Ferenc pápa a fiatal szerzetesekhez: Merjetek álmodni, ne legyetek merevek

Ferenc pápa – 2015. szeptember 18., péntek | 14:10

Ferenc pápa csütörtök délelőtt a vatikáni VI. Pál teremben találkozott mintegy ötezer fiatal szerzetessel és szerzetesnővel, akik ezekben a napokban Rómában gyűltek össze világtalálkozójukra. Az összejövetel témája: „Ébresszétek föl a világot” – adta hírül a Vatikáni Rádió.

A Szentatya félretette előre megírt beszédét, hogy szabadon válaszoljon a fiatalok kérdéseire. Előbb azonban megemlékezett az iraki és szíriai vértanúkról. Meghatottan mesélte el, hogy néhány napja kapott egy kis feszületet, amelyet egy iraki pap tartott a kezében, akit lefejeztek, mert nem volt hajlandó megtagadni Jézust.

A pápának elsőként egy fiatal szíriai, aztán egy indiai apáca, majd egy klauzúrás szerzetesnő tett föl kérdéseket. Válaszában a pápa minden fiatal szerzeteshez szólt: mélyítsék el hivatásukat, ne dőljenek hátra a megszentelt élet kényelmében, a parancsok és szabályok merev betartására szorítkozva. Ez ugyanis steril élethez vezet, amely nem prófétai, amely nem enged álmodni, és személyes önzésbe torkollik. Ez azt jelenti, hogy önmagunkat keressük, és jobbnak érezzük magunkat másoknál. Attól is óva intette a Szentatya a fiatal szerzeteseket, hogy pletykálkodjanak: kibeszélni a másikat olyan, mint bombát dobni a közösségbe, amely szétrombolja azt.

Az ideiglenesség kultúrájáról szólva a pápa elmondta, hogy a mai kor instabilitása beszűrődik az egyházba, a családba, a házasságba is. Isten azonban végleg és örök időkre elküldte hozzánk Fiát, nem átmenetileg, nem egy adott országba, hanem mindenkihez és örökre. Az evangelizálás – amely nem jelent erőszakos térítést – nem pusztán meggyőzés, hanem tanúságtétel arról, hogy Jézus Krisztus él. Ehhez pedig nem elegendő tanulni, könyveket olvasni, ennek a szívből kell jönnie.

A pápa külön köszönetet mondott a szerzetesnőknek: „Bocsássatok meg, ha kicsit feminista vagyok, de szeretnék köszönetet mondani az apácáknak… persze nem mindnek… némelyikük kissé hisztériás… De ti mindig az első vonalban akartok lenni. Hogy miért? Azért, mert anyák vagytok, megvan bennetek az egyház anyasága…”

Végül a Szentatya megosztotta saját hivatása születésének történetét, azt, hogy mikor érezte először Isten hívását: „Egyszer csak úgy betértem egy templomba, megláttam egy gyóntatószéket, és ott valami megváltozott bennem, máshogy jöttem ki onnan. Megváltozott az életem. Lenyűgözött Jézus közelsége. Az Úr sosem hagyott magamra, a rossz és sötét pillanatokban sem, a bűn pillanataiban sem. Mert ezt is el kell mondanunk: mindannyian bűnösök vagyunk. Ezt persze elméletben mondjuk. De nem, a gyakorlatban kell. Én emlékszem a bűneimre, és szégyellem magam.”

A pápa azt is elmondta, hogy nem ismerte a gyóntató papot, illetve, hogy egy szalézi lelkivezetője volt, aki végül elvitte őt a jezsuitákhoz. Ez a szerzetesi ökumenizmus – mondta tréfálkozva a fiatal szerzeteseknek Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria