Ferenc pápa bűnbánati szertartást vezetett a Szent Péter-bazilikában

Ferenc pápa – 2017. március 18., szombat | 16:15

Március 17-én, pénteken Ferenc pápa bűnbánati szertartást vezetett a Szent Péter-bazilikában. Szentgyónást végzett más papokkal együtt, majd meggyóntatott néhány hívőt.

Bízva az Atyaisten irgalmasságában, felismerjük és megvalljuk bűneinket. Forduljunk imánkkal Krisztushoz, a Jó Pásztorhoz, aki elindul megkeresni az eltévedt bárányt és örömmel visszavezeti az akolba. Eltévedt bárányok vagyunk, amikor a bűn eltávolít minket az Úrtól, de visszatérhetünk Hozzá, amikor a kiengesztelődés szentségén keresztül megízleljük irgalmasságának és megbocsátásának gyengédségét – mondta Ferenc pápa a bűnbánati szertartás során.

Az igeliturgia során felolvastak egy részt Péter apostol első leveléből, az 50. zsoltárból: „Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek!” (Zsolt 50, 9), valamint Márk evangéliumából. Ezt lelkiismeret-vizsgálat követte, amely megelőzte az egyéni gyónásokat. A csendbe borult Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa is letérdelt az egyik gyóntatószéknél és elvégezte a gyónást, majd hét hívőt meggyóntatott.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria