Ferenc pápa: Fogadjuk el életünket, ahogy van, és menjünk hittel előre

Ferenc pápa – 2017. március 28., kedd | 17:03

Higgyünk Jézusban, és fogadjuk el életünket olyannak, amilyen, így haladjunk előre örömmel, panasz nélkül, anélkül hogy megbénítana minket a restség bűne – erre buzdított Ferenc pápa március 28-án, kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A mai evangéliumi szakaszban (Jn 5,1–16) arról olvasunk, hogy Jézus meggyógyítja a harmincnyolc éve beteg embert, aki egy jeruzsálemi fürdő szélén feküdt. A héberül Beteszdának nevezett fürdő öt oszlopcsarnokában nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Úgy tartották, hogy amikor leszáll egy angyal, mozgásba jön a víz, és az elsők, akik megmártóznak benne, gyógyultan lépnek ki belőle. Amikor Jézus meglátja az ott fekvő férfit, megkérdi tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?”

Szép, hogy Jézus mindig fölteszi nekünk a kérdést: Meg akarsz-e gyógyulni? Akarsz-e boldog lenni? Akarsz-e javítani az életeden? Szeretnél-e eltelni a Szentlélekkel? Meg akarsz-e gyógyulni? Mindenki más, aki akkor ott volt, a betegek, vakok, sánták, bénák azt felelték volna erre: „Igen, Uram, igen!” De ez a férfi furcsa volt, és azt válaszolta Jézusnak: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Válasza panaszkodás: „Nézd, Uram, milyen csúnya, milyen igazságtalan velem az élet. Mindenki más odamehet, és meggyógyulhat, én pedig már harmincnyolc éve próbálok, de…” Ez az ember olyan volt, mint a fa, amelyről az első zsoltár szól, amit a folyópartra ültettek, de száraz volt a gyökere, nem ért le a vízig, nem tudta magába szívni az egészséget a vízből – magyarázta a pápa.

Ez az ember viselkedéséből látszik, a panaszkodásából, és abból, hogy mindig másokat okol: „Mindig mások mennek le előttem, míg én, szegény, szerencsétlen itt vagyok már harmincnyolc éve…”. Ez csúnya bűn, a restség bűne. Ezt az embert nem annyira a bénasága, hanem a restsége tette beteggé, ami még a szív langyosságánál is rosszabb. Él, de minek, nincs kedve előrelépni, tenni valamit, elveszítette az öröm emlékét. Ez az ember névleg sem ismerte az örömet, elveszítette azt. Ez bűn. Csúnya betegség: „De hát nekem így kényelmes, már megszoktam… Az élet igazságtalan volt velem…” És kitűnik a sértettség, a szív keserűsége.

Jézus nem rója meg, hanem azt mondja neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” A béna meggyógyul, de mivel mindez szombaton történt, a törvénytudók azt mondják, hogy nem szabad hordoznia ágyát, és tudakolják tőle, ki gyógyította meg ezen a napon. „Szabályellenes, és aki ezt tette, nem Istentől való ember.” A béna még köszönetet sem mondott Jézusnak, meg se kérdezte, hogy hívják – jegyezte meg a pápa. Lustasággal kelt föl, azzal a hozzáállással, hogy „élek, mert a levegő ingyen van”, azzal az attitűddel, hogy mindig másra nézek, azokra, akik boldogabbak nálam, ami elfeledteti az örömet. A restség olyan bűn, ami megbénít minket, bénává tesz. Nem hagy járni. Az Úr ma is ránk néz, mindannyiunkra, bűnösökre, mert mind azok vagyunk, de azt mondja: „Kelj föl!”

Ma azt mondja mindannyiunknak az Úr: „Kelj föl, fogd az életedet, úgy, ahogy van, legyen az szép vagy csúnya, és menj előre. Ne félj, menj előre az ágyaddal.” Mi erre esetleg azt válaszolhatjuk: „De Uram, nem a legújabb modell…” „Te csak menj tovább! Akár azzal a csúnya ággyal, de haladj! Ez a te életed, a te örömöd. Akarsz-e meggyógyulni?” – ezt kérdezi ma tőlünk az Úr. „Igen, Uram.” „Akkor kelj föl.”

A szentmise antifónája (vö. Iz 55,1) szépen kezdődött: „Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind – ingyen van a víz, nem kell érte fizetni. Örömmel oltsátok szomjatokat.” És ha mi is azt mondjuk az Úrnak: „Igen, meg akarok gyógyulni. Igen, Uram, segíts nekem, mert föl akarok kelni”, akkor megtudjuk, milyen az üdvösség öröme – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria