontosan húsz évvel egy újabb és pusztítóbb konfliktushoz, a II. világháborúhoz vezettek. Mindazonáltal megnyitott egy utat, amelyen nagyobb határozottsággal járunk az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1945-ben történt megalapításával: olyan út ez, amely minden bizonnyal nehézségekkel és nézeteltérésekkel találkozik; nem mindig hatékony, mert a konfliktusok sajnos még ma is megvannak; de mégis mindig tagadhatatlan lehetőség a nemzetek számára, hogy találkozzanak és közös megoldásokat keressenek.

A multilaterális diplomácia sikerének elengedhetetlen előfeltétele a partnerek jószándéka és jóhiszeműsége, az egymással való tisztességes és őszinte szembenézésre való hajlandóság és a felek közötti egyeztetésből fakadó elkerülhetetlen kompromisszumok elfogadására való hajlandóság. Ha e tényezők közül akár csak egy is hiányzik, akkor az egyoldalú megoldások keresése kerekedik felül és végül az erősebb legyőzi a gyengébbet. A Nemzetek Szövetsége épp ezen okok miatt került válságba, és sajnos látható, hogy ugyanazok a magatartásformák ma is aláássák a fő nemzetközi szervezetek működését.

Ezért fontosnak tartom, hogy a mai időben se csökkenjen az államok közötti békés és konstruktív egyeztetésre irányuló akarat, jóllehet nyilvánvaló, hogy a nemzetközi közösségen belüli kapcsolatok és a multilaterális rendszer a maga egészében nehéz időszakon megy át nacionalista tendenciák újbóli megjelenése miatt, amelyek aláássák a nemzetközi szervezetek azon hivatását, hogy a párbeszéd és a találkozás tere legyenek minden ország számára. Ennek részben az az oka, hogy a multilaterális rendszert egyfajta képtelenség jellemzi arra, hogy hatékony megoldásokat kínáljon jó ideje megoldatlan helyzetekre, például néhány „befagyott” konfliktusra, és hogy a jelenlegi kihívásokat mindenki számára kielégítő módon kezelje. Ez részben a nemzeti politikák alakulásának eredménye, melyeket mind gyakrabban az azonnali és részérdekektől vezérelt konszenzus keresése határoz meg, nem pedig a közjón való türelmes munkálkodás, hosszú távú válaszok keresésével. Ez részben a nemzetközi hatalmi szervezetek és érdekcsoportok növekvő túlsúlyának eredménye is, amelyek saját látásmódjukat és elképzeléseiket erőltetik, amivel az ideológiai gyarmatosítás új formáit vezetik be, melyek sokszor nem tartják tiszteletben a népek identitását, méltóságát és érzékenységét. Részben pedig a világ bizonyos területein a több szempontból túlságosan gyorsan és rendezetlenül kibontakozott globalizáció által kiváltott reakció következménye, s így feszültség áll fenn globalizáció és lokalizáció között. Figyelmet kell tehát fordítani a globális dimenzióra anélkül, hogy szem elől tévesztenénk azt, ami lokális. A „gömbszerű globalizáció” elképzelésével szemben, mely megszünteti a különbözőségeket, és amelyben a jellegzetességek eltűnni látszanak, könnyen újjáélednek a nacionalizmusok, ugyanakkor a globalizáció kedvező lehetőség is lehet, amikor az „poliéderszerű”, vagyis pozitív feszültséget kelt az egyes népek és országok identitása, valamint a globalizáció között, azon alapelv szerint, hogy az egész felülmúlja a részt. [2]

Ezen magatartásformák némelyike a két világháború közötti időszakra utal, amelynek során a populista és nacionalista törekvések fölébe kerekedtek a Nemzetek Szövetsége tevékenységének. Az ilyen ösztönös törekvések újbóli megjelenése fokozatosan gyengíti a multilaterális rendszert, aminek következménye a bizalom általános hiánya, a nemzetközi politika hitelességének válsága és a nemzetek családjában a legkiszolgáltatottabb tagok fokozatos marginalizációja.

Emlékezetes beszédében az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűléséhez – az első pápai beszéd volt a közgyűléshez – Szent VI. Pál, akit tavaly avathattam szentté, felvázolta a multilaterális diplomácia céljait, jellemzőit és felelősségét a mai viszonyok között, kiemelve a pápa és így a Szentszék lelki küldetésével fennálló kapcsolódási pontokat is.

Az igazságosság és a jog elsőbbsége

Az első kapcsolódási pont, amelyre utalni szeretnék, az igazságosság és a jog elsőbbsége: „Önök – mondta Montini pápa – szentesítik azt a nagy elvet, hogy a népek közötti kapcsolatokat az értelemnek, az igazságosságnak, a jognak és a tárgyalásnak kell szabályoznia, nem pedig az erőnek, sem az erőszaknak, sem a háborúnak, de nem is a félelemnek vagy a megtévesztésnek.” [3]

Korunkban aggodalomra ad okot azoknak a tendenciáknak az újbóli megjelenése, amelyek anélkül akarják követni és érvényesíteni a nemzeti érdekeket, hogy azokhoz az eszközökhöz folyamodnának, amelyeket a nemzetközi jog kínál a viták rendezésére és az igazságosság tiszteletben tartásának biztosítására, többek között a nemzetközi bíróságokon keresztül. Ez a hozzáállás néha azok reakciójának eredménye, akiknek a kormányzás feladatát az állampolgárok fokozott rossz közérzete mellett kell ellátniuk nem kevés országban, ahol az emberek a nemzetközi közösséget irányító dinamikákat és szabályokat lassúnak, elvontnak és végső soron az ő tényleges szükségleteiktől távolinak érzékelik. A politikai szereplőknek meg kell hallaniuk népeik hangját, és konkrét megoldásokat kell keresniük, amelyek elősegítik a nagyobb jót. Ehhez azonban szükség van a jog és az igazságosság tiszteletben tartására mind a nemzeti közösségeken, mind a nemzetközi közösségen belül, mert a reaktív, érzelmi és elhamarkodott megoldások bár eredményezhetnek rövid távú konszenzust, de biztosan nem járulnak hozzá a legsúlyosabb problémák megoldásához, sőt, súlyosbítják azokat.

Ezen aggodalom miatt kívántam, hogy a béke – január 1-jén tartott – 52. világnapjára írt üzenet témája az legyen, hogy „A jó politika a béke szolgálatában áll”, mert szoros kapcsolat van a jó politika, valamint a népek és nemzetek közötti békés együttélés között. A béke sosem részleges érték, hanem az egész emberiséget átfogja. Ezért a jó politika lényegi jellemzője, hogy mindenki közös javára törekszik, minthogy az „minden embernek és az egész embernek a java” [4], valamint ez az a társadalmi előfeltétel, mely lehetővé teszi az egyes személyeknek és az egész közösségnek, hogy elérje anyagi és szellemi jólétét.

A politikának előretekintőnek kell lennie, és nem korlátozódhat rövid távú megoldások keresésére. A jó politikusnak nem tereket kell elfoglalnia, hanem folyamatokat kell elindítania; az a feladata, hogy érvényre juttassa az egységet a konfliktus felett, aminek az alapja a „szolidaritás, a szó legmélyebb, kihívásokat vállaló értelmében”, amely így „történelmet építő stílussá válik, éltető környezetté válik, amelyben a konfliktusok, a feszültségek és ellentétek változatos egységet alkothatnak, amely új életet fakaszt” [5].

Ez a megfontolás figyelembe veszi az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberi személy transzcendens dimenzióját. Tehát a minden ember méltóságának tiszteletben tartása a nélkülözhetetlen előfeltétele minden ténylegesen békés együttélésnek, és a jog a legfontosabb eszköz a társadalmi igazságosság elérésére és a népek közötti testvéri kapcsolatok erősítésére.

Ezen a területen az emberi jogok alapvető szerepet játszanak, mely jogokat az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata sorolja fel, amelynek nemrég ünnepeltük hetvenedik évfordulóját. Jó lenne, ha újra felfedeznénk e nyilatkozat egyetemes, objektív és észszerű jellegét kell, hogy ne uralkodjanak el az emberről alkotott részleges és szubjektív felfogások, amelyek azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy új egyenlőtlenségek, igazságtalanságok, hátrányos megkülönböztetések, sőt akár új erőszakcselekmények és túlkapások előtt nyitnak utat.

(Folytatás következik. További témák: védjük a leggyengébbeket; legyünk népeket összekötő hidak és béketeremtők; gondoljuk újra közös rendeltetésünket.)

JEGYZETEK

[1] Vö. Üzenet a kínai katolikusoknak és az egyetemes Egyháznak, 2018, szeptember 26., 3.
[2] Vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 2013. november 24., 234.
[3] VI. Pál pápa: Discorso alle Nazioni Unite, New York, 1965. október 4., 2.
[4] Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 165. pont.
[5] Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 2013. november 24., 228.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News.va

Magyar Kurír